Bundula István

A közös élmény

Hódmezővásárhely üzenete

Publicisztika

A vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás Orbán Viktor legnagyobb félelmét igazolta vissza.

A vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás Orbán Viktor legnagyobb félelmét igazolta vissza, amennyiben mindenki számára világossá tette, hogy miközben a Fidesz képtelen érdemben növelni táborát, az elkötelezett ellenzéki választók mellett tömegével jelentek meg az urnáknál az addigi közvélemény-kutatásokban bizonytalannak vagy passzívnak elkönyvelt szavazók. A kiugróan magas, 62,45 százalékos részvétel, továbbá az, hogy a Fidesz jelöltjével szemben egyetlen ellenzéki politikus indult, a kormánypárt kiütését eredményezte – ráadásul mindez egy olyan városban történt, ahol 1998 óta mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választásokon csak a Fidesz nyert.

A közös cél

Mindazonáltal az nem újdonság, hogy a Fidesznek a látszat ellenére sem elsöprő a társadalmi támogatottsága. 2014 óta három időközi országgyűlési választást rendeztek, és ezeknek a tétje – még ha ezt a propagandasajtó utólag elhazudta is – óriási volt, hiszen ezeken múlt, hogy Orbán Viktor megtartja-e az Országgyűlésben a kétharmados (azaz a számára korlátlan törvényhozói) többséget. A Fidesz mindhármat elveszítette. 2014 novemberében kiderült, hogy egy hagyományosan baloldali körzetben (Újpest) a kormányzó párt még a saját romjai felett kesergő baloldalt sem képes megszorítani. (Az MSZP-s Horváth Imre úgy kapott 50,54 százalékot a fideszes jelölt 30,7 százalékával szemben, hogy a Jobbik és az LMP egy-egy indulója elvitte a szavazatok csaknem 15 százalékát). 2015 februárjában kiderült, hogy ha egy ún. billegő körzetben a teljes baloldal fölsorakozik egy helyben népszerű független jelölt mögé, akkor reális az esély a győzelemre. (Kész Zoltán 42,56 százalékkal győzött, a fideszes 33,76-ot kapott, a Jobbik és az LMP jelöltjei összesen 15,5 százalékra voltak jók.) 2015 áprilisában kiderült, hogy egy hagyományosan inkább jobbra húzó választókerületben a Jobbik immár valós alternatíva a jobboldali érzelmű szavazóknak; s bár Rig Lajos – a párt történetében az első egyéniben győztes politikus – szűken, körülbelül 360 szavazattal szerzett többet fideszes vetélytársánál, a Jobbiknak bőven lehet még tartaléka a Fidesz-ellenes választópolgárok körében, hiszen az MSZP–DK közös jelöltje 26,2 százaléknyi voksot gyűjtött. (A vonatkozó 2011-es törvényben a Fidesz-hatalom úgy rajzolta át a választókerületeket Veszprém megye e részén, hogy a jobbos tapolcaihoz csapták az egykori ajkai – jellemzően balra szavazó – körzetet, így hozván létre egy inkább a jobboldalt preferáló egyéni választókerületet.) És hogy az Orbán-ellenes baloldali választó hajlandó nem fideszes jobboldali jelöltre (esetenként akár jobbikosra is) szavazni, arra példa volt 2014-ben az ózdi, és múlt vasárnap a hódmezővásárhelyi polgármester-választás. (És, tetszik vagy sem, ezt a választót szemmel láthatóan vagy nem érdekli, hogy a Jobbik néppártosodása őszinte-e, vagy a mai Jobbikot sokkal inkább tartja néppártnak, mint a permanens néphülyítésben és gyűlöletkampányban utazó Fideszt.)

Orbán Viktorra már 2014-ben sem voksolt az aktív választók többsége: a Fidesz-lista 2,14 millió szavazatával szemben az MSZP-re adott 1,28, a Jobbikra adott 1,02 millió, és az LMP-nek jutott 270 ezer voks állt. Ráadásul a Fidesz szempontjából romlott a helyzet, hiszen a Jobbik hívei az elmúlt években masszívan Orbán-ellenessé és az Orbán-rendszer ellenfeleivé váltak. Rájuk is igaz az, ami a baloldali és liberális választók jelentékeny részére: a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eltakarítását mindennél fontosabbnak tartják.

A választási rendszer 2010 utáni átalakítása a helyüket kereső, a politikai térben megkapaszkodni igyekvő, és ezért egymással is versengő baloldali pártokat együttműködésre kényszerítette – ami aztán 2014-ben pontosan olyan is lett, ami ebből a helyzetből következhetett. A szocialisták, a Gyurcsány-párt és a még náluk is kisebb szerveződések sokszor követhetetlen taktikázásai, egymást csáklyázó megnyilvánulásai a baloldali-liberális szavazók nem kis részét taszították apátiába. A radikális jobboldal egyes követeléseinek kormányprogramba emelésével pedig részben a jobbikosokat, de főleg a Jobbik és a Fidesz közötti szürke zónában lévő választókat pacifikálta Orbán. Így állt elő az a szituáció, amelyben a választásra jogosult 8 millió magyar polgár mindössze egynegyede – de elkötelezett egynegyede – kétharmados többséghez segítette Orbánt 2014-ben, s az Orbán-ellenes választó egyre inkább úgy érezhette, hogy magára maradt, és a változásra belátható ideig esély sincs.

Múlt vasárnap óta ez nincs így, ezt mutatják az ellenzéki pártok reakciói, a kormánypárti megszólalók érdektelenséget mímelő (esetenként önostorozó) megnyilvánulásai, s mindenekelőtt az internet közösségi tereit ellepő vélemények áradata. Pedig Hódmezővásárhelynek pro forma csekélyebb a következménye, mint az említett három időközi országgyűlési választás eredményének. A polgármester személye más lett, de a városi képviselő-testületben továbbra is a Fidesz diktálhat. Mitől más mégis Márki-Zay Péter győzelme?

Attól például, hogy másfél hónappal az országgyűlési választások előtt történt. Attól, hogy Hódmezővásárhelyen, mint említettük, 1998 óta csak a Fidesz nyert. Attól, hogy a polgármester-választás körülményei a NER esszenciáját tették nyilvánvalóvá, először helyben, majd országosan is. Miután Márki-Zay bejelentette, hogy elindul a választáson, megszüntették a munkaviszonyát, feleségét megfenyegették, az utcájába térfigyelő kamerát szereltek, városi kampányrendezvényein rendőrök jelentek meg, híveit listázták. Csakhogy ez a föllépés már nem félelmet kelt, hanem dühöt és aktivitást vált ki. Az elmúlt években minden társadalmi csoport képviselője megtapasztalhatott hasonlót a saját szűkebb-tágabb környezetében: azt, hogy diákokat félemlítenek meg, tanárokat, köztisztviselőket fenyegetnek munkahelyi retorzióval, ártatlan civil szervezeteket nyilvánítanak hazaárulónak. A Márki-Zay elleni föllépés ezt mintegy közös élménnyé tette, és alighanem most ébresztett rá sokakat arra, hogy nincsenek egyedül.

Továbbá: Hódmezővásárhely Lázár János felségterülete, azé a politikusé, akinek a látványos és hivalkodó gyarapodása, parvenü arroganciája, a plebejus társadalom iránti nyílt megvetése, az érdekeltségi köreihez köthető korrupciógyanús ügyletei hamisítatlan homo orbanicusszá teszik személyét. Vasárnap nem a Fidesz polgármesterjelöltje (valószínűleg a nevét sem tudják sokan – Hegedűs Zoltán) volt Márki-Zay ellenfele, hanem Lázár János, és mindaz, amit a személye helyben és az egész ország előtt megjelenít.

 

Lehet általánosítani

Lázár most azzal próbálja menteni a renoméját, hogy arra hivatkozik: ugyanannyian szavaztak a Fideszre, mint amikor a jelöltjeik még simán nyertek. Ez kivételesen igaz is – ám ez a szavazatmennyiség február 25-én már a politikailag köztudottan jobbos településen sem volt elegendő a Fidesz győzelméhez.

De vajon ez a helyzet országosan is? Mert ha igen, az felülír minden eddigi elgondolást ellenzéki és kormánypárti stratégiákról, billegő körzetekről, esélyekről. S bár minden hasonló elemzés során hangsúlyozzuk, hogy időközi önkormányzati választásból nem lehet általános tanulságokat levonni, a vasárnapi voksolás különlegessége miatt néhány szempont fölvethető.

Továbbra is képlékeny minden, és változatlanul létező opció a Fidesz újabb diadalmenete. De Vásárhely után az ellenzéki győzelem sem elképzelhetetlen. Utóbbi esetben rendkívül zaklatott napok köszöntenek Magyarországra. Hogy mire gondolok, ahhoz elegendő fölidézni, Orbán Viktor a 2002-es veresége után miként hiszterizálta híveit, majd szép lassan az országot is, továbbá számba venni, hogy 2018-ban mennyivel több a vesztenivalója. Másfelől az ellenzéki pártoknak egymással is kezdeniük kell valamit. Jelen állás szerint közülük négy kisebb-nagyobb formáció kerülhet az Országgyűlésbe: az MSZP–PM összefogás (valószínűleg), az LMP (valószínűleg), a Demokratikus Koalíció (nagy valószínűséggel) és a Jobbik (bizonyosan). Az borítékolható, hogy a mostani ellenzéki pártok közül a Jobbiké lesz a legnagyobb frakció. Ha négyük között nem kezdődik – akár informálisan is – valamiféle egyeztetés a hogyan továbbról, ha az immár nem kizárható győzelem fölkészületlenül éri őket, annak könnyen Orbán nagyon gyors visszatérése lehet a következménye. És kétséges, hogy ezt megbocsátanák-e nekik a kormány- és rendszerváltást követelő szavazóik.

 

Felnőni

Márki-Zay függetlenként nyert, de eddigi ismereteink (jobbikosok biztatták a jelöltségre) és megnyilatkozásai alapján egyértelműen a politikai jobboldalhoz sorolhatjuk. Bizonyosan számos baloldali választó állt mellé, hiszen a névleg baloldali (bár egyéni akciója miatt az MSZP-ből kizárt) harmadik jelölt még az 1 százalékot sem érte el (egészen pontosan 201 darab szavazatot kapott, míg a győztes 13 076-ot). Ha Lázár az orbánizmus kiköpött megszemélyesítője, a konszolidált Márki-Zay csont nélkül jeleníti meg a Vona-féle néppártosodó Jobbikot. A Márky-Zayra leadott mostani szavazatok persze nem válnak áprilisban automatikusan Jobbik-listás szavazatokká: de az a fideszes szavazó, aki nem hajlandó eltűrni a lopást a pártjától sem, választhat más jobboldali pártot is, és a jelenlegi választási szisztémában az egyéni körzeteknek (vagyis az egyéni jelöltek személyének) van igazi súlya. Hódmezővásárhely (és Veszprém) után a recept látszólag kézenfekvő: a néhány biztosnak tételezett baloldali körzeten kívül meg kell találni azokat az ellenzéki jelölteket, akik az inkább balos választókerületben behúzhatják a jobbikos választókat, az inkább jobbos (és fideszes) kerületekben pedig a baloldaliakat és a bizonytalankodó jobboldaliakat. Hogy aztán visszalépnek-e egymás javára, vagy csak kampányolni felejt el pártja az esélytelenebb ellenzéki induló mellett (erre a megoldásra utal indexes interjújában Vona Gábor, és ebben a Narancs-számban Gyurcsány Ferenc is), az részletkérdés.

Ez leesett végre a baloldali pártoknak is; az, hogy az együttműködéstől eddig mereven elzárkózó LMP egyszerre nyitott a Jobbik és az MSZP felé is, ennek a jele. A szavazók ugyanis, minden híreszteléssel ellentétben, már régen tudják, mi az egyfordulós választási rendszer logikája, és ebben a szisztémában mi a siker kulcsa: volt idejük megtanulni az önkormányzati választásokon 1994 óta. A NER hibái és bűnei 2018-ra aktivizálták azt a választói tömeget, amelyik képes véget vetni Orbán Viktor hatalmának. Ehhez a Hódmezővásárhelyen minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált helyzethez már csak az ellenzéki pártoknak kell felnőniük.

És még mindig ez lesz a dolog könnyebbik fele.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.