Politika
Trump vámháborújában csak egy a biztos: a bizonytalanság
Mennyire volt eredményes a kormány évek óta tartó szélsőjobbos nemzetközi kapcsolatépítése?
Hova lett a Fradivárosra szánt 25 milliárd forint?
Hadházy Ákos: "Erőszak nélkül, de tömegek részvételével és nagyon határozottan"
Akkor sem lehetne felszámolni a kábítószer-kereskedelmet, ha lenne elég rendőr
„A NER politikailag integrálta azokat a csoportokat is, amelyeknek elvileg szembe kellett volna feszülnie vele”
Lángoló szakáll
Volt Szegeden egy Tolkien nevű könyvesbolt, a Kossuth Lajos sugárúton, közvetlenül az Anna-kút után. Ebben a könyvesboltban fedeztem fel a kortárs magyar irodalmat, amikor a kilencvenes évek elején átjöttem a háborúba zárult Jugoszláviából, vagyis Szerbiából, azaz a Vajdaságból. A tágas könyvesboltban ott sorakoztak a többi közt a pécsi Jelenkor Kiadó karakteres tervezésű könyvei, s egy barátom javaslatára kezembe vettem egy ezüstszínű könyvet, a Wilhelm-dalokat…
Trump felfüggeszti a vámokat 90 napra, de drasztikus emelést jelentett be Kínával szemben
Nem várt fordulat a vámháborúban – és úgy tűnik, egyedül Kínával szemben könyörtelen az elnök.
Az EU egymilliárd eurós hitelt utalt át Ukrajnának a befagyasztott orosz vagyonból
Az Európai Unió 1 milliárd eurós hitelrészletet utalt át Ukrajnának az ERA-kezdeményezés keretében, amelyet befagyasztott orosz vagyonokból származó bevételekből finanszíroznak.
A magyar kormány nem, 26 EU-tagállam viszont megszavazta a viszontvámokat
Magyarország megint különutas volt, 26 tagállam viszont megszavazta a vámokat az Egyesült Államokkal szemben.
Mesés osztalékot fizethet Schmidt Mária és Ungár Péter ingatlancége
Majdnem 6 milliárd forintot.
Nem szavazza meg a kormány az EU viszontvámjait
Szijjártó Péter azt mondta, inkább tárgyalni kell az amerikaiakkal, és „stratégiai nyugalomra” van szükség.