(lásd: Tankönyvi példák: az új uniós médiatörvény, Magyar Narancs, 2024. április 11.).
Polyák fő megállapításával nem fogok vitatkozni: a szabályozás Magyarország médiapiacának megmentése szempontjából elkésett. Mi voltunk az a beteg, akin tanulmányozni lehetett a betegség elterjedését és győzelmét az egészséges szervezet felett, aztán ki lehetett fejleszteni a gyógyszert, amely másokon talán segíthet majd. Az EMFA-t „rólunk írták, nélkülünk. Mi csak illusztráció lettünk ebben a történetben” – zárja le cikkét szomorúan Polyák.
Én most amellett szeretnék érvelni, hogy ne adjuk fel ilyen könnyen. Hátha még most sem késő.
Mire lehet jó?
Az EMFA-t minden tagállamban kötelező alkalmazni, és a tagállami hatóságok és bíróságok előtt folyó eljárásokban bárki hivatkozhat rá. A szabályozásnak így közvetlen hatálya van, vagy legalábbis lehet a hazai jogviszonyokra is. Polyák rámutat, hogy ennek azért nincs már túl sok jelentősége, mert a folyamatok, amelyeket ez a szabályozás megakadályozhatna, nálunk már lezajlottak.
Ez való igaz – azonban a szabályozásnak vannak olyan elemei, amelyek még jól jöhetnek számunkra is.
Lássunk néhány olyan, egyelőre képzeletbeli helyzetet, amelynek a megoldásában segíthet ez az új szabályozás.
Egyes hazai eljárások során az EMFA szabályaira közvetlenül lehet hivatkozni. Ilyen lehet például egy személyiségi jogi per. Az EMFA szerint a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a médiaszolgáltatók tényleges szerkesztői szabadságát. A tagállamok nemzeti szabályozó hatóságai és szervei sem avatkozhatnak be közvetlenül vagy közvetve a médiaszolgáltatók szerkesztési politikájába és döntéseibe, nem próbálhatják meg befolyásolni azokat. Igaz ugyan, hogy ennek a szabálynak a kikényszerítésére jelenleg nincs hazai eljárás – de ha valaki amellett érvel, hogy egy szerkesztőség az ő személyiségi jogait azért tudta megsérteni, mert nem tartotta be ezt a szabályt, annak lehet jogi relevanciája. Ma Magyarországon a propagandasajtó számtalan esetben csak azért tud valakit célkeresztbe venni, mert megsérti ezt a szabályt. Hiszen a propagandasajtó tulajdonképpen a közhatalom gyakorlóitól – az államtól – kapja az utasítást arra, hogy kit és hogyan támadjon. Azaz nem független, hanem hagyja, hogy az állam beavatkozzon a szerkesztőségi működésébe. Azt persze még nem tudjuk, hogy ezt milyen eljárásban és pontosan hogyan lehet majd bizonyítani, de ezt minden esetben végig lehet és végig is kell gondolni. Ma Magyarországon a propagandasajtó berkein belül számos szerkesztőségben sérül ez a szabály. Ezekről az immár európai uniós jogot sértő tényekről érdemes minden esetben beszámolni az Európai Bizottságnak, ahol ezt vizsgálni tudják. Ha megerősödik a jogsértés gyanúja, akkor akár a jogállamisági eljárás keretein belül, akár önálló kötelezettségszegési eljárásban a Bizottság lépéseket tehet a magyar sajtó függetlenségéért. A jogsértést alátámasztó jogi norma immár létezik, csak a megfelelő pillanatnak kell eljönnie, amikor alkalmazni lehet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
