„1964. szeptember 4-én, hétfőn a CBS leadta a Gillian’s Island utolsó epizódját. Jimi Hendrix a Killing Floorral nyitotta stockholmi koncertjét. A Braves mindkétszer megverte a Philliest az atlantai Fulton County Stadionban rendezett dupla meccsen. És a dél-vietnami Quang Tin tartományban Jon J. Faulkner közlegény megkapta élete első és egyetlen bíborszívét, amikor egy 82 mm-es aknavető lövedéke leszakította a lábát és kiontotta a beleit.”
| ||
Mindez a The Other Side című képregény első oldalán olvasható, amelynek vörösben úszó kompozíciója közelképben örökíti meg Jon. J. Faulkner arcát, amint elszenvedi altestének leszakadását. A továbbiak arról tudósítanak, hogy a holttestet visszaszállítják Amerikába, a zászlóval lefedett koporsóban temetik, majd besoroznak a helyére egy másik szerencsétlent, akinek ugyan esze ágában sincs háborúba menni és sárgákra lövöldözni, de ezt dobta neki a gép.
Jason Aaron író és Cameron Stewart rajzoló a vietnami háborúról szóló ötrészes képregénye először 2007-ben jelent meg a Vertigónál, a valaha szebb napokat látott kiadó egyik utolsó igazán izgalmas dobásaként. Felütése a jól ismert Vietnam-formulát követi: az anyaországból egy újabb ágyútölteléket küldenek Ázsiába, akinek hányattatásain keresztül – a kiképzéstől a Vietkong orvlövészein át a dzsungelbetegségekig – az olvasó szembesülhet a háború értelmetlenségével és teljes abszurditásával,
mígnem a főhős vagy félőrülten, vagy rokkantan, vagy koporsóban végül hazatér a hadszíntérről.
Aaron két ponton variálja meg ezt a formulát: megduplázza a főhősök számát, így az egyik oldalon Bill Everette közlegény küszködik azért, hogy valamiképpen megőrizze ép elméjét és túlélje a vietnami kiruccanást, a másikon Vo Binh Dai, a Vietnami Néphadsereg önkéntes tagját követhetjük, amint a dzsungelen át bajtársaival hosszú menetelésre indul a laoszi határtól délnek, hogy végre megütközhessen az imperialista kutyákkal. Aaron másik fontos húzása, hogy – némiképp a Jákob lajtorjájának receptjét követve – horrorelemekkel dúsítja az amúgy sem éppen derűs háborús történetet, ugyanis mindkét férfit látomások gyötrik. Everette-t egy lerobban arcú zombikatona kísérti, ráadásul a puskája is folyton beszél hozzá, tömegmészárlásra és öngyilkosságra buzdítja; Vo Binh Dait pedig saját hitvilágának megelevenedett szereplői és tömegsírok képei gyötrik, miközben mindketten a rothadás zöldjében és a gyulladt hús vörösében pompázó képkockákon sodródnak az elkerülhetetlen találkozás felé.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a fenét akar egy 1973-as születésű szerző a vietnami háborúval.
Igaz, hogy a The Other Side elkészültének idején az USA már nyakig benne volt az iraki konfliktusban, Aaron saját bevallása szerint nem akart aktuálpolitizálni, a vietnami háború iránti érdeklődése sokkal személyesebb jellegű. Jason Aaron ugyanis annak a Gustav Hasfordnak az unokaöccse, aki The Short-Timers címmel megírta az egyik legfontosabb Vietnam-regényt – a könyvet magyar nyelven nem adták ki, viszont a belőle készült az Acéllövedék című Kubrick-film nálunk is jól ismert. Aaron érdeklődése a katonaélet és a feláldozható talpasok világa iránt így afféle családi örökség – a kiképzést feldolgozó első fejezet le sem tagadhatná rokonságát az Acéllövedékkel –, miközben szoros kapcsolatban áll az elmúlt évtizedben meglehetősen terebélyessé növekedett életművének néhány központi témájával is: a kisebbségi identitással és a férfiasság önpusztító módjainak megélésével.
Jason Aaron annak a tévésorozatokban is népszerű formulának a mestere, amelyet legegyszerűbben „antihős kutyaszorítóban” típusú történeteknek keresztelhetünk el. Az áttörést jelentő Scalped-széria egy kitalált indiánrezervátum viselt dolgairól vagy a rögbifüggő déli kisváros alvilágáról szóló Southern Bastards, a Kemény zsaruk-féle bűnügyi sorozatok képregényes megfelelői, amelyekben a jól körülhatároló lokális beágyazottsággal és identitással bíró roncsemberek körül mindinkább szorul a hurok, és
derékig vérben gázolva lépésről lépésre kell feladniuk elveiket, moráljukat meg nagyjából mindent, ami emberszerűvé teszi őket.
| ||
Jason Aaron hősei akkor is folyamatos hadiállapotban vannak, ha éppen nem Vietnamban járnak: egzisztenciájuk megtartásának egyetlen módja az erőszak, legyen szó az ideáljairól már rég lemondott törzsfőnökről a Scalpedban, vagy a maffiavezérré avanzsált rögbiedzőről a Southern Bastardsban; ha egy pillanatra is feladnák a küzdelmet, azonnal elsodorná őket ellenlábasaik haragja. Érdemes összevetni Jason Aaron figuráit és történeteit a nem kevésbé erőszakos Garth Ennis (Preacher, Megtorló, Hellblazer) munkáival, aki pályája csúcsán az ezredfordulón nagyon hasonló kérdéseket vetett fel férfiasságról, identitásról és erőszakról – és ugyanígy vonzotta a katonaélet is –, ám történeteit mindig átjárta az öltözők humorával megfejelt különös bajtársiasság, a cinkos férfibarátság levegője. Jason Aaron világában már nincs helye efféle meleg érzelmeknek, azok csak rontanák az egyes figurák túlélési esélyeit, és belerondítana a „mindenki mindenki ellen” véres idilljébe.
Izgalmas, hogy a The Other Side, amely az író első nagyobb volumenű munkája volt, még az említett képregényfolyamok előtt, mennyire a kapcsolatteremtés lehetetlenségéről szól. Hiszen mégiscsak az történik, hogy van két férfi a világ két végében, akik hónapokon át szenvednek, utaznak, menetelnek csak azért, hogy néhány perc erejéig találkozzanak, és megpróbálják megölni egymást. A The Other Side méretéből (alig 150 oldal) fakadóan is nélkülözi azokat a nagy ívű tablókat, amelyek a Scalpedot és a Southern Bastardst jellemzik, de alapkonfliktusai ugyanazok maradtak. Amik itt a szereplőket gyötrő látomások, Aaron későbbi képregényeiben afféle személyes mítoszokká növekszenek, mint a totemállatok a Scalpedben, vagy a Southern Bastards központi szimbóluma, a sírból kinőtt hatalmas fa, amely egyszerre utal családfára és a kényszerpályán mozgó szereplők eltéphetetlen gyökereire.
Ezekben az irracionalitás határán mozgó vándormotívumokban, amelyekről sosem lehet tudni, hogy expresszionista hagyományokat követve a szereplők mentális tartalmai jelennek meg a képeken, vagy valamiféle másik, mitikus világ szüremkedik be az öldöklés hátterébe, ugyan megjelenik az igény egyfajta többletre, valamire, ami túlmutat az állandósult hadiállapoton, ám túlzás volna azt mondani, hogy ezek bármilyen kiutat, megnyugvást vagy feloldozást hozhatnak a szereplőknek. Maximum azt, amivel Joker kínozta Batmant a Gyilkos tréfában:
ha már nem bírod tovább az életet, őrülj meg!
