Évtizedes Narancs-olvasóként teljesen elképedve bámultam Varró Szilvia interjúját Geréb Ágnessel. Sajnos azt kell írnom, hogy emlékeim szerint ez a cikk mélypont a lap életében.
Varró Szilvia drámai kérdései határozottan azt a benyomást keltik, mintha kizárólag bulvárlapokból, ill. az otthon szülés ellen harcoló professzoroktól tájékozódott volna, valamint azt, hogy az otthon szülés kockázatait és véres borzalmát tekintve a marhavágóhíd és az afrikai gyerekkatonáskodás között feszülő íven helyezkedik el félúton. Vajon beszélt egyetlen családdal, amely ezt választotta? Majd ismét ezt választotta?
Rendkívül tanulságos az interjú kérdéseit sorban olvasni a válaszok nélkül. Kérdései vagy a halál körül forognak, vagy azzal próbálják szembesíteni Geréb Ágnest, hogy tulajdonképpen bűnöző. Inkvizíciós hevületében mintha nem tűnt volna fel a szerzőnek, hogy beszélgetőpartnere talán furcsa ember, de tisztességes és őszinte válaszokat ad. Emellett a szerző belesétált az ügy legelemibb csapdájába: arról vitatkozott Geréb Ágnessel, biztonságos-e otthon szülni. Végtelenül lesújt, hogy még egy "liberális értelmiségi" sem érzékeli, mennyire nem ez a kérdés, hanem az, hogy a társadalom képes-e eltűrni, hogy néhány száz család mást tart biztonságosnak, jónak, egészségesnek, lelket táplálónak, mint a többség.
Feltehető, hogy minden szülő a tőle telhető legjobbat akarja a gyerekének. Ha valaki vizsgálná az otthon szülést választó párok felelősségtudatát, szinte bizonyos, hogy az átlagot messze meghaladó szintet állapítana meg. Ezek az emberek felelősen mást gondolnak jónak. Rakjunk-e máglyát azoknak, akik úgy vélik, gyereküket akkor fogadják a legméltóbban, legmagasztosabban és a lehető legbiztonságosabban az életben, ha otthon szülik meg? És annak, aki ebben segíti őket?
A társadalom eltűri például, hogy 10 év alatti gyerekek motocrossversenyeken vegyenek részt, a szervezőket nem jelenti fel senki. A társadalom a füle botját sem mozgatja arra, hogy a kamasz korosztály igen jelentős százaléka társadalmi helyzettől függetlenül iszik, mint a kefekötő, és a toleráns, szabadelvű, társadalmi felelősségtudattól vezérelt Narancs táplálja azt a közhisztériát, hogy az évi néhány száz otthon szülés a "probléma"... Elkeserítő. Hol lehet értelmes diskurzust remélni a kérdésről, ha a Narancs sem jut tovább az agresszív bulvár szintjénél, miközben nyilván más az indíttatása? Varró Szilvia teljesen kritikátlanul képviselte még azt a meglehetősen sajátos, a cikk szerint a felelős szakma által sugallt gondolatot is, hogy a szülés "időzített bomba". A rettegés az egészséges, felelős gondolkodás? Mit mond ekkor a boldog anya újszülött gyermekének? "Milyen boldogság, hogy köztünk vagy, egészséges vagy, és sikerült téged hatástalanítani!"
A téma nagyon mély, és felkavarja a lelket, hiszen mindenkit szó szerint létében érint. Érdemes lenne méltó mélységben és tiszteletteli nyitottsággal visszatérni rá.
Tisztelettel
Földes György
