Oroszország 2010 decemberében szerezte meg a jogot a világ legfontosabb, az olimpiánál is népszerűbb sporteseményének megrendezésére, amikor még teljesen más volt mind a világpolitikai, mind az orosz belpolitikai helyzet. Akkoriban épp nem Putyin ült az elnöki székben, Dmitrij Medvegyev tartotta melegen neki. Két év telt el csupán a Grúzia ellen indított hadjárat, a 2008. augusztusi „ötnapos háború” után (ekkor Oroszország „aktív katonai segítséget” nyújtott a Grúzia területén lévő Dél-Oszétia és Abházia szeparatistáinak), ez azonban nem számított nagy tételnek a világpolitika szemében.
Akárhogyan is: Putyinnak sikerült – a rogyadozó költségvetést alaposan megterhelve – Oroszországot a szocsi téli olimpia után másodszor is belerángatni egy világméretű sportesemény rendezésébe. Mindemellett a vb relatíve ártatlan módszer Oroszország nagyságának és jelentőségének mutogatására – még ha a sporthoz nincs is sok köze.
Korrupció – kint és bent
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság kulcsszava elejétől fogva a korrupció. Anglia, miután alulmaradt a rendezésért folytatott küzdelemben, megpendítette, hogy nem fizettek-e le valakiket az orosz pályázók a szavazásban részt vevő 22 fő közül. Michael Garcia amerikai jogász, a FIFA független etikai bizottsága vizsgálati testületének elnöke nem talált elegendő alapot az orosz pályázati eljárás kifogásolására. A kétely azonban nem oszlott el, a Der Spiegel például megírta: Oroszország a pályázati dokumentációnak csak egy részét bocsátotta a vizsgálóbizottság rendelkezésére. S miért? Mert a dokumentáció készítésére lízingelt komputereket – a tulajdonos állítása szerint – megsemmisítették.
Közben a FIFA-n belül is kitört a korrupciós botrány, így a szervezet legfőbb gondja saját presztízsének megőrzése volt, más helyzetben Oroszország aligha úszhatta volna meg ilyen könnyen.
A rendezvény helyi előkészületeit is átlengte a korrupció gyanúja. Különösen nagy visszhangot váltott ki a szentpétervári aréna építése. A világ legdrágább focistadionjának bekerülési összege 7 milliárd rubelről indult, és 50 milliárdig kúszott fel (1 rubel=4,5 forint – a szerk.). A finanszírozás érdekében nem kímélték a szentpétervári közintézmények költségvetését, megnyirbálták még az óvodák és iskolák büdzséjét is. Egymást váltották az alvállalkozók, némelyikük börtönben végezte, köztük a város kormányzóhelyettese, Marat Oganyeszjan is, aki laza 28 millió rubelt tett zsebre az eredményjelző tábla túlárazásával. Magát a stadiont a népnyelv Zenit helyett Raszpil-Arenának (Risztelőnek) nevezi.
A Jabloko párt antikorrupciós kutatóközpontja a rendezvény nyitányával egy időben tette közzé a 883 milliárd rubelre becsült költségű oroszországi világbajnokság hátteréről szóló jelentését (összefoglalását lásd: https://www.svoboda.org/a/29288735.html). A legsúlyosabb tételt (úgy 169,2 milliárd rubelt) természetesen a stadionépítések teszik ki, ráadásul e pénz 76,5 százaléka három oligarcha – a tatársztáni Ravil Zigansin és a közbeszerzési királyok, Arasz Agalarov és Gennagyij Tyimcsenko – cégei között oszlott szét, őket Putyin barátaiként emlegetik.
A közvélemény figyelmét persze nem ezekre az ügyekre terelték, hanem például a kalinyingrádi 35 ezer férőhelyes Baltica-Arenát kivitelező Magomedov testvérek Summa nevű cégcsoportjának viselt dolgaira. A két Magomedov fiú, Zijavugyin és Magomed (születtek 1968-ban, ill. 1967-ben Mahacskalában, Dagesztán fővárosában) közgazdászként végzett a Lomonoszov egyetemen, együtt azzal az Arkagyij Dvorkoviccsal, aki a márciusi elnökválasztásig Medvegyev kormányfő első helyettese volt. A két testvér igen közel áll Dmitrij Medvegyevhez is, néhány újságíró egyenesen Medvegyev pénztárosainak nevezi őket. Ezért aztán a korrupció elleni harc nemes jelszavával ellenük indított eljárást s médiakampányt a politikai elemzők azok számlájára írják, akik meg akarták akadályozni, hogy újra Medvegyev kapja a miniszterelnöki posztot.
A nyomozás megállapításai szerint a testvérpár az építkezés során 300 millió rubel körüli összeget tüntetett el. 2018. március 30-án helyezték őket előzetes letartóztatásba, amikor Vlagyimir Putyint már (újra) elnökké választották, de a beiktatásig még közel másfél hónap hátra volt, így Medvegyev ellentábora még láthatott némi esélyt a döntés befolyásolására. A terv nem jött be, Medvegyev újból miniszterelnök lett, csak helyettesének, Dvorkovicsnak kellett mennie. Úgy hallani, lassan a Magomedov-ügy is elhal.
Globális térnyerés
Menjünk vissza negyven évet. 1980-ban a Szovjetunió volt a nyári olimpiai játékok házigazdája, 1979 végén azonban a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba, s tiltakozásul távol maradt az olimpiáról a kapitalista országok többsége – 65 nemzet tagadta meg a részvételt.
Oroszország most, ha nem is közvetlenül a futball-világbajnokság küszöbén, hanem négy évvel korábban, de mégiscsak elcsatolta és csapataival megszállta egy szomszédos állam területének egy részét, a Krímet. Röviddel a vb előtt készült el az a hivatalos jelentés, amely szerint Oroszország felel a Donyec-medence felett 2014 nyarán lelőtt Malaysia Airlines-gép 298 utasának haláláért. És a sor folytatható: már eddig sok ezer áldozatot követelt a Donyec-medence elszakításáért indított harc, folynak szíriai orosz hadműveletek és így tovább. Csupa hasonló vagy nagyobb rémtett, mint Afganisztán lerohanása.
Az igazság kedvéért jegyezzük meg, volt ugyan szó a világbajnokság bojkottjáról, de komoly formában nem merült fel ilyesmi. Néhány ország néhány vezetője távol maradt, labdarúgó egy sem. Mi több, száz év alatt először járt Oroszországban a japán királyi család tagja vagy Spanyolország királya.
A nyugati világ számára fontosabb a futball, mint az emberi jogok betartatása, fontosabb, mint egy állam területi egységének garanciája, mint a nemzetközi jogi normák. Vlagyimir Putyin a foci-vb-vel könnyebben le tudta kötelezni a nyugati demokratikus világot, mint pénzzel. Ha ugyanis egységnyi idő alatt milliárdnyi tévénéző szeme nem tapadhat a képernyőre, az veszélyesebb fegyver, mint a Bulava rakéta.
Hogy a sport a népek barátságának záloga lenne, tévhit: Putyin fejében meg sem fordul, hogy a futballmeccsek idejére bármit is félretegyen, félbeszakítson. A Donyec-medencében épp a világbajnokság küszöbén erősödtek fel az összecsapások a szeparatisták és az ukrán reguláris haderő között, s aligha csak az ukrán csapatok kezdeményezésére.
A futball gyümölcsei
Mit nyer Putyin a világbajnoksággal? A legfontosabbat már említettük: a bojkott elmaradt. Oroszország, illetve az orosz vezetés a nyugati közösség méltó partnerének bizonyult. Gáz- és olajkitermeléshez szükséges berendezéseket ugyan tilos Oroszországba szállítani, hosszú távú hiteleket is tilos nyújtani neki – de focizni lehet vele. Oroszország nyitott, laza, vendégszerető országként mutatkozott be a világ, pontosabban a futballrajongók előtt. Megy itt minden, mint a karikacsapás, nincs baj a közlekedéssel, a tömegrendezvényekkel, az orosz lányok kívánatosak és mindenre kaphatók, olcsó az ital és folyik is mindenütt… Egyszóval Oroszország szép – nem holmi véres Putyin-rezsim, ahol a honpolgároknak csak a kussolás a jussa. Mostantól nem a Putyin-rendszer tekintélye csorbul, ha jogtiprásokról esik szó, hanem azoké, akik szót emelnek ellene.
Persze jelentős belpolitikai hasznai is vannak a vb-nek. Az oroszországi ellenzéknek be kell látnia, hogy a nyugati politikai közösségtől nem várhatnak segítséget a Putyin-rezsimmel szemben. Keserű felismerés, de talán haszonnal is jár: megjelenhetnek a külső támasz, külföldi segítség nélkül működő stratégiák.
Zajban, csendben
Az orosz labdarúgó-világbajnokság zajos esemény – közvetlen és átvitt értelemben egyaránt. Akkora a zaj, hogy szó szerint semmit se hallani. Nem ér el senkit a hír, hogyan folytat éhségsztrájkot a Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzet Fehér Medve nevű büntetőtelepén a szeparatizmussal vádolt ukrán filmrendező, Oleg Szencov, és számos társa a legkülönbözőbb orosz börtönökben, akik hozzá csatlakozva tagadják meg az ételt, tiltakozásul a politikai alapon működő orosz igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtási rendszer ellen. Meglehet, maga Szencov is a világbajnokság kezdetére időzítette éhségsztrájkját.
Nem hallani a focizajtól azok panaszát sem, akik – túllépve az ötvenen – hirtelen arra ébrednek, hogy az állam megint becsapta őket. Az orosz hatóságoknak a nyugdíjreform bejelentését sikerült épp arra a napra időzíteni, amikor az orosz válogatott világra szóló győzelmet aratott Szaúd-Arábia nagy tudású futballválogatottja ellen – 5:0 arányban. A fő baj nem az, hogy a becsapott nyugdíjasoknak és nyugdíjra váróknak még hosszabb ideig kell dolgozniuk, hisz így is, úgy is addig dolgoztak volna, amíg csak egészségük engedi. Abbéli terveiket viszont, hogy majd dolgozgatnak tovább a nyugdíj mellett, arra a kevéske pénzre alapozták, amit az állam fogcsikorgatva ugyan, de kiperkál nekik, amint elérik a nyugdíjkorhatárt (nőknél 55, férfiaknál 60 év). De nem, mégsem így lesz!
Süket fülekre talál a kényszervállalkozók kimerült segélykiáltása is – épp most, amikor váratlanul 2 százalékponttal nagyobb jövedelemadót mérnek ki rájuk. Az amúgy is kereslethiánytól szenvedő üzletek az így már 20 százalékosra növelt adó miatt áremelésre kényszerülnek, vagy még tovább csökken termékeik többnyire amúgy is igen alacsony jövedelmezősége.
Nem hallani azokat sem, akik megpróbálják megvédeni a csekista bűntetteket kutató történészt, Jurij Dmitrijevet – ellene újból vádat emeltek, ugyanolyan kétes alapon, mint korábban, amikor felmentő ítélet született az ügyében. Nem hallatszanak a megalapozott, komoly érvek, amelyekkel a méltán híres „Sanyin-iskolát”, a moszkvai Társadalom- és Gazdaságtudományi Főiskolát próbálják tekintélyes tudósok, közszereplők megvédeni attól, hogy megfosszák az állami akkreditációjától a foci-vb forgataga mögött készülő új szabályozással. Nem hallani a hulladékháború következményeitől tartó környezetvédők panaszát, az erdővédők felháborodását, az internetszolgáltatók óvatos felszólamlásait, akik július 1-jétől 6 hónapon át kénytelenek megőrizni előfizetőik minden hálózaton hagyott nyomát.
Csak a rendőrök hallották meg a Lomonoszov egyetem hallgatói csoportját, akik meg akarták akadályozni, hogy a veréb-hegyi (leánykori nevén: Lenin-hegyi) campus elé telepítsék a vb szurkolói fesztiváljának helyszínét. A „Fan Zone” elkészült, az eligazító táblát festékszóróval átfestő hallgatókat a vizsgájukról vitték el, a sok tízezer szurkoló, a „kultúrprogramok” zaja meg csak dübörög tovább, elvegyülve a tévékommentárok felhevült monológjával. Mást nem hallani.
S hogy milyen lesz a sport- és rendezői diadalt követő új világ? Szocsi után a Krím következett, meg a Donyec-medence. Mi jöhet a futballdiadal után? Minden jel arra utal, hogy amint lefújja a bíró a döntőt, a Putyin-rezsim megint óriási meglepetéssel áll elénk. És aligha lesz kellemes.
Fordította: Kiss Ilona.
Portréfotó: Vlagyimir Sahidzsanyjan.
A szerző a Vedomosztyi című oroszországi napilap és elemző portál főszerkesztő-helyettese.
