Magyar Narancs: A Társadalmi Riport 2024-ben megjelent, a nemzeti identitással kapcsolatos tanulmányuk szerint az utóbbi tíz évben mintha elkezdett volna megváltozni a nemzetről való gondolkodás a magyar társadalomban. Hogyan lehet vizsgálni a nemzeti identitást?
Csepeli György: 1995-ben kezdődött ez a kutatássorozat, majd 2003-ban, 2013-ban és 2023-ban ismétlődött meg az adatfelvétel egy nemzetközi projekt keretében. A válaszokat ezer fő személyes megkérdezése eredményezte, de hozzá kell tenni, hogy idővel egyre többen nem vállalkoztak az interjúra, és ilyenkor a csere nem biztos, hogy egyenértékű az eredetivel. Ráadásul magyar szempontból az anyanyelv kérdése fontos vizsgálati szempont lenne, de ez a projekt nemzetközisége miatt kikerült a kérdőívből.
Örkény Antal: A nemzeti identitás nagyon megosztó téma, de a modern nemzetállam a létrejöttekor progresszív alakulat volt, a közösségteremtésnek egy egészen új formája. A nemzeti kötődés társadalom-lélektani kérdés, nehéz vizsgálni. Mi a nemzeti identitás különböző elemeit néztük meg, majd megpróbáltuk meghatározni, hogy ezek alapján milyen típusú identitáskonstrukciók vannak.
Csepeli György: Az általunk leírt nemzeti tudáskészlet öt rétegből állt össze. Az első a nemzeti azonosítás, hogy milyen szempontok szerint válaszol az egyén arra, hogy magyarnak tartja-e magát. A második az érzelmi összetevő, a büszkeség vagy a szégyen ezzel kapcsolatban. A nemzeti hovatartozás mélyén van valamiféle evolúciós örökség, etnocentrizmus, a saját csoportnak minden más csoport fölé helyezése – ez a harmadik. A negyedik a nemzetállam polgárainak a lojalitását érinti. Végül az ötödik az, hogy milyen az idegenekhez való viszony.
MN: Milyen változások olvashatók ki a kutatásból?
Örkény Antal: A kiindulópont az, hogy hogyan definiáljuk, ki a magyar – állampolgárság, születés, lakóhely, nyelv vagy etnicitás, leszármazás alapján. Minden ország több szempontot próbál összeilleszteni, amelyek sokszor ellentmondásosak. A kérdés az, hogy sok szempont teljesülését várjuk-e el ahhoz, hogy valaki magyar legyen, vagy nyitottak vagyunk, és például nem kell feltétlenül itt születnie valakinek, ettől még magyarnak lehet tekinteni. Ez az inkluzív nézőpont a magyar felméréssorozatban 2023-ra jelentős mértékben megnőtt. Mintha óvatosabban akarnánk szelektálni, és azt mondanánk, hogy ez egy diverz közösség, és mi azért vagyunk magyarok, mert magyaroknak mondjuk magunkat.
Csepeli György: Emellett nagyon megnőtt azok aránya, akik elvetik azt a fajta etnocentrizmust, hogy Magyarország lenne Isten kalapján a bokréta. Modernizálódott a nemzeti identitás szempontrendszere, előtérbe került az anti-etnocentrizmus, és megnőtt az antinacionalisták aránya is. Miközben a kozmopolitizmus előretört – most a szónak abban az értelmében, hogy ezek a nacionalista-etnocentrikus attitűdök a háttérbe szorultak –, a kulturális és szimbolikus előforrásokból táplálkozó identitásérzet változatlanul népszerű. Vagyis miközben zajlik egyfajta modernizáció, azért a hagyomány is jelen van. A címer, a történelem, a kultúra fontossága töretlen a nemzeti identitás szempontjából, csak ezek nincsenek sem területhez, sem vérséghez kapcsolva. A magját megtartotta a nemzeti identitás, a változások nem gyengítették, és nem metszették el azt a fajta kötődést, amit egy nemzedék érezhet a korábban élt nemzedékekhez kapcsolódva.
Örkény Antal: Az érzelmi alapú nemzeti büszkeségnek kétféle forrása lehet: az egyik a demokrácia, a gazdasági sikerek, a politikai befolyás. A másik a történelem, a kultúra, az irodalom, a sport. Kelet-Európában mindig is ez a szimbolikus vonulat volt az erős a büszkeségérzésben, míg a teljesítményalapú gyenge. Nyugat-Európában ez másképp van, ott az emberek büszkék a gazdasági teljesítményre, a demokráciára is. De a nemzeti büszkeség ellenpontjában, a szégyenérzetben is történt egy drámai változás Magyarországon: 70 százalék mondta azt, hogy érez valamilyen szégyenérzetet, ez az arány korábban jóval alacsonyabb volt. Ez 2013 és 2023 között a demokrácia, a gazdasági teljesítmény és a politikai befolyás tekintetében érhető tetten. Ez egy kulcsmozzanat, hogy egyszerre modernizálódik a magyar nemzettudat, inkluzívabbá, demokratikusabbá válik, de ugyanakkor nagyon meg van terhelve azzal, hogy az emberek valami olyat érzékelnek, amitől frusztráltak lesznek.
MN: Miért ilyen erős a nemzeti identitás szimbolikus dimenziója?
Csepeli György: Leginkább azért, mert olyan értékvesztés és káosz van, hogy az emberek tudni akarják, hogy hol vannak, mi a helyük a világban. Ez egy kognitív szükséglet.
Örkény Antal: Azzal semmi probléma nincs, hogy a szimbolikus büszkeségtartalmakat nagyon szeretik Magyarországon és Közép-Európában. Miért ne legyen valaki büszke a sportsikerekre? A történelem esetében inkább legyünk reflektívek, de azért vannak olyan pontok, amelyekre büszkék lehetünk. A magyar nyelvre és kultúrára is, csak nem kell azt gondolni, hogy a magyar kultúra bármiben is jobb, mint egy másik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
