Van egy kormány, amely tiszta választásokon kétharmados többséget szerezve átalakította a teljes közjogi rendszert. E rendszer ékköve az új alaptörvény, melynek legtöbb vitatott rendelkezése más uniós tagállamok alkotmányaiban is megtalálható. A lisszaboni szerződés kimondja, hogy az EU-nak tiszteletben kell tartania a tagállamok nemzeti identitását, amely "elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének". Mindezek erős alapra helyezik az Orbán-kormány védekezési stratégiáját: széles körű demokratikus felhatalmazásra épül az új alkotmányos rendszer, melynek kialakítása a magyarok belügye, és egyes rendelkezései megtalálhatók egyéb európai országok alkotmányaiban. Politikailag és formailag tehát kifogástalan a tákolmány!
Európa azonban érzi, hogy még sincs minden rendben az új magyar közjogi rendszerrel. A kétharmados parlamenti többség a választópolgárok harmadának akaratát tükrözi. A Fidesz nem fedte fel nagyra törő alkotmányos terveit a 2010-es választások előtt; ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel érdemben nem egyeztetett az új alaptörvény tervezetéről; nem készített hatástanulmányt a várható következményekről; a gránitszilárdságú szöveg negyedik módosítása során pedig az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített átmeneti rendelkezéseket kétharmados svunggal beemelte az alaptörvény szövegébe.
A rendszer működése további fejfájást okoz Európának. A fékek és ellensúlyok rendszere megroggyant; kormányhű bírák kinevezése és hatáskörei folyamatos nyirbálása után az Alkotmánybíróság meggyengült. A papíron független intézmények - nemzeti bank, Médiatanács, Kúria, Országos Bírósági Hivatal, számvevőszék, versenyhivatal, Költségvetési Tanács - élére a kormányzat lojális embereit ültette; az egyetemek, egyházak, diákok, hajléktalanok, kisebbségek és melegek jogai csorbultak; a közmédiából kiszorult az ellenzéki hang; a választási rendszer megbillent a kormánypárti erők felé.
Sok európai politikus érzi, hogy valamit tennie kéne, de Jörg Haider elszigetelésének negatív példáján okulva nem mer belefogni. Tizenhárom éve ugyanis az unió megpróbálta - sikertelenül - "puha" szankciókkal megakadályozni az osztrák néppárti-szabadságpárti koalíció megalakulását. 2000 januárjában a portugál elnökség tizennégy tagállam nevében kijelentette, hogy a Szabadságpártot magába foglaló koalíciót nem hajlandók politikai szinten fogadni. Négy napra rá megalakult az ÖVP- FPÖ-kormány; hét hónappal később a francia elnökség kényszeredetten visszavonta a szankciókat. Európa döntéshozói azt a következtetést vonták le az osztrák afférból, hogy finomítani kell még az uniós alapértékeket megsértő tagállamok büntetési mechanizmusán. A nizzai szerződés ezt meg is tette, de a módosított 7. cikket azóta sem használták egyetlen tagállammal szemben sem.
A bizottság és a bigottság
Az uniós szerződések őreként az Európai Bizottság többször is fellépett az Orbán-kormány tevékenységével szemben, de eddigi lépései nem tudták azt érdemlegesen befolyásolni.
Az alaptörvény 2012. januári hatályba lépése után három héttel a bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított a kormány ellen a nemzeti bank és az adatvédelmi hivatal függetlensége, illetve a bírák korai nyugdíjazása miatt. Hat hónappal később a brüsszeli testület lezárta a jegybank függetlenségével kapcsolatos jogsértési eljárást, mert az MNB-törvény módosítását kielégítőnek találta. A jegybank papíron független maradt, de a piacok mégis a független monetáris politika megszűnéseként értelmezték Matolcsy György jegybankelnöki kinevezését.
Az EU bírósága 2012 novemberében elmarasztalta a kormányt a bírók, az ügyészek és a közjegyzők korai nyugdíjazása miatt, de a 236 elbocsátott bírót mind a mai napig nem helyezték vissza állásába. Az uniós bíróság még nem ítélkezett az adatvédelmi biztos mandátumának megszűnése ügyében, de az intézmény helyreállítását az alaptörvény negyedik módosítása már eleve kizárta, miközben az új hivatal függetlensége kérdéses maradt.
Az alaptörvény negyedik módosítása újabb ütésváltást eredményezett a kormány és a bizottság között. 2013. március 11-én José Manuel Barroso bizottsági elnök és Thorbjsrn Jagland, az Európa Tanács főtitkára aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kétharmad az AB által megsemmisített átmeneti rendelkezéseket az alaptörvénybe emelte. Noha magyar jogvédő szervezetek az alkotmány tizenegy olyan módosítására hívták fel a bizottság figyelmét, amely uniós alapértékeket sérthet, a brüsszeli testület mindössze három területtel kívánt foglalkozni: az uniós bírságok ellentételezéseként kiszabható különadóval, az OBH elnökének ügyáthelyezési jogával, illetve a politikai hirdetések kereskedelmi médián belüli tilalmával. Az Orbán-kormány az első két területen tett némi engedményt, a harmadikról nem volt hajlandó tárgyalni. A bizottság eddig mégsem indított kötelezettségszegési eljárást egyik ügyben sem.
A pénz szava
A budapesti értelmiség, de még a Financial Times szerkesztője is meg van győződve arról, hogy csakis pénzügyi szankciókon - azaz a strukturális és kohéziós pénzek kifizetésének felfüggesztésén - keresztül tudná a bizottság a kormányt az uniós alapelvek betartására bírni. Az uniós testületben azonban fel sem merült az ilyen árukapcsolás. A bizottság alapjogi problémaként kezeli az Orbán-kormány jogsértéseit, míg a kohéziós pénzek elköltését a gazdasági kormányzás lencséjén keresztül nézi.
A bizottság 2012 februárjában javaslatot tett 150 milliárd forintnyi kohéziós forrás befagyasztására, mert a magyar kormány nyolc év után sem volt képes a költségvetési deficitet a maastrichti 3 százalék alá csökkenteni. Olli Rehn és Johannes Hahn biztosok hangsúlyozták, hogy a bizottság ezt a lépést a megerősített gazdasági kormányzás keretein belül preventív célzattal tette, hogy a kormányt jobb belátásra bírja. (A helyzet furcsaságát fokozta, hogy a bizottság akciójához az a hatos jogszabálycsomag szolgáltatott alapot, amit a tanács a magyar elnökség megfeszített munkájának eredményeként fogadott el.) A nyomás megtette hatását: az Orbán-kormány azonnali megszorításokkal 3 százalék alá szorította az éves deficitet. A bizottság 2012. májusi értékelésében kiemelte, hogy a 2011-es "egyszeri bevételek" (azaz a magánnyugdíjpénztárak államosítása) nem minősültek strukturális és fenntartható kiigazításnak, ezért a túlzottdeficit-eljárást sem szünteti meg. A 2012-es kiigazítás viszont elég volt a kohéziós pénzek felszabadításához. A tanács ezután újranyitotta a 150 milliárdnyi kohéziós forrást Magyarország számára.
A bizottság 2013. májusi gazdaságpolitikai ajánlásai kreatívabb egyvelegét adták a testület gazdaságpolitikai és alapjogi aggályainak. Az uniós szerv szerint az Orbán-kormány 2012-es korrekciós intézkedései hatására a hiány 2013-ban és jövőre is 3 százalék alatt maradhat, ezért a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolta. A kiszámíthatatlan üzleti környezetet taglalva viszont felhívta a kormányt, hogy kezelje az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályokat. A bizottság ajánlását a tanács júniusban elfogadta: az Orbán-kormánynak ezért már papírja van arról, hogy "Magyarországon megtörtént a túlzott hiány kiigazítása".
A néhány napja kitört NFÜ-s botrányba sokan ugyancsak árukapcsolást olvasnak bele, pedig erről szó sincs. A strukturális és kohéziós alapokból történő kifizetések felfüggesztése a 2013. augusztus 15-i bizottsági közlemény szerint a 15 magyar operatív program közül nyolcat érint, nem 13-at. A kifizetéseket akkor függesztheti fel a bizottság, ha a programirányítási és ellenőrzési rendszerben súlyos hiányosságokat tapasztal. Az esetleges büntetés mértékét is vitatta a bizottság szóvivője, cáfolva, hogy korrupciós aggályok állnának a döntés mögött. Ha korrupciós vádak jutnának el a bizottsághoz, amúgy is az unió csalás elleni hivatalához kéne fordulnia. Ezek alapján biztos, hogy nem alapjogi aggályok vezettek a nyolc operatív program kifizetésének felfüggesztéséhez, hanem az NFÜ irányításával és ellenőrzési rendszerével összefüggő problémák. Ameny-nyiben a kormány nem orvosolja ezeket, a bizottság tényleg nem fog fizetni.
Nyomás alulról
A bizottsági adok-kapok mellett 2012. február óta az Európai Parlament is növekvő szerepet vállalt a magyar ügyek feltárásában. Rui Tavares zöldpárti európai parlamenti képviselő doktori disszertációhoz méltó alapossággal dolgozta fel a magyar alapjogi ügyek főbb összefüggéseit. Több mint egy évet dolgozott jelentésén, melynek megírásához a Velencei Bizottság, az Európai Bizottság és az Európai Parlament segítségét is igénybe vette. A dokumentum összefoglalja mindazon aggályokat, melyeket az Orbán-kormány "rendszerszintű" alkotmányos és közjogi reformja váltott ki Európában. A lisszaboni szerződés 7. cikkét tovább értelmezve felszólítja a bizottságot, hogy indítson párbeszédet minden olyan tagállammal, ahol fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének veszélye. Amennyiben a bizottság megállapítja ezt a veszélyt, alkalmazzon olyan eszközt, amely politikai és ágazati szinten is az alapértékek betartására tudja késztetni az adott tagállamot - ez lenne a "koppenhágai mechanizmus". Ez a gondolat a német, a finn, a dán és a holland külügyminiszter 2013. márciusi levelére épít, melyben egy alapjogi eszköz kialakítását és a strukturális és kohéziós pénzek felfüggeszthetőségét szorgalmazták.
Tavares munkáját siker koronázta az EP júniusi alapjogi bizottsági és júliusi plenáris ülésén: kollégái bizottsági szinten 31 szavazat, 19 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett elfogadták jelentését, míg a parlament plenáris ülése 370 szavazat, 249 ellenszavazat és 82 tartózkodás mellett határozatot hozott a Tavares-jelentés alapján. A tartózkodások magas aránya egyrészt a Fidesz néppárti párttársainak, másrészt az európai konzervatívok egyes tagjainak álláspontjából állt össze: az európai mérsékelt jobboldal számos tagja (az Orbán-kormány aktív lobbizása ellenére) nem akadályozta meg a kormány alapjogi tevékenységét elítélő határozat elfogadását.
A nyaralásból visszatérve augusztus 28-án ült neki az Európai Bizottság, hogy a parlament és a négy európai külügyminiszter által szorgalmazott alapjogi furkósbot kialakítását megvitassa. Viviane Reding bizottsági alelnök lefektette az alapokat: szerinte olyan eszközre van szükség, amely valahol a meggyőzés "puha ereje" és a tagállami szavazatmegvonás "atombombája" között helyezkedik el. A bizottság egy eredménytáblán mérné a kormányok teljesítményét, és a furkósbot minden renitens tagállamot egyformán ütne. A testület novemberben konferenciát is szervez az alapjogi furkósbot középtávú felhasználásáról. Ám a kezdeti reményekre rácáfolva az augusztus 28-i bizottsági ülés viszonylag gyenge javaslatot tett le az asztalra: a jövőben mindössze valamiféle "bölcsek tanácsa" vizsgálná az uniós alapelvek tagállami megsértését. Ez pedig azt vetíti előre, hogy ez a kezdeményezés egyhamar nem fog szárba szökni. Ha a 2014-es európai parlamenti kampányban felmerül is párszor a szükségessége, még egy jó ideig nem lesz olyan uniós intézményes mechanizmus, amelyet valóságos furkósbotként lehetne használni akár Magyarországgal, akár más olyan tagállammal szemben, amelyik vét az európai alapértékek ellen.
A szerző a Milla tagja és az Együtt 2014 alapítója.
