Publicisztika

A 2016. év a „populizmus” előretöréséről lesz nevezetes. A Brexit és Trump győzelme, a bevándorlásellenes német AfD tartományi választásokon elért eredményei, az osztrák Szabadságpárt majdnem győzelme az elnökválasztáson vagy éppen az olaszországi népszavazás kudarca trendszerűen mutatják a világ változását.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) minden erejével támogatta, hogy 2015-ben a magyar kormány megkapja az IHRA (Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség) elnökségét, s néhány napja elismerően jelezte egyetértését a magyar kormány Párizsban kifejtett, a közel-keleti béke megteremtésével kapcsolatos álláspontjával.

Az olaszországi népszavazás előtt és után elterjedt aggodalmak szerint az olasz bankszektor helyzetének rendezetlensége egy újabb európai bankválság kiindulópontja lehet. Aki ezen kezd gondolkodni, inkább előbb, mint utóbb óhatatlanul beleütközik a kérdésbe: vajon a világ bankjai mennyire újultak meg, változtak meg a 2008-as válság óta eltelt időszakban? Mennyire valószínű egy újabb összeomlás?

Az eszme diadala a józan ész fölött – szólt hajdan az ítélet a szocializmusról. A történelem, úgy látszik, ismétli önmagát, erre újabb példa a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyéves pályafutása.

Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.

Sűrű köd üli meg az MSZP-t. A bizonytalanság, a „merre megyünk sehová” típusú szövegszerpentinek ellepik a számukra egyre korlátozottabb nyilvánosságot, ezeket meg-megszakítják harcias nekibuzdulások, témaröptetések, amelyeket soha nem követ alaposabb feltárás, folytatás, akció. Parlamenti csetepatéik hatékonysága is nullaközeli, ha csak durván közbe nem lép a házelnök.

Az Alkotmánybíróság (AB) Mikulásra kedves aprósággal lepte meg köztársaságunk lakóit: kimondta, hogy vizsgálhatja, vajon az unióval folytatott közös hatáskörgyakorlás során „sérül-e Magyarország történeti alkotmányán alapuló önazonossága”.

Néhányan nemrég bedobták a köztudatba, hogy a baloldalnak az Orbán-rendszer megdöntése érdekében össze kellene fognia a Jobbikkal. A Jobbik ezt úgy vágta vissza fél kézzel, hogy még jól be is tartott a „baloldalnak”, mondván: mivel tudják, hogy vesztesek, ezzel csupán a parlamenti férőhelyeiket próbálják biztosítani. Az MSZP a tőle megszokott, szellemtelen pártnyilatkozatok nyelvén közölt elutasítása ennél gyorsabban felejthető. Ennek ellenére érdemes a mélyére nézni a történteknek.

Az őszinteség kérdése Vona Gábor esetében irreleváns. És ez az, amit a Magyar Narancs múlt heti szerkesztőségi cikke félreért. (Lásd: A rabbi kedden válaszolt, Magyar Narancs, 2017. január 5.) Az őszinteség belügy, az intim szféra része. Ugyanakkor Vona Gáborral, a Jobbikkal jó ízlésű ember nem alakít ki intim viszonyt.

Schmidt Mária elkezdte az „intellektuális megújítást”. A lap vezető újságírója azonnal felmondott. Mi lesz most?

Érdekelheti a Békés megyei polgárokat az, hogy miként működik a kormánypárt a közvetlen környezetükben? Nyilván nem, legalábbis a megyei hírlap szerint.

Az év eddigi legszimpatikusabb és legkonstruktívabb tiltakozó akciója.

Durva grafikonnal sokkolta a közvéleményt az egyik legnézettebb amerikai hírportál három nappal az elnökválasztás után. A Buzzfeed alapító szerkesztője és szakújságírója, Craig Silverman kimutatta, hogy a kampány hajrájában a Facebookon terjedő kamu hírek sokkal nagyobb érdeklődést keltettek, mint az ellenőrzött forrásokból származó, komoly utánajárással készült oknyomozó cikkek.