Publicisztika

Sz. Bíró Zoltán: A csend fogságában (Beszlán és az orosz nyilvánosság )

Azt az alapos vizsgálatot, amely - akár független szakértõk részvételével - feltárja a moszkvai túszdráma minden részletét, beleértve az elõzményeket és a következményeket, akkor is el kellene végezni, ha ezt még az orosz társadalom többsége sem igényli, és a politikusok között is kisebbségben vannak azok, akik szükségesnek tartják. Meg kell ezt tenni annak ellenére is, hogy aligha vitatható: a Kreml mozgástere a túszválság óráiban rendkívül szûk volt. (...) Világosan kell látnunk, hogy hol történtek csupán kommunikációs hibák, és hol másfajta tévedések. Esetleg olyanok, amelyek tanulságait rendkívül komolyan kell venni, és felelõseit, ha voltak ilyenek, meg kell büntetni. Mindezzel szembe kell nézni. Már csak azért is, mert ez nem gyengítene meg senkit - sõt csak erõsítené Oroszországot" - írtam két évvel ezelõtt, a Dubrovka utcai túszdrámát követõ napokban e lap hasábjain.

Amit szabad Jupiternek

Orbán Viktor otthon felejtette az útlevelét, amikor a hét végén Romániába igyekezett egy református templom szentelésére. Megesik az ilyen néha mindenkivel, az õ feje sem káptalan. Ugyanakkor Zilahligeten nyilván várták nagyon, világos: ilyenkor valamit tenni kell, rapid megoldásra van szükség. Mezei halandó ilyenkor fogja a telefont, és odaszól: "Bocsánatot kérek, de voltam olyan kretén, egyszersmind olyan tiszteletlen veletek, barátaim, hogy ez a malõr megesett. Most mentem a menthetõt, üstöllést inalok haza érte, az anyósom lehozza a Moszkva térig, azzal is idõt nyerünk, de így is rámegy fél nap a hülyeségemre. Ha tudtok, várjatok meg, legalább az áldomással! Ígérem sietek, ahogy tudok!" Tudjuk, Orbán Viktor nem így járt el, ugrasztotta a külügyet, ugyan jár-nák már ki neki ezt a kicsiséget. A külügy meg kijárta. Király! De miért?
  • 2004. szeptember 23.

Populista pingpong

A Gyurcsány Ferenc belengette bankadó sokféleképpen értékelhetõ (szakmai interpretációját lásd a 16. oldalon), most csak azzal a hatással foglalkozunk, amit a bejelentés a politikai erõtérben váltott ki. Noha az ötlet célja nyilvánvaló (a méretes hiánnyal küszködõ államnak nagy és biztos bevételre van szüksége anélkül, hogy a lakosság terheit növelné, legalábbis közvetlenül), s különösebben eredetinek sem mondható (a közelmúltban Kökény Mihály egészségügyi miniszter próbálta feltölteni az üres gyógyszerkasszát a gyártók profitjának a rovására, míg pár éve, egy árvíz után Orbán Viktor szeretett volna a biztosítók zsebében matatni), jól érzékelhetõ zavart okozott az ellenzék soraiban. Gyurcsány a Fideszre emlékeztetõ módon indította (bankár- és gazdagellenes húrok rezgetése) s folytatta akcióját (az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának dörgedelme után nem visszakozott, hanem legyintett, és megerõsítette szándékát), ami ellenfeleit szemmel láthatóan felkészületlenül érte.
  • 2004. szeptember 23.

Irodalmi szószedet: A dal

Kezdetben volt a dal. Rigmusok, ráolvasó énekek, dalok születéshez, halálhoz, bármilyen gyülekezéshez, örömhöz, gyászhoz, gyógyításhoz, rontáshoz, esõhöz, naphoz, terméshez, betakarításhoz, istenhez, ördöghöz, szerelemhez, váláshoz, munkadal a munkához, bordal a borhoz. Énekek éneke.
  • Kántor Péter
  • 2004. szeptember 16.

Orvosi titkok

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csalás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mivel egy "dokumentumokkal alátámasztott bejelentés szerint" 33 orvos dobozonként 2-4 ezer forintért szív- és keringési betegségek elleni gyógyszereket írt föl.

Tamás Gábor: Az agrárius inasmotor (A bábolnai játék vége)

Szeptember elsejével az eddig ismert, csaknem száz százalékban állami tulajdonú Bábolna Rt. lényegében a múlté lett. A tulajdonos állam - úgy tudni: a cég jelenlegi vezetésének a koncepció-ját elfogadva - úgy döntött, hogy a korábban a nemzetközi piacon is meglehetõs hírnevet szerzõ vállalatot jogutód nélkül felszámolja, részeit veszteséges és nyereségessé tehetõ egységekre válogatja szét. Az elõbbiek eszközeit értékesítik, az utóbbiakat privatizálják.
  • Tamás Gábor
  • 2004. szeptember 16.

Nem süt be a nap

Salgó László, a távozófélben lévõ rendõrkapitány a múlt héten arról mennydörgött, hogy a rendõrség a törvényes keretek közt a legmesszebbmenõkig elhatolva, teljes szigorral fog fellépni a hungarista porcelánnácik október 15-re tervezett tüntetése ellen. Bár nem lehetett tudni, pontosan mire gondolt (se szó, se beszéd leverik a zöldingeseket? bezsuppolják õket, ahogy kiteszik a lábukat az Andrássy útra? vagy megvárják, míg elõhúznak egy nyilaskeresztet? és ha nem húznak?), a fõkapitány elszántsága a vonatkozó jogszabályok ismeretében inkább nevetséges volt, mint megnyugtató.
  • 2004. szeptember 16.

Pisire kaki

"Egyértelmûen kimutatható, hogy Annus Adrián Athénban leadott két vizeletmintája nem egy embertõl származik - ez áll a NOB végleges jegyzõkönyvében, amelyet a napokban juttattak el a Magyar Olimpiai Bizottsághoz" - tudatja a Népszabadság keddi száma címoldalon.
  • 2004. szeptember 16.

Merre a kijárat?

Hétfõn megkezdõdött az Országgyûlés õszi ülésszaka, ami a kormányfõ elhajtása, a miniszterelnök-jelölt kongresszusi megválasztása és az MDF-es belgyomrozás miatt a megszokottnál érdekesebbnek ígérkezett. A várakozásoknak az elsõ nap összességében nem felelt meg, mivel egyelõre mindenki a régi formáját hozta.
  • 2004. szeptember 9.

Száll a sí

Mérsékelt örömünkre máris médiasztár vált a lapunk által felfedezett Bácsfi Diánából, s immár a fõpolgármester, felkért történész szakértõk, a BRFK és a baloldali kereskedelmi rádió vállvetve rágódnak a jól megérdemelt feledésbõl feltámadt hungarista mozgalom ideológiai és szimbolikus finomságai felett.
  • 2004. szeptember 9.

Pulay Gergõ: Az össznemzet látogatásai

A széki Bertalan-nap egyike azoknak az erdélyi ünnepeknek, melyek egy magyar többségû község vallásos szertartásából az elmúlt években az össznemzeti eszmét hirdetõ szimbolikus politikai akcióvá alakultak át. Az ünnepi szónoklatokban a nemzeti kultúra és a megmaradás szimbólumává emelt székiek többsége az év nagy részében vendégmunkásként dolgozik Magyarországon.
  • Pulay Gergõ
  • 2004. szeptember 9.

Esély, egyenlõség, törvény: Lopók között fehér ember (Hátrányos megkülönböztetés az állásinterjún - négy év etnikai diszkriminációs esetei)

Törvény tiltja a faji alapú megkülönböztetést, az mégis élesen jelentkezik a munkahelyi felvételi eljárások során. "Azért nem vettek fel, mert cigány vagyok" - érzik sokszor az elutasítottak, és bár a lehetõség megvolt erre, 2000-ig senki nem indított diszkriminációs pert. Akkor azonban megszületett az elsõ - sértettnek kedvezõ - ítélet, és egyre többen felbátorodnak. Ismert már néhány ember, aki véghezvitte a többszörösen lehetetlent. Talált ügyvédet, aki felvállalja a képviseletét, és sikerült bizonyítani az elõítéletes szándékot.
  • Kempf Zita
  • 2004. szeptember 9.

Irodalmi szószedet: Fülszöveg

A hétkötetes értelmezõ szótár nem tud a fülszövegrõl, annál jobban ismerjük mi, írók, szerkesztõk, könyvkereskedõk, olvasók. Fülszövegnek, ugye, a könyv borítójának - envelopjának - azt a részét nevezzük, amelyen a kiadó ismerteti a könyvet, kedvet csinál az olvasásához. Mint ahogy az embernek is két füle van, általában a könyv is egy bal és egy jobb oldali füllel rendelkezik (persze nem világnézeti, nem is politikai értelemben). A fül üres is lehet, de ritkán az, a kiadó többnyire él a lehetõséggel, hogy tájékoztasson a könyvrõl, amelyet kezünkben tartunk, esetleg más kiadványaira is felhívja a figyelmet.
  • Réz Pál
  • 2004. szeptember 2.