A képregényekben első pillantásra gyermekfigurákat látunk: csupa nagy szemű, pufók arcocskájú, nagy fejű, rövid lábú, gusztusosan pocakos, kisgyerekalakú karaktert. A pódiumbeszélgetés során arról értesülünk azonban, hogy a szereplők nem gyerekek, hanem kamaszok (tinik, akik bizonyára megsértődnének, ha legyerekeznénk őket!).
Az Assigned Male cím, illetve márkanév magyarul annyit tesz: férfinak minősítve (szokásos magyar fordítása Születéskor kijelölt neme: férfi). Ez a transznemű-aktivizmus bevett fogalma, amely arra az elképzelésre épül, hogy a szülészorvos önkényesen jelöl ki számunkra egy nemet.
„Nem lehetne abbahagyni a nemi szervek fölösleges nemesítését és egyszerűen úgy hívni őket, amik? A transz lányoknak nem lehet »férfi nemi szervük«, ha egyszer lányok!” – fakad ki az egyik képen Stefi, a képsorozat transznemű főhőse. Egy lány tehát, akinek a lába között pénisz fityeg, péniszes lány, nem pedig fiú. A pénisz ezek szerint, ha nő viseli, női szerv. Labelle kisgyerekeknek szóló – a kiállításon print változatban megvételre kínált – mesekönyve szintén azt a kérdést teszi fel, mitől lány egy lány és mitől fiú egy fiú, és azt a választ adja, hogy mindennek semmi köze ahhoz, hogy péniszünk vagy vulvánk – így, ezen a gyereknyelven! – van-e.
A megnyitó beszélgetésen Labelle arra a saját magának feltett kérdésre, hogy szerinte mikortól kell a „transzgyerekeknek” hormont adagolni, így válaszolt: nem mintha ellenezné az időben megkezdett „átalakulást”, hiszen ő maga is tinikorában „indult el az úton”, de nem szabad elsietni mégse. Ám az alkotót nem a gyermekek felelőtlen manipulálásának lehetősége aggasztja, hanem az, ha túl korán indul meg az átalakulás, akkor transzként láthatatlanok lesznek (túlságosan hasonlítanak majd a mezei „ciszneműekre”. A transznemű aktivisták a nem transzneműeket nevezik így, azaz azokat, akiknek a nemi önazonossága nem tér el a biológiai nemüktől.
Hogyan helyes a transz emberekkel bánni? – kérdezte a beszélgetés moderátora. „Gondoljatok a múltra – hangzott a válasz –, tekintsetek eleitekre, akik bennünket, transzokat isteni lényekként tiszteltek és ünnepeltek.” „Sajnos már nincs a mi nagyságunkat hirdető templomunk” – kacsintott tréfálkozva átlelkesült közönségére, de azt már komolyan mondta, hogy a transz embereket nem elég pusztán tolerálni: őket ünnepelni kell.
És mégis, a művész támadások kereszttüzében él: „Itt tülekednek a gyűlöletteli tömegek az ajtóm előtt!” De aztán megtudtuk: nem a maguk tényleges valójában, hanem internetes trollok formájában. Mérő Vera ezeket az online zaklatókat nagyvonalúan egybemosta a feministákkal, közülük is az ún. TERF-ekkel. (A TERF angol betűszó – trans exclusionary radical feminist –, a transzmozgalomtól eltérő módon gondolkodó nők megbélyegzésére, becsmérlésére szolgál.) Miután elpanaszolta, hogy szerinte nálunk is többségben vannak a TERF-ek, Mérő a fejlett Nyugatról érkezett Labelle-hez fordult tanácsért: „Nálad a bölcsek köve! Mit lehet tenni ennek a szarnak (sic!) a visszaszorítása érdekében?” Labelle válasz gyanánt a jelenlévők hálás kacajától kísérve kijelentette: ő egyszerűen transz-exkluzív-radikális-faszfejeknek nevezi az efféléket. Hozzátette, hogy csak a transzfób, kirekesztő ultraradikálisok gondolják úgy, hogy az ember ritka kivételtől eltekintve hím- vagy nőneműnek születik, és hogy ez a tény tény marad, akárminek érzi, hiszi, vallja is magát az egyén.
| ||
A „transz gyerek” trend
Vajon mit keres a világ egyik legtekintélyesebb emberi jogi szervezete egy ilyen színvonalú esemény rendezőjének szerepében? Legyinthetnénk: egy „világrengető” furcsasággal több, de a téma és annak emberi jogi keretezése nagyon is súlyos kérdéseket vet fel. A gyerekek „nemi identitása” körüli vita különösen az utóbbi években került a nagyobb nyilvánosság látóterébe, tavaly például A nemek forradalma című különszámában a National Geographic is kiemelt helyet kapott.
Különféle fejlődéslélektani irányzatok abban egyetértenek, hogy a gyerekek többsége iskoláskora előtt még nincs teljesen tisztában azzal, hogy az ember (biológiai) neme sem idővel, sem – például – a ruházattól vagy viselkedéstől függően nem változik. A nemi azonosságtudat kialakulása hosszú évekig tartó folyamat, amit számos belső és külső hatás zavarhat vagy akaszthat meg. Viszonylag új fogalom a nemi diszfória: az ember biológiai nemével összefüggésben fellépő határozott rossz érzés. A jelenséget leírják kisgyermek-, kamasz- és felnőttkorban is. Kutatások szerint a nemi diszfóriás gyerekek gyakrabban késnek annak a tudásnak az elsajátításával, hogy a biológiai nem stabil és állandó – ennek a tudásnak a hiányában értelmezhetik a nemi sztereotípiáknak való esetleges meg nem felelésüket úgy, hogy bizonyára a másik nemhez tartoznak. Autista gyerekeknél, akiknek eltérő a kognitív fejlődésük, hétszer nagyobb valószínűséggel fordul elő. Nagyon gyakran trauma, például családtag elvesztése, illetve szexuális trauma áll a diszfória hátterében.
A gyerekkori nemi diszfória többnyire (73–94 százalékban) elmúlik a serdülőkor végére, és a gyerekek a testükkel elégedett (nagyon gyakran meleg) felnőttekké cseperednek. Ennek ellenére a transz aktivisták azért küzdenek – és például Kanadában a jelek szerint el is érték –, hogy a diszfóriás gyerekek állítólagos nemi identitását már gyermekkorban kötelező legyen elismerni és megerősíteni. (Labelle a képregényeiben egyenesen bántalmazásnak nevezi, ha egy szülő nem fogadja el kész tényként gyereke vélt nemi identitását.)
Számos nyugati országban „genderklinikák” létesültek, és a beutalt gyerekek száma meredeken emelkedik. Több országban a gyerekek 9 éves kortól kaphatnak „pubertásblokkoló” gyógyszereket, 16 éves kortól hormonkezelést, és 18 éves kortól nemi átalakító (újbeszél nyelven: „nemi megerősítő”) műtétet is végrehajthatnak rajtuk. Az ún. pubertásblokkolók hatásáról jelenleg annyit lehet tudni, hogy károsan befolyásolják a növekedést, a csont- és az agyfejlődést, valamint a termékenységet. A testi fejlődés megakadályozása emellett a mentális felnőtté érést is felfüggesztheti.
A nemi diszfória kétségkívül szenvedésekkel teli állapot, akár gyerekről, akár felnőttről van szó. Egy szülőnek különösen nehéz lehet tétlenül nézni gyermeke szenvedését. Érthető, ha sokan kapva kapnak a kínált megoldáson: fogadjuk el, erősítsük meg gyermekünk (vélt) nemi identitását.
Nem feladatunk és hatáskörünk tanácsot adni a diszfóriás gyerekek szüleinek: hogyan is álljanak hozzá a dologhoz. Mindenesetre javasoljuk, hogy foglalkozzanak gyermekükkel sokat, többet, még többet. Legyenek türelemmel. A diszfória az esetek többségében elmúlik. Diszfóriás kislányok gyakran a hozzájuk hasonló „fiús” lányok közé kerülve, a kisfiúk a szintén „lányos” tevékenységeket szerető kisfiúk társaságában jutottak túl a diszfórián. Azonban minden gyerek esetében az egyedi környezetet is fontos megismerni az okok feltárásához. És nem árt az eszünkbe vésni: a hormonterápia és a később esetleg bevetésre kerülő nemátalakító műtét, bár állítólag egyenes út a boldogsághoz, mégis egész életre az egészségügy páciensévé – gyógyszer- és hormonfüggővé – tesz.
Tágabb kérdéseket is felvet a transzneműség politikai dogmává szilárdulása. Pár hete csak, hogy a Budapest Pride előbb nagy tisztelettel meghívta, majd rögtön le is mondta Kiss Noémi írót, aki az idei fesztiválon megnyitóbeszédet tartott volna. Az történt ugyanis, hogy Kiss a New York-i divathéten szereplő, transzvesztita előadóművésznek öltöztetett 10 éves kisfiú esetére és Labelle kiállítására utalva privát Facebook-posztban szólalt fel az ellen, hogy felnőttek gyerekeket használnak saját céljaikra. Tény: a gyerekek szexualizálása egyre riasztóbb méreteket ölt. Ez az eset azért különösen veszélyes mégis, mert liberális körökben sokan az LMBT emberek ügyét előmozdító pozitív és progresszív fejleményként tálalták a kisfiú vásári mutatvánnyá alakítását. Bezzeg, amikor tavaly a pedofíliarelativizáló és nőgyűlölő tartalmakat közlő Alok Vaid-Menon szereplését kellett volna széles körű tiltakozás hatására lemondani, a Budapest Pride nem bizonyult ilyen buzgónak.
| ||
Mit kap, aki kimondja, hogy a király meztelen?
A Kiss Noémit ért támadásokra válaszul Radics Viktória író levelet tett közzé. „Megszentségtelenítésnek gondolom azt, amit a gyerekek transzosításával és a nemiségükbe való beavatkozással csinálnak egyesek. Valóban instrumentalizálják őket”, minthogy az ún. liberalizmust, amely nem gondolkodik el a saját föltevésein, „a menedzsmentek tolják és a nagy profitot hozó divatok szelei fújják”.
A transzpolitika bármely elemét kritizálók elleni szankciók és támadások nemzetközi trendbe illeszkednek, és Magyarországon sem most látunk ilyet először. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában különösen elterjedt, hogy az egyet nem értőket gyűlölködőnek, sőt nácinak állítják be, előadásaikat erre hivatkozva megakadályozzák. Egyre gyakoribb, hogy kutatókat, neves újságírókat, egyetemi oktatókat hurcolnak meg, illetve kutatásokat akadályoznak meg (például a nemváltás utólagos megbánásának jelenségéről).
Pusztán az új ügyekkel gyakran együtt járó túlkapásokról lenne szó? Korántsem. A transzpolitika a testi valójukkal kibékülni nem tudó emberek nevében épp ennek a szenvedésnek az okait (például a szexuális erőszakot, a nemi sztereotípiák szorítását vagy az elfojtott homoszexualitást) kívánja elfedni, tabusítani. És nem csupán azért küzd, hogy a transzneműeket ne érje diszkrimináció és erőszak, hogy ők is egyenlő jogokat élvezhessenek, hanem egyenesen a biológiai nem létezését, az anyagi valóságot tagadja le és teszi kimondhatatlanná.
Diszfóriától szenved az anorexiás is: 35 kiló és még mindig „kövérnek” érzi magát. Mégsem állítja senki (komolyan), hogy az evészavaros érdekeit az szolgálja, ha elfogadjuk, hogy a teste „rossz”. Miért más a nemi diszfória? Miért lehet, miért kell emberi jognak tekinteni a test megtagadását és tabusítását – föltéve, hogy nemről, és nem mondjuk kövérségről van szó? Hogyan lehet napjaink egyik megkérdőjelezhetetlenné vált emberi jogi ügyének a legmélyén a valóság kimondásának tilalma?
Ma még – részben épp az említett szankciók miatt – liberális és baloldali körökben kevesen merik feltenni ezeket a kérdéseket. Ezért a jobboldal kovácsol politikai tőkét abból, hogy ezekre a súlyos problémákra felhívja a figyelmet. Ahogy Radics Viktória írta, ha itt nem alakul ki kritikai szemlélet, akkor a fundamentalisták fognak szárnyra kapni. Mi is úgy gondoljuk: történelmi hiba ezeknek az aggasztó jelenségeknek a kritikáját átengedni a jobboldalnak.
Betlen Anna közgazdász, szakértő. Feró Dalma a CEU társadalmi nemek tudománya szakán szerzett mesterfokozatot, a Tilos Rádió Zártkörű lányok c. műsorának műsorvezetője.
