Hegymenet

  • 2005. február 24.

Publicisztika

Gyurcsány Ferenc mindenkit hazaküldött Zengõ-ügyben: az ellenzéket azért, mert kormánypárt korában nem kellõ körültekintéssel felügyelte a tervezést; a zöldeket meg azért, mert mégiscsak Zengõn lesz a radar, bár másik út vezet majd hozzá, hogy ne kelljen annyi fát kivágni. És elhajtotta saját magát is, merthogy kifogásolta a magyar államigazgatás korábbi eljárását, aminek per pillanat õ a feje. A kör bezárult.

Azzal, hogy a kormány minden eddigi munkát lenullázva új "koncepciót", új hatástanulmányokat rendel, és újrakezdi az engedélyeztetési eljárást, a politika azon gyáva magatartását tetõzte be, amellyel 2003 õsze óta viszonyult e problémához. A NATO-finanszírozású lokátorállomás zengõi telepítése ciklusokon átívelõ projekt, amelyhez eddig mindegyik kabinet hozzátette a magáét: a legtöbbet a Horn- és az Orbán-kormány. Amikor azonban helyi környezetvédõk a polgári engedetlenséget választva akadályozni kezdték a munkák folytatását, az ellenzék a közelgõ választásokra tekintettel (és e ciklusban mindig épp közelgett egy választás) csöndben maradt. (Ha a tiltakozás Orbánék alatt zajlik, nyilván a szocialisták húzták volna meg magukat.) Innen nézve Gyurcsány politikailag ügyesen lépett, amikor a Fidesz nyakába varrta a zengõi kérdés eszkalálódását. Ha az ellenzék érdemben nem reagál (és nem reagált, Turi-Kovács Bélával mondattak föl valami hülyeséget), akkor rajtuk marad a sár. Ha reagál, akkor a kormány azt mondja: rendben, de ezt a vitát a tisztelt ellenzék folytassa le a védegyletes barátaival, mi mossuk kezeink. Ám nyilván nem csak e kommunikációs trükkrõl van szó csupán. Gyurcsánynak épp elég a baja, legalább ezzel ne nyaggassák; s e lépéssel a konfliktus látványos része (greenpeace-es rohamosztagosok vs. marcona biztonságiak) ad acta helyezõdött legalább egy évre. A NATO meg gondoljon, amit akar, 1999 óta úgyis annyiszor mutatott neki fügét Magyarország, hogy egy újabb határidõ elbliccelése igazán nem számít.

Az elmúlt egy évben sokat írtunk a zengõi radartelepítésrõl. Mindkét fél érveit megrágtuk, és rendre arra jutottunk, hogy a zöldek állításai nem állják meg a helyüket; és hogy az álláspontjukat vállaltan felkaroló ombudsman kifogásai is a levegõben lógnak. Az államigazgatás, ha apró hibákkal is, de összességében rendesen tette a dolgát az engedélyeztetésekor. Ezt nemcsak fõügyészségi, de alkotmánybírósági határozatok is alátámasztják. Nem helyes, hogy a miniszterelnök most õket égeti, s kizárólag pártpolitikai indíttatású döntésével azt a látszatot kelti, mintha a zöldek folyamatos csúsztatásainak bármi alapja lett volna.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.