"Olvasói levelek" - Ingyenebéd - Páratlan sötétség

  • .
  • 2009. február 5.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. január 22. Muraközy Balázsnak többnyire igaza van, de most még sincs.
A budapesti szmogriadóról írott cikkében kedvenc publicistám alapvetően öszszekeveri a környezetvédelmi vészhelyzet utólagos kezelésének eszközeit a megelőző intézkedésekkel, ráadásul, úgy tűnik, nem olvasta azokat a jogszabályokat, amelyekről ír.

Ötvenes éveket idéző intézkedésnek, sötét, ócska, káros és igénytelen megoldásnak nevezi az autók rendszám szerinti korlátozását, és ezzel szemben egy emelt összegű dugódíj bevezetését javasolja.

Muraközy nemzetközi példákat ajánl a fővárosnak az adminisztratív mennyiségi szabályozás helyett. A szmogriadó esetén alkalmazott külföldi példák csakugyan könnyen elérhetők, érdemes is lett volna megnézni őket. Egy kis guglizással bárki könnyen meggyőződhet arról, milyen intézkedést ír elő mondjuk Párizs, Róma, Brüsszel vagy számos amerikai és ázsiai nagyváros szmogriadó-terve: az autók egyik felének rendszám alapú kizárását a forgalomból. Nem véletlen, hogy az elmúlt években Budapest és több vidéki nagyváros, például Szeged, Miskolc vagy Debrecen szmogriadórendeletébe is ez a szabályozás került be.

A behajtási díj, közkeletű nevén dugódíj ugyanis nem alternatívája a szmoghelyzetben bevezethető korlátozásoknak, hanem kiegészítheti azt. A piaci liberális megoldások híveként magam is jó ötletnek tartom a londoni típusú dugódíj bevezetését, amely forgalomcsökkentő szerepe mellett kiválóan alkalmas lehet a szmogriadó megelőzésére is. A dugódíj ugyanis megelőző intézkedés, amit ha három-négy év múlva Budapesten is bevezetnek, csökkenti majd az autók számát és ezzel a levegőbe kerülő káros anyagok koncentrációját. Abba a sorba illeszkedik, mint néhány éve a rákospalotai füstgáztisztító megépítése, vagy az M0-s átadása után a kamionok, idén októbertől pedig a leginkább szenynyező, sárga matricás autók kitiltása. Ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy ritkábban kelljen riasztást elrendelni. Maga a szmogriadó azonban vészhelyzet: ha már bekövetkezett, nincs helye pénzügyi alapú differenciálásnak. Ilyenkor minden város radikális, de egyszerű adminisztratív korlátozást használ. Árvízveszély esetén is drasztikusan korlátoznunk kell a forgalmat például a Római parton. Muraközy analógiájánál maradva: aki egy kicsit többet fizet, mégis behajthat? Bevezessük-e a cigidíjat, hogy aki kifizeti, az rágyújthasson a tüdőkórházban is? Nincs nagy különbség, ugyanúgy a többség egészségének védelméről szól a szmogrendelet is, mint a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Vagy maradva a szmoghelyzetnél: bizonyára lenne olyan leállásra kötelezett légszennyező nagyüzem, amelyik inkább fizetne kicsivel több büntetést, ha folytathatná a termelést. Megismételné Muraközy az asztmások képviselői előtt is az érveit arról, hogy amelyik gyárnak feltétlenül szükséges volt, az kifizette a füstölés árát, ezért tűrni kell az egészségkárosítást?

Az csak egyszerű tájékozatlanság, amit Muraközy a rendszáma miatt veszteglésre kényszerített kenyérszállítóról és a fővárosi szmogriadórendelet hiányzó végrehajtási utasításáról ír. Ha elolvasta volna a rendeletet, tudná, hogy a páratlan rendszámú pék még páros napon is szállíthatja a kenyeret, mert közszükségletű élelmiszert szállít. Az is egyszerűen kideríthető, hogy nincsen szó hiányzó végrehajtási utasításról, hanem az országos jogszabályok nem teszik (remélhetőleg már nem sokáig) lehetővé az autósok egyszerű, egységes szabályok szerinti szankcionálását.

Ez utóbbi tévedés azonban már átvezet a szmoghelyzettel kapcsolatos alapvető félreértéshez. A levegőszennyezés nem budapesti probléma, s nem is lehet csak fővárosi szintű intézkedésekkel fellépni ellene. Január második hétvégéjén fél Magyarországon meghaladta az egészségügyi határérték kétszeresét a szálló por koncentrációja. Több nagyvárosban súlyosabb volt a helyzet, mint Budapesten. Csakhogy ezek a városok, úgy tűnik, nem tartották be a szmogrendeletüket és az országos jogszabályokat - igaz, ezt nem is nagyon kérte rajtuk számon senki, sem a hatóságok, sem a civil szervezetek, sem a sajtó. Így Muraközy is abba a csapdába esik, mint sok más publicista: fővárosi ügynek tekinti a szmoghelyzet szabályozását. Gondolom, egy Debrecen méretű városban dugódíjat bevezetni ő sem akar, de azt sem szeretné, ha vészhelyzetben egy vidéki településnek nem kéne intézkednie.

A dugódíj nem csodaszer, de abban a - valójában nem túl sok - nagyvárosban, ahol már működik ilyen rendszer, alapvetően jók a tapasztalatok. Nem véletlen, hogy velünk együtt Párizs, Róma és Prága is gondolkodik a bevezetésén - anélkül, hogy szmoghelyzetben megszüntetnék a korlátozásokat. Annyi igazsága feltétlenül van a cikkírónak, hogy a behajtási díj bevezetése után valószínűleg egyszerűbb lesz kiszűrni a szabálysértőket, hiszen a fizető zóna informatikai rendszerét egy gombnyomással át lehet állítani a szabálysértők kiszűrésére, kikerülve ezzel az emberi tényező bizonytalanságait. De a dugódíj ettől még nem pótolja a vészhelyzeti intézkedéseket. Olyan, mint a víztározó építése: csökkenti az árvíz veszélyét, de ha a gáton mégiscsak átcsap a víz, marad a csónak, a homokzsák és a többi "ócska, igénytelen" eszköz.

Nyáry Krisztián

Főpolgármesteri Hivatal

Neked ajánljuk