Szezon és fazon

  • 2005. március 3.

Publicisztika

A Védegylet nyílt levelet tett közzé, amelyben az országgyûlési képviselõket arra biztatják, hogy Sólyom Lászlót, az egykori MDF-es politikust, az Alkotmánybíróság elsõ elnökét válasszák meg államfõnek. A levelet számos kitûnõ, nagy tekintélyû férfiú és asszony is aláírta.

Ez a vezércikk nem Sólyom László életérõl és munkásságáról fog szólni. Szólhatna épp arról is: bár Sólyom demokratikus elkötelezettségét eszünk ágában sincs megkérdõjelezni, azt sem gondoljuk, hogy mint bárki másé, az õ életmûve ne lehetne kritikai elemzés tárgya. Ám ne a személyt tekintsük most, hanem a levél filozófiáját és érveit.

Az irat argumentációja, a helyzet, sõt, a Helyzet deskripciója és analízise, mely a szerzõket gondolkodásra, majd javaslatuk kidolgozásra indította (hogy tudniillik S. L.-t azért kell megválasztani köztársasági elnöknek, mert ez így nem mehet tovább, mert...), a következõképpen hangzik: "A képviseleti demokrácia díszletei között a politikai osztály és a klientúra-burzsoázia vívja magánháborúit a köz-vagyonért, példát mutatva harácsolásból, törvényszegésbõl." Valamint: "Az országot széthullás, morális összeomlás fenyegeti."

E patetikus, közeles bukást s mély válságot felfestõ mondatok azonban szétesnek, mihelyst a poézist lehántjuk róluk, s megpróbáljuk végiggondolni jelentésüket. Higgadjunk magunkhoz: a magyarországi magángazdaságot nem a "klientúra-burzsoázia" mûködteti, sõt, kapitalizmusunk bármely szociológiai vagy közgazdasági mutatóját is tekintjük, a gazdaság túlnyomó hányada nincs közvetlen függésben a "politikai osztálytól"; kapcsolata vele távoli és személytelen. Ez az analízis összekeveri a szezont a fazonnal: ha az állami vagyon környékén sertepertélõ magáncégek szokásai és erkölcsei, a mód, ahogy az állam és a "klientúra-burzsoázia" üzletel, gyakran kétségesek is, úgy az õ erkölcseiket és bevett szokásaikat nem vetíthetjük ki a gazdaság szereplõinek teljes tömegére - csak hogy aztán az egész rendszert a pokolra kívánhassuk. Ugyancsak kétes értékû a rendszerváltás másik nagy vívmányának, a képviseleti demokráciának a megkérdõjelezése. Bár egyes pártok vagy képviselõk parlamenti mûködése valóban bicskanyitogató, ez nem a képviseleti demokrácia szabályainak vagy rendszerének, hanem épp ellenkezõleg, e szabályok be nem tartásának s e rendszer meg nem értésének vagy megvetésének az eredménye. Merõ díszletnek nyilvánítani s így diszkreditálni nemcsak hamisság, hanem veszedelmes játék is. Hiszen ha a Helyzetrõl téves tudásunk van, panáceánk is csak félrekezeléshez, s nem kívánt mellékhatásokhoz vezethet. (Szomorú, mennyi okos ember ült fel a Magyar Fórum meg a Demokrata történelemszemléletének, ennek a szörnyû, primitív intellektuális pestisnek.)

Ha viszont nincs rendkívüli helyzet, s a képviseleti demokrácia (minden bajával együtt) hozza formáját - annyira legalábbis, hogy e bajok orvoslását a rendszeren belül, s éppen szabályainak betartásával képzeljük el -, úgy az elnökválasztás sem igényel rendkívüli megoldásokat. Fölösleges, sõt, a népképviselet elvével ellentétes más, a rendszerbe nem illõ megoldásokkal kísérletezni. Márpedig Sólyom megválasztása, az, hogy a baloldali-liberális parlamenti többség konzervatív szimpátiájú politikust válasszon államfõnek, ráadásul olyat, akinek egyes korábbi döntéseit erõteljesen vitatta, bízvást lenne ilyennek nevezhetõ. Miként az is, hogy az állítólagos válságot épp a jó köztársasági elnöknek lenne dolga megoldani. Göncz Árpádot elsõ alkalomal az ellenzék és a kormánypártok közösen választották - de akkor valóban rendkívüli helyzet volt. Gönczöt másodszor, és Mádl Ferencet 2000-ben a kormánytöbbség emelte pajzsra, az ellenzék jobbára (helyesen) ellene szavazott. Azért, mert a magyar demokrácia így van kitalálva. Mert ebben van megállapodva, az úristenit neki. Mert az elnökválasztáskor a népakarat közvetetten érvényesül: a parlamenti többségen keresztül. Mind Göncz, mind Mádl érezhetõen az õket megválasztó erõkkel szimpatizált, s politikai döntéseikben inkább feléjük húztak. De ettõl nem állt meg a villamos a körúton. (Sõt. Mádl elnöki megbízatása elõtt egy jobboldali kormányban volt miniszter. Na és?) S ugyan miért ne állítana most saját, szocialista vagy liberális jelöltet a szocialista-szabad demokrata koalíció - ha eddig ez volt az úzus, ha ezt mondja az alkotmány, s ha a politikai gyakorlat ezt a rendet visszaigazolta? Miért várnánk el tõlük, hogy errõl a lehetõségrõl önként lemondjanak?

És persze van még valami, amit eszünk ágában sem lenne vitatni. A civil szervezetek jogát arra, hogy a politikusokat javaslatokkal bombázzák, sõt, nyomást gyakoroljanak rájuk. Legyen ez a dolguk. A választók többsége által közvetlenül megválasztott parlamenti többségnek pedig az, hogy e javaslatokat mérlegelje. Hogy összevesse a megbíza-tással, amit azoktól kapott, akiknek felelõsséggel tartozik. És akik a döntéseit, elõbb vagy utóbb, számon kérik rajta.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.