Publicisztika

Bátorság vagy kiváltság?

Angelina Jolie cikke, amit a New York Times május 14-i száma közölt, annak az évtizedes harcnak az elbeszélésével indult, amit édesanyja a petefészekrákkal folytatott, és amelynek végén Jolie gyermekei elveszítették 56 éves nagymamájukat. Aztán, egy megdöbbentő fordulattal, a pályája csúcsán lévő, a világ egyik legvonzóbb asszonyaként számon tartott és szemlátomást egészséges filmsztár arról tudósította a nyilvánosságot, hogy az elmúlt hónapokban mindkét melle szöveteit (orvosi műszóval: emlőit) eltávolíttatta. Bár nem rákos, genetikai teszteredménye és a családban előforduló hasonló okú betegség miatt radikális, megelőző, ún. profilaktikus műtétsorozat mellett döntött, amelyet petefészek-eltávolítással folytat, és műtéti protokollját egy honlapon közzé is teszi majd.
  • Sándor Judit
  • 2013. június 30.

Dávid király

Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.
  • Dénes Ferenc
  • 2013. június 23.

A magyarság elszékelyesedéséről

Az RMDSZ hétvégi (május végi - a szerk.) kongresszusán olyan magától értetődő természetességgel énekelték el a magyar után a székely himnuszt, mint amilyen magától értetődő módon terített az első szónok, Csíkszereda polgármestere tíz perccel később egy székely zászlót a szónoki pulpitusra. Bevégeztetett.
  • Aradi Endre
  • 2013. június 19.

Ha én cigány lennék

Ha én cigány lennék, semmi mást nem szeretnék, mint hogy ne kezeljenek cigányként. Kezeljenek úgy, mintha én is "magyar" lennék. Ennél csak egy dolgot szeretnék jobban: kezeljék a gyerekemet is úgy, mintha "magyar" lenne.
  • Farkas Lilla
  • 2013. június 17.

Egy új minőség hajnala?

Rui Tavares, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának független portugál képviselője szokatlan hírnévre tett szert az elmúlt héten a világegyetem magyar szektorában. Pedig nem tett mást, mint jegyzi az EP állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (a LIBE bizottságnak) jelentéstervezetét az alapvető jogok helyzetéről Magyarországon. Bár derült égből villámcsapásnak tűnhet a 32 oldalas dokumentum, a LIBE eljárása jó ideje folyik: az EP 2012. február 16-i állásfoglalásában írt elő egy sor lépést hazánk közelmúltbéli közjogi teljesítményére válaszul, a LIBE-jelentés csupán egy ezek sorában.

Élet a halál után - A Nagy Imre-per

1958. június 16-án hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán végezték ki Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. A Narancsban az ötvenedik évfordulóra megjelent írással emlékezünk.
  • Mink András
  • 2013. június 16.

Tájkép csaták előtt

Az alkotmány mindig több, mint a szövege. Az Eötvös Károly Intézet kezdetektől képviselt álláspontja szerint a 2011-ben elfogadott alaptörvény már eredeti formájában is letért a demokratikus jogállamiság nyomvonaláról, szigorú értelmezés alapján nem volt jogállami alkotmánynak tekinthető. Ha a negyedik módosítás mérföldkő volt is, a legfontosabb határsértés már korábban megtörtént.
  • Miklósi Zoltán
  • Majtényi László
  • Szabó Máté Dániel
  • 2013. június 10.

Pas de deux

Egy nevezetes írásában két nép közös táncának nevezte Ady Endre a magyar-zsidó együttélést, és a Korroborihoz, az ausztráliai őslakók "nagy szerelmes táncorgiájához" hasonlította. A férfiak táncolnak, a nők a hangszereket kezelik.
  • Rózsa T. Endre
  • 2013. június 10.

Szenvedélybetegsége miatt 3.

Így gyalogolnak át ötvenezer állampolgár jogain és méltóságán: a TASZ munkatársa a Szenvedélybetegsége miatt 1. és 2. című cikkekhez fűz megjegyzéseket.
  • Verdes Tamás
  • 2013. június 7.