Publicisztika

Kuncze Gábor újra ringbe száll a Szabad Demokraták Szövetségének elnöki tisztéért. Ez az! Csak így tovább! Fodor Gábor ezúttal megméretteti magát az SZDSZ elnöki posztjáért folytatott vetélkedésben. Jól teszi. Virágozzék a demokratikus pártélet, nehogy már csak egy jelölt legyen, így legalább lehet választani. (Legutóbb nem mérettette meg magát Kunczéval szemben.

Az amerikai elnökválasztás exit-pollja különös jelenségre derített fényt. A kutatók kérdésére - mi számukra a legfontosabb, és miként minõsítették ebben a tekintetben a két jelöltet - a megkérdezettek leggyakrabban a morális értékeket (22 százalék), a gazdaságot és foglalkoztatottságot (20 százalék), a terrorizmust (19 százalék), az iraki háborút (15 százalék) és az egészségügyet (8 százalék) említették.

Alapvetõen nem történt semmi jóvátehetetlen. A miniszterelnök eleresztett egy rossz tréfát, a házelnök pedig, rég egyeztetett programjának megfelelõen, legalább Szíriába ellátogatott, ha már rijádi látogatását törölni kellett. Mindezen események azonban akarva-akaratlanul túlmutatnak önmagukon.

A Védegylet nyílt levelet tett közzé, amelyben az országgyûlési képviselõket arra biztatják, hogy Sólyom Lászlót, az egykori MDF-es politikust, az Alkotmánybíróság elsõ elnökét válasszák meg államfõnek. A levelet számos kitûnõ, nagy tekintélyû férfiú és asszony is aláírta.

Szabó Miklós egykori lényeglátó megállapítása szerint az Allende-rezsim bukása bebizonyította, hogy államvédelmi hatóság nélkül nem életképes a "szocializmus". Éppen ezért már a k.-német bili kiborulásakor is sejteni lehetett, hogy a miénk tartalma is pont annyira büdös és a tócsa sem lesz sokkal kisebb.

A Védegylet nyílt levelet tett közzé, amelyben az országgyûlési képviselõket arra biztatják, hogy Sólyom Lászlót, az egykori MDF-es politikust, az Alkotmánybíróság elsõ elnökét válasszák meg államfõnek. A levelet számos kitûnõ, nagy tekintélyû férfiú és asszony is aláírta.

Szabó Miklós egykori lényeglátó megállapítása szerint az Allende-rezsim bukása bebizonyította, hogy államvédelmi hatóság nélkül nem életképes a "szocializmus". Éppen ezért már a k.-német bili kiborulásakor is sejteni lehetett, hogy a miénk tartalma is pont annyira büdös és a tócsa sem lesz sokkal kisebb.

2002 rémületes tavaszán egy negyedikes gimnáziumi osztálynak tartottam történelemórát: Magyarország 1947-48, a fordulat éve, a kommunisták végrehajtják tõke-ellenes programjukat, és államosítják a nagyüzemeket. "Na, de tanár úr, az nem lehet! A kommunisták a nagytõkések emberei" - mondta föl a frissen tanult leckét egy csillogó szemû áprilisi ifjú.

Érdekes megvilágításba helyezte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára egyháza társadalmi szerepét az MTI-nek adott múlt heti nyilatkozatában. A püspök kifejtette (feltehetõleg nem magán-) véleményét, mely szerint a pártállami titkosszolgálatokkal együttmûködõ egyházi személyek nem a társadalomnak, csupán "néhány társuknak" ártottak, ezért bocsánatkéréssel vagy magyarázattal is nekik tartoznak; még véletlenül sem a nyilvánosságnak.

Orbán atya múlt heti igehirdetése végén már megjósolta, s a hatodik napon lõn is.

Gyurcsány Ferenc mindenkit hazaküldött Zengõ-ügyben: az ellenzéket azért, mert kormánypárt korában nem kellõ körültekintéssel felügyelte a tervezést; a zöldeket meg azért, mert mégiscsak Zengõn lesz a radar, bár másik út vezet majd hozzá, hogy ne kelljen annyi fát kivágni. És elhajtotta saját magát is, merthogy kifogásolta a magyar államigazgatás korábbi eljárását, aminek per pillanat õ a feje. A kör bezárult.

Orbán atya múlt heti igehirdetése végén már megjósolta, s a hatodik napon lõn is.

Gyurcsány Ferenc mindenkit hazaküldött Zengõ-ügyben: az ellenzéket azért, mert kormánypárt korában nem kellõ körültekintéssel felügyelte a tervezést; a zöldeket meg azért, mert mégiscsak Zengõn lesz a radar, bár másik út vezet majd hozzá, hogy ne kelljen annyi fát kivágni. És elhajtotta saját magát is, merthogy kifogásolta a magyar államigazgatás korábbi eljárását, aminek per pillanat õ a feje. A kör bezárult.

Az utolsó esély - ez a neve a náci bűnök felkutatására szerveződött Simon Wiesenthal Központ alighanem tényleg utolsó akciójának. Lassan hatvan éve, hogy véget ért a második világháború, bűnös, áldozat és tanú, még ha meg is érte az idei évet, egyre távolabb kerül az egykor megélt eseményektől, hitelesen tanúskodni ilyen körülmények között módfelett nehéz, majdnemhogy lehetetlen - arról nem is szólva, hogy az egykori üldözöttek félelmei máig nem múltak el.