Szabadságot a gyűlölködő giccsnek! – Válasz L. Simon Lászlónak

  • Urfi Péter
  • 2013. szeptember 19.

Publicisztika

A Kárpátia zenekar támogatásáról szóló cikkünkre reagált az NKA alelnöke: ő nem tehet semmiről, viszont ha már arra járt, megvédi tőlünk a művészet szabadságát.

Erdős Virág nem kér az NKA pályázatán elnyert pénzből, mert a szervezet „ugyanezen pályázatában támogatásra méltónak találta a homofób, rasszista, irredenta és holokauszttagadó nézeteiről elhíresült Kárpátia zenekar legújabb lemezét kiadó Exkluzív Music Kiadót, és így közvetve magát a Kárpátia zenekart”.

Ez tiszta és egyenes beszéd, minden más porhintés, mentegetőzés – és természetesen utóbbiak sem várattak magukra cikkünk megjelenése után. Petrás János zenekarvezető és L. Simon László NKA-vezető ugyanolyan hévvel tolják el maguktól a felelősséget: ők, kérem szépen, ott sem voltak.

Petrás János lapunknak postázott helyreigazítási kérelmében perrel fenyegetőzött, ha nem tudatjuk azonnal minden jóérzésű hazafival: ők ugyan nem pályáztak. Még hogy ők, az államhoz? Aljas kommunista rágalom! Jó, a kiadójuk pályázott, direkt és külön a Kárpátia lemezének megjelentetésére, de nekik ahhoz semmi közük. Meg különben is, nem tudják felhasználni a támogatást adminisztratív okok miatt, szóval az egész meg sem történt.

L. Simon László fideszes képviselő és NKA-alelnök közleményében szintén siet leszögezni: neki az egészhez semmi köze. A kuratórium döntött, nekem abba beleszólásom nincs, állítja, ám utána – biztos, ami biztos – nekiáll mentegetni a döntést. Mert a művészet, tetszik tudni, szabad, nem lehet ám politikai alapon mérlegelni! Ráadásul 800 pályázat jött! Meg a jogdíjbefizetéseket is nézni kellett, és a Kárpátia, hú, ha tudnák, az úgy tejelt, mint egy buzgó boci. Arról nem is beszélve, hogy a Kárpátia – pardon, a kiadója – sokkal több lóvét kért, ahhoz képest ez a 400 ezer zsebpénz, mintha nem is adtunk volna, olyan. Mindennek tetejibe 7:0 arányban döntött a kuratórium, könyörgöm! Hát akkor csak nem tévedhettek! Ha valaki szerint esetleg mégis, akkor pedig tessék, elmondom, Victor Máté kurátor a felelős, őt tessék szidni, ne engem! (Érdemes elolvasni a teljes közleményt, mert ott mindez sokkal szebben hangzik, tényleg, felemelő olvasmány, hiába: L. Simon a költő, nem én.)

Miközben természetesen meghajlok L. Simon László bátorsága előtt, számos kérdéstől nem tudok szabadulni.

Vajon tényleg nem érti L. Simon László, mit jelent a politikai felelősség? Pont ő ne értené, aki ezzel öblögetett egyfolytában, amikor a kötelező intézményvezetői pályáztatás eltörlése mellett kampányolt? Nem ő mondta, hogy a politikának vállalnia kell a felelősséget az általa kinevezett vezetőkért? Senki nem állította, hogy ő döntött Petrásék pénzéről. De hogyan lehet pironkodás nélkül úgy tenni, mintha az általa igazgatott szervezet működéséhez neki semmi köze nem lenne? Emlékszünk, amikor – a Kárpátiával egy időben – Szaniszló Ferencet kitüntették, akkor is ment a gyáva hárítás: Balog kente a kuratóriumra, a kuratórium Halászra, majd kiderült, senki nem tudott semmit, kérik vissza a díjat. A Kárpátiától senki nem kérte vissza a díjat, ellenben róluk az derült ki, hogy nem is nekik szánták. Csak a saját naivitásomat okolhatom, hogy ez a mostani közlemény meglep; hogy L. Simontól ennél kicsit többet vártam.

De ha a politikai felelősség elvont fogalmába beletört is a bicskája, azért abban egyetértünk, ugye, hogy azt a Kárpátiának egyöntetűen támogatást szavazó kuratóriumot kinevezte valaki? Hogy a központosított kuratóriumok nem a Jóisten rendelése szerint álltak fel, hanem L. Simon ötlete nyomán és vezénylete mellett? Ha egy zsűriben általában egy, de maximum két ember jut egy-egy művészeti ágra (némelykor némelyikre – mint most az irodalomra – egy sem), akkor mért csodálkozunk, ha becsúsznak hátborzongató döntések?

Végül művészet és politika szétválasztásáról. Azt írja L. Simon: „Az NKA döntéshozóinak soha nem volt és nem is lehet feladatuk, hogy döntéseik során a pályázók politikai meggyőződését mérlegeljék… Mivel a Nemzeti Kulturális Alap a törvényesen működő művészeti csoportok politikai szempontoktól mentes támogatására törekszik, az alap vezetése továbbra is tiszteletben tartja a független szakmai kollégiumok véleményét. Aki pedig politikai szempontok érvényesítését kéri számon, az egy olyan rendszer felállítását követeli, amely távol áll a művészet szabadságától.”

Ha viszont nem politikai szempontok szerint, akkor mégis mire fel kapott támogatást a Kárpátia? Ismer a könnyűzene története remek náci rockzenekarokat – nem hiszem, hogy az állam feladata lenne egyengetni az útjukat, de ezek közvetlen közelében talán nevetés nélkül kimondható a „művészeti érték” szókapcsolat. De hallotta már L. Simon a Kárpátia bármelyik számát? Ezt a szirupos lakodalmas rockot? Mi lesz ebből a trutyiból, ha kivonjuk belőle a „politikát”?

No de ne vicceljünk. A Jobbik házi zenekara nem művészetet művel, hanem propagandát és uszítást zenei aláfestéssel. Népszerű koncertjeinek igazi fénypontjai Petrás János összekötő szövegei, amiből ez a nekivadult buzizás híresült el, de a többi sem különb. Ez működésük lényege, ezért járnak a koncertjeikre: EU-zászlót égetni és a mocskoszsidózni.

Nem hiszem el, hogy L. Simon László nem érti, mi az üzenete annak, ha egy szélsőjobboldali pártzenekart támogatnak közpénzből. Nem hiszem el, hogy ő ezt művészetnek tartja. Nem akarom elhinni, hogy szerinte irredenta és homofób dilettánsok pénzelése biztosítja Magyarországon a művészet szabadságát.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.