A korrupcióellenes mozgalom ugyanúgy hitelét veszítheti, mint a nagy pesti tüntetések

  • Haskó László
  • 2018. július 22.

Publicisztika

Hadházy Ákos aláírásgyűjtéséről.

Végre világossá vált egy politikus előtt, hol van az archimedesi pont, amelyre helyezkedve kimozdítható sarkaiból Orbán rendszere. Annak ellenére adom a találmányt Hadházynak, hogy Tóth Bertalan MSZP-elnöktől hallottam először. Mert ő nagyon halkan mondta, szinte suttogva. Meg azért, mert a képviselő úr párt- és parlamenti keretben gondolkodik. Természetesen másként nem tehet, nem bújhat ki a bőréből, még ha az a bőr kicsit lötyögős is. A baj az – amit Hadházyn kívül politikus nem lát át –, hogy az ellenzéki pártok (legyenek belül, avagy kívül a T. Házon) kivétel nélkül hiteltelenek a választók szemében.

A két legutóbbi vasárnap tanúsága (és sajnos nem tanulsága) szerint, ha egy „független” jelöltet csak egyetlen ellenzéki párt támogat, akkor a potenciális ellenzéki szavazók 50 százaléka marad távol. Ha az a párt az LMP, akkor 75 százalék, ha teljes az ellenzéki összefogás, akkor 90. Ez csak akkor fokozható, ha sokoldalúan alkalmatlan közös versenyzőt sikerül találni – szokott sikerülni. Azt sem nagy kunszt kitalálni, miért hiteltelenek: ezt a pszichiátriában úgy mondják, hogy „térben és időben dezorientáltak”. Nem tudják, hol ülnek: a Magyar Országgyűlés bohócok gyülekezete,

ők a szomorú bohócok, a kormánypárti kesztyűbábok vidáman püfölik őket.

Az idővel meg az a problémájuk, hogy nem észlelik annak múlását. Nekik az megállt 2010-ben. Pedig dehogy. És azóta ők csak rossz fát tettek a tűzre. Nagyon jó ötlet az egymillió aláírás, sokan reméljük, hogy lesz az több is. Nincs határidő, de szerintem sietni kell. Miért? Mert akár két és fél millió támogatót is könnyedén vesz semmibe az önkényuralom.

Nem készülnek öngyilkosságra. Képtelenség azt hinni, hogy majd följelentik magukat. Az összegyűlt aláírásokkal természetesen követelni kell a csatlakozást az EU-ügyészséghez, de tovább kell lépni. Máskülönben a korrupcióellenes mozgalom ugyanúgy hitelét veszti, mint a pártok vagy a nagy pesti tüntetések. Az aláírókat „egyben kell tartani” az önkormányzati választásokhoz.

És főként a budapestihez!

Ugyanis a Fidesz-oligarchák zsebébe jutó lopott százmilliárdok több mint fele a fővárosi önkormányzati képviselő-testületek fideszes többségének aktív közreműködésével kerül oda. Ezeknek a posztoknak a megszerzése az archimedesi csigasor, amely elmozdítja hatalmából a fideszes oligarchákat és értelemszerűen magát a főnököt.

A szerző sebész.


Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.