Ilyen rögvest nyitó állítása, hogy a sajtószabadság elszánt védelmezői szerint a sajtószabadság más jog védelmében nem korlátozható, vagy hogy a "sajtószabadságért aggódók" a sajtószabadságot minden más jognál magasabb rendűnek tekintik. Ez egyszerűen nem igaz, és aki ezzel a felütéssel kezdi írását, az kevéssé tiszteli mind a sajtószabadságot, mind őszinte védelmezőit. Nincsen ugyanis olyan elfogult, aggódó, egyoldalú hívő, aki ezt gondolná. Nem osztja ezt a felfogást a sajtószabadságot szélsőségesen védő álláspont, nem ilyen a különlegességtudattal megáldott amerikai felfogás sem. És nem ezt hangoztatják magyar követőik. Még a legmegátalkodottabb hívek is elismerik, hogy korlátozható a sajtószabadság, mint ahogy a demokratikus rendszerek korlátozzák is. A nagy kérdés, amely tekintetében minden bizonnyal jókora szakadék van Koltay és az én felfogásom közt, abban áll, hogy milyen indokokkal és milyen körben korlátozható a sajtószabadság.
Koltay fontosnak tartja, hogy a történelem szövetére is vessünk egy pillantást, mondván, hogy a magyar médiaszabályozás története nem 2011. január 1-jén kezdődött el. Nem ám - de történelmi léptékű elemzése során mintha elfeledkezne arról, hogy a sajtószabadságért aggódók mivel szembesültek 2010. június 11-én, a focivébé nyitómeccsét megelőző órákban. Az Országgyűlés elektronikus irományai között önálló képviselői indítványként egyszerre csak felbukkant egy sajtótörvény-tervezet. A később médiaalkotmánynak elnevezett dokumentum felfogásában és tartalmában megdöbbentő volt még azok számára is, akik láttak már egyet és mást. Akkor még azt sem lehetett tudni, hogy végső soron két törvény kerül majd ki a gyárból, semmit sem lehetett tudni arról, hogy kik, milyen műhelyekben írják ezeket a bődületes botorságokat. Ma sincs megnevezett tollforgató szerzője a törvényeknek, bár indoklásuk és szövegezésük több - nem jelentéktelen - részlet tekintetében nem áll távol Koltay András munkásságától. Ahogy mondják, a sikernek több atyja van, a kudarc árva.
Annak idején egy médiaügyfél kérésére végigkövettem a folyamatot egészen a bírói felülvizsgálati rendszerre vonatkozó, utolsó órákban benyújtott (Balsai-féle) módosító indítványig, annak oda- és visszavonásáig. Innen szemlélve a történelmet, rosszabb nem is lehetett volna. A módszer azóta ismerős már: a nyitás legyen bombasztikus és lehengerlő, és ha a henger néhol akadályba ütközik, akkor itt-ott módosítjuk az útját. Nem véletlen, hogy a szólásszabadságot tisztelő konzervatív gondolkodók, újságírók sem értették, miért kellett ezzel a taktikával szívatni a sajtószabadság híveit. Miért kellett Drakula grófot előhúzni a tollforgatók paráztatására?
*
Koltay büszke a forrásvédelem helyzetére, és úgy látja, hogy a komoly mérföldkövet az általa támogatott törvény tette le. Aligha volt ez egy teljes mérföld, hiszen az Alkotmánybíróság is talált fogást rajta. Most módosítják a törvényt, vélhetően nem utoljára. Ne tagadjuk persze, olyan nehéz kérdés elrendezéséről van szó, amely több építőkő és oszlop elhelyezését és megszilárdítását jelenti. Egyelőre nézzük meg, mi kerül ki a törvénygyárból az AB intelmei szerint, és azt milyen módon alkalmazzák a jövőben bűnüldöző hatóságaink.
Jó másfél éve, a médiaszabályozást ért bírálatomra Koltay felvetette, hogy hosszabb tudományos cikkben lehetne érveimmel vitázni, és egy ilyen őszinte vitára szükség is lenne. Aztán ilyen cikket nem jelentetett meg, a vita is elmaradt - nem tudom, milyen esélyei lennének most egy tárgyszerű dialógusnak. Én úgy láttam, hogy az aggódók készen álltak, és aggodalmuk egyáltalán nem múlt el. Megfelelő keretben megbeszélhetnénk, hogy miként fest ma a big picture, szót ejthetnénk az öncenzúra természetéről, a Médiatanács egyszínűségéről, és még a bírói felülvizsgálat rejtelmei is a helyükre kerülhetnének. Sőt, jutna idő olyan puzzle-darabkákra is, mint a Freedom House 25 "ténybeli tévedése vagy erősen vitatható következtetése", továbbá az Európa Tanács jelentésében foglalt melléfogások. Ehhez még Brüsszelbe se kell mennünk.
Koltay két ízben is a Médiatanács bírálóinak a szemére veti, hogy bírálatuk a "van rajta sapka, nincs rajta sapka" vád kettősségét testesíti meg. Hol alacsony a bírság, hol fenyegetően sok. Hol hibás, ha a Médiahatóság védi az emberi méltóságot, hol szükséges fellépés lenne. De Koltay bírálata téves. Nem igazán ilyen dilemmákról vagy kettős mércéről van szó az általa említett esetekben. Nagyon is jól látni, mikor van és mikor nincs sapka a médiaszabályozó nyuszin. Egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: Koltay András szeretne két sapkát viselni. Az elemző szakértőét és a Médiatanács tagjáét. Cikkéből viszont az derül ki, hogy csak az egyik látszik.
A szerző ügyvéd.
