Horvát Marcella

Végkielégítés – Navracsics Tibor uniós biztosi meghallgatása elé

  • Horvát Marcella
  • 2014. október 25.

Publicisztika

Szijjártó Péter parlamenti meghallgatásával és küszöbön álló miniszteri kinevezésével egyértelműnek tűnik, hogy Navracsics Tiborra a miniszterelnök a továb­biakban a magyar belpolitikában nem számít. Ha Navracsicsot nem választják meg európai biztosnak, akkor alighanem marad mezei országgyűlési képviselő.

Biztosi karrierje azonban, amit az áprilisi választások után már mindenki tényként kezelt, egyáltalán nem biztos. Nincs ugyanis hét, hogy valamelyik uniós tagállam nyilvánosságában ne tárgyalnák a magyar kormány jelöltjének elmúlt négy évét, az Orbán-kormány demokrácialeépítő akciói­ban betöltött – egyáltalán nem marginális – szerepét. A múlt hét végén például a zágrábi magyar követség előtt horvát civil szervezetek tüntettek a jelölése ellen.

Leköszönő külügyminiszterünk valóban ért az Európai Unióhoz, hiszen ebből doktorált, és oktatta is az uniós politikai intézményrendszer működését. Jelölésének még az sem lehetne akadálya, hogy sokszor nyilatkozott kritikusan az unió egyes intézményeinek és vezetőinek lépéseiről. Október 1-jei európai parlamenti meghallgatása azonban aligha lesz sétagalopp – és ha az illetékes parlamenti bizottságok (az ipari, kutatási és energiaügyi, valamint a kulturális és oktatási) nem támogatják, akkor Jean-Claude Juncker, a bizottság néppárti elnöke minden bizonnyal beváltja ígéretét, és új jelöltet kér a magyar kormánytól, így kerülve el a teljes bizottság parlamenti elutasítását.

Vajon mi lehetett a magyar miniszterelnök célja, amikor egykori kabinetfőnökét, a Gyurcsány-korszak ellenzéki kivonulásainak parlamenti hősét jelölte e posztra; aki a Fidesz-kormány egyik fontos minisztereként Orbánért és rendszeréért rengeteg nemzetközi, kifejezetten uniós konfliktust is vállalt?

A szerződések őre

Juncker az uniós forráselosztás és politikacsinálás szempontjából marginális, ám reprezentatív, szimbolikus értelemben fontos oktatási, ifjúsági és állampolgári ügyeket bízná Navracsicsra. Jelölésekor a magyar kormány nem ebben reménykedett: a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíciót szemelték ki neki. De tév­úton jár mindenki, aki Navracsics jelölését az Európában szokásos indokokkal magyarázza: nevezetesen azzal, hogy az adott kormány a jelölt kompetenciáinak ismeretében mintegy „üzen” a bizottsági elnöknek, milyen posztot szeretne megszerezni.

Orbán álláspontja az Európai Bizottságról és az Európai Parlamentről közismert – a két, demokratikus legitimációval bíró uniós intézményt rendszerint magyarellenes politikai lobbik gyűjtőhelyének, a posztkommunisták és liberálisok menedékének és a nem­zetközi tőke érdekérvényesítőjének tartja. Demokratikus legitimációjukat rendszerint eltagadja vagy relativizálja. Arra, hogy Orbán mennyire veszi komolyan az uniós demokráciát, a legjobb példa épp a Juncker-eset. Az uniós alapszerződés szerint a bizottsági elnök személyéről az EP-választások figyelembe vételével kell dönteni: s mint emlékezhetünk, 2014-ben már minden jelentős európai párt megnevezte, és listavezetőként indította a maga elnökjelöltjét. Miután a Fideszt is befogadó Európai Néppárt megnyerte a választásokat, a magyar miniszterelnök betámadta Junckert – és nem az ő dicsősége, hogy ebben a brit miniszterelnökben partnerre is talált. Természetesen az uniós szerződés egyetlen pontja sem kötelezi az állam- és kormányfőket, hogy támogassák a legnagyobb párt listavezetőjét a bizottsági elnöki tisztség elnyerésére – de a támogatás hiánya a demokratikusan megnyilvánult európai népakarat lesöprése is volt (még ha kizárólag belpolitikai céllal is).

Ahogyan Juncker elnöksége elleni küzdelmével is csak itthoni híveinek játszott Orbán, Navracsics jelölésekor sem látunk mást. A bizottság munkáját a legkevésbé sem az határozza meg, hogy az egyes biztosok mely országból jöttek. És nem csupán azért nem, mert a biztosok tagállami elfogultságát a szerződések is tiltják, vagy azért, mert a bizottság, mint „a szerződések őre” és az integráció motorja, az uniós érdekek képviseletére hivatott – ezek termé­szetesen mind számítanak. De a közösségi intézményrendszer működéséből adódóan az egyes biztosok munkáját nagyban meghatározzák a kezük alá dolgozó főigazgatóságok (DG), melyekben technokraták ülnek, akiket a munkájuk során a legkevésbé az izgat, hogy a biztosuk honnan jött. Egy szó, mint száz: a közösség napi működése során nem meghatározó a biztosok nemzetisége – és ezt alighanem Navracsics és Orbán is nagyon jól tudja. Hisz náluk többet senki sem harcolt a Barroso-bizottság biztosával, Neelie
Kroesszel a sajtószabadság korlátozása miatt – de azt még a Magyar Hírlap sem írta, hogy Kroesön keresztül a holland korona próbálna minket leigázni… Az egyes kormányok persze informális úton instruálhatják az általuk (vagy elődjük által) jelölt biztost, talán még arra is rávehetik, hogy a bizottsági szavazásoknál ne saját meggyőződése, hanem országa kormányának politikai érdekei szerint foglaljon állást. De érdekérvényesítésre ez az út aligha lehet sikeres – hiszen az illető biztos szövetségest ehhez a bizottságon belül aligha talál, inkább csak saját magát marginalizálja.

Ők megmondták

Nem kétséges: az összes európai demokráciának és magának az uniónak is van hová fejlődnie – de amit a magyar kormány az elmúlt években produkált, példa nélkül áll a közösségben. Mint a jogalkotásért felelős közigazgatási és igazságügyi miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek, Navracsics felelőssége rögtön a miniszterelnöké után következik. Csak egy gyors lista: a gyakori alkotmánymódosítások, az Alkotmánybíróság hatáskörcsorbítása, a visszamenőleges adóztatás, a bírák nyugdíjazása, az adatvédelmi biztos jogellenes elmozdítása, a médiatörvények, az egyházügyi szabályozás, a választási és választási eljárási törvények, maga az új alaptörvény és annak módosításai mind kisebb-nagyobb botrányt okoztak Európában. Nem véletlenül. És a minap kirobbant állampolgársági bizniszt, a civilek vegzálását, a tavaszi választásokat és az arról szóló EBESZ-jelentést (ami alapján nem lehetnénk uniós tagok!), vagy a Safarov-ügyet nem is említettük. Az európai sajtó és a zágrábi tüntetők felháborodása érthető: arra, aki mindehhez asszisztált, nem bízhatók közös európai ügyek, nemhogy az ifjúsági és állampolgársági kérdések, de még a parlamenti főbejárat őrzése sem. Tiltakozásuk jogos és érthető – szerintük egy ilyen politikus nem képviselheti a közös európai érdekeket és értékeket.

Csakhogy a magyar kormányfő számára teljesen érdektelen, hogy jelöltjéből lesz-e uniós biztos, vagy sem. Nyerő helyzetben van
– abban a körben, ami neki számít, ebből rosszul nem jöhet ki. Az nyilvánvaló volt, hogy a magyar biztos számára fontos pozíció nem terem, így azért küzdeni sem érdemes, még annyira sem, hogy kevésbé pártos, inkább szakembernek hihető jelöltet nevezzen. Menjen csak oda politikus! Ha az EP-ben valami csoda folytán Navracsics sikerrel veszi a meghallgatást, akkor alighanem biztos lesz belőle. És lehet-e nagyobb elismerést kivívni az elmúlt négy évnek, mintha az Európa-szerte gúnyolt és kritizált Orbán-kormány második embere az Európai Bizottság tagja lesz? Ez Orbánnak nemcsak a sajátjai előtt lehet nagy győzelem – az unió működését kevéssé értő, politikailag nem túl aktív magyar lakosság jelentős része számára ezt az orbánizmus visszamenőleges elismeréseként, az uniós kritikák annullálásaként lehet beállítani. Ugye, nem is csináltuk olyan rosszul, ha a Tiborból biztos lett?!

De arra is van megoldás, ha Navracsics elbukja a meghallgatást, és Juncker új magyar jelöltet kér. Lám, a csúnya luxemburgi kipécézte a magyar kormányfőt, s törleszteni próbál neki, mert Orbán nem támogatta az elnökségét. Lehet majd öklöt rázni Brüsszel felé, „jogos” nemzeti sértettségről – hát, nem megmondtuk, hogy Brüsszel, Strasbourg, Luxemburg magyarellenes politikát visz?

Mindezzel alighanem Navracsics is tisztában volt, amikor a jelöltségét elvállalta. Talán még hisz is abban, hogy visszatérve a kaptafához, akár sikeresen el is tudná látni a feladatát, talán még elképzelései is vannak az uniós oktatáspolitika jövőjéről. Ám ez érdektelen, irreleváns: a megelőző négy évben ugyanis eljátszotta annak esélyét, hogy komolyan vehető, autonóm politikust lásson benne a világ. Éppen ezért jelölésének az orbáni logika szerint eddigi politikai pályafutása nem akadálya, ellenkezőleg: magyarázata.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.