Szabó Rebeka

Zöldre fáj a foguk

Az új uniós agrárpolitika fideszes átértelmezése

  • Szabó Rebeka
  • 2013. szeptember 8.

Publicisztika

Nőni ugyan nem fog, de jelentősen átalakul az uniós agrártámogatások rendszere a következő költségvetési ciklusban. A tagállami kormányok komoly szabadságot élveznek abban, hogyan osztják el a Brüsszelből érkező pénzt, a formálódó magyar felosztási javaslat pedig még a földtörvénynél is nyilvánvalóbban mutat rá az Orbán-kormány agrárpolitikájának lényegére.

Az új közös agrárpolitikában (KAP) az uniós döntéshozók szándéka szerint a közvetlen kifizetések keretösszegének 30 százalékát a zöldítési komponens teszi ki, amely a termények diverzifikációját, ökológiai területek létesítését, illetve az állandó legelők fenntartását támogatja. Igaz, hogy a valós fenntarthatóságot célzó eredeti bizottsági javaslat teljesen felpuhult a tagállamok és a nagy agrárcégek lobbizásai következtében, s így legfeljebb "zöldre festésre" alkalmas, ugyanakkor legalább üzenetszinten megjelenik, hogy az EU a fenntartható vidékfejlesztést és a földek jó ökológiai állapotának megőrzését fontos közösségi agrárcélnak tartja.

*

Az Orbán-kormány viszont láthatóan teljesen más következtetést vont le a zöldterületek jelentőségéből: megkezdődött a nemzeti parkok, természetvédelmi közalapítványok és magánszemélyek által kezelt, állami tulajdonban lévő védett földek begyűjtése az eddigi használóktól, és azok átirányítása a fideszes klientúrához. Az "első fecske", a Hortobágyi Génmegőrző Kht. 16 ezer hektárnyi védett földből lesz kénytelen 6-8 ezer hektárnyit szétosztani - hogy pontosan kinek, azt még nem tudni, de a Fidesz földbérletosztási gyakorlatát ismerve gyanítható, hogy a területek és a velük járó uniós támogatások a kormánypárt helyi erős embereinél fognak kikötni. A Vértes alján a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány harcol azokért a bérelt földekért, amelyek évekkel ezelőtt az ő segítségükkel kerültek az illetékes Nemzeti Parkhoz, és amelyeken azóta is szakszerű természetgazdálkodást folytatnak, számos együttműködő partnerrel. Korábban már a hosszú távú közösségi érdekek teljes felülírását jelentette, hogy a hazai ökogazdálkodás szellemi bázisának számító, európai hírű Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földjeit szintén szétosztották állami bérletként, ráadásul az új bérlőknek nem kellett vállalniuk az ökológiai gazdálkodás szigorú feltételeit.

A Hortobágyon a klientúra földéhsége egy tízmillió eurós, azaz mintegy hárommilliárd forintos költségvetésű, élőhely-rehabilitációra és madárvédelemre nyert európai uniós projekt felmondását eredményezte. Katasztrofális következményekkel járhat az a szándék is, ha a családi gazdaságokat a kormányzati kommunikáció fókuszába állító kormánypropagandát az eddigi kudarcok után most úgy akarják igazolni, hogy a védett, évtizedek óta megszokott rendben kezelt nemzeti parki területeket felparcellázzák, és a táj jellegétől teljesen idegen szerkezetben adják használatba a lekötelezni kívánt gazdálkodóknak. Képzeljük el, hogyan nézne ki mondjuk a Kiskunság vagy a világörökség részét képező Hortobágy, ha a jelenlegi több száz vagy akár ezerhektáros szikes pusztákat 60-70 hektáronként kerítések, nyári szállások és egyéb állattartó létesítmények csúfítanák, ami ráadásul az évszázados hagyományokkal rendelkező, csekély emberi zavarással járó extenzív legeltetési rendszer végét is jelentené!

Az említett esetekből is látszik, hogy a jelenleg a környezeti fenntarthatóság elve szerint hasznosított földek újraosztása jó üzletnek ígérkezik, hiszen egy rosszabb termőképességű, de természetvédelmi területen lévő Natura 2000-es, emellett mondjuk a túzokprogramban részt vevő legelő hozhat annyit a konyhára, mint egy jó mezőségi szántó - ezeken a jogcímeken ugyanis további uniós pénzek járnak a területalapú támogatás mellé.

*

Abban már semmi meglepő nincs, hogy a kormány és gazdasági holdudvara a közjó szolgálata helyett a közjavak lenyúlásával van elfoglalva - ám még ennek fényében is meghökkentő az igyekezet, amellyel a legnagyobb földbirtokosok befolyásolni igyekeznek a pénzosztás szempontjait. Vannak ugyanis jogcímek - mint a munkahelyteremtő, a fiatal gazdáknak vagy a kisgazdaságoknak járó támogatások, illetve a kifejezetten a kicsiket preferáló kiegészítő támogatás -, amelyekkel a kormány a saját érdekeinek megfelelően tud sakkozni: az EU csak az egyes kategóriák lehetséges felső határát rögzíti, de az adott mozgástéren belül egy-egy állam viszonylag szabadon alakíthatja a saját támogatási rendszerét. Ebben a feltételrendszerben össze lehet állítani egy olyan támogatási struktúrát, amely a helyben lakó fiatal gazdákat, a családi gazdaságok megerősödését, a természetkímélő módszereket alkalmazókat az eddiginél jobban segítené, de egy olyat is, ahol a sok földdel rendelkező, nagyüzemi módszerekkel gazdálkodó agrárvállalkozók viszik el a KAP-kassza döntő hányadát. A szokatlan intenzitással és nyíltsággal zajló lobbizás "természetesen" az oligarchák kedvezményezéséért zajlik, a hozzáférhető információk szerint nem is eredménytelenül - jelentős erők mozdultak meg például annak érdekében, hogy a kiegészítő támogatást egyáltalán ne vegyük igénybe, így nem kellene érdemben hozzányúlni a területalapú támogatások jelenlegi, a nagyoknak kedvező rendszeréhez.

*

Az agrárpolitika nem a szavak, hanem a jogszabályok és a pénztárcák szintjén dől el. 2014 elejéig kell megalkotni a magyar agrártámogatási szabályozást, akkorra kiderül, hogy maradt-e még komolyan vehető mondat a Fidesz-kormány úgynevezett Nemzeti vidékstratégiájában. Az ország (az adófizetők, az állampolgárok, a magyar fogyasztók) szempontjából egyértelmű, hogy a közösségi pénzforrásokat olyan mezőgazdaság támogatására kellene fordítani, amely méltányos jövedelmet biztosít a termelőknek, amely perspektívát nyújt a falvakban élőknek, amely munkahelyeket teremt, és fenntarthatóan, a természeti erőforrások megőrzésével állítja elő élelmiszereinket. A kormány dolga az lenne, hogy - többek között a támogatási rendszer alakításával - a közérdeknek biztosítson elsőbbséget a magán- (tőke)érdekekkel szemben. Az, hogy a "foglyul ejtett állam" tankönyvi példáit immár sorozatban szolgáltató magyar kormányzat képes-e még ilyen differenciált, közjóvezérelt gondolkodásra, több mint kérdéses - afelől viszont szemernyi kétségünk sincs, hogy meg fogják tudni magyarázni, miért teszik az uniós agrárpénzeket a földből élőké helyett a Fideszt (is) bőkezűen finanszírozó csoportok zsebébe.

A szerző a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője, az Együtt - PM szakpolitikusa.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.