Publicisztika

A képviselők és jelöltek mentelmi joga a magyar demokrácia súlyos botránykövévé nőtte ki magát, pedig tán nem kellene így lennie. A mostani állapotot szabályozó elvek ősrégiek, a liberális képviseleti rendszer hajnala óta védik a közért tevékenykedőket. Másrészt a rendszerváltás idejéhez köthetők - csak éppen most lett feltűnő a jelenlétük, mivel egyre többen próbálnak visszaélni velük. A képviselőjelöltek mentelmi joga már majd' egy tucatnyi wannabe honatyát óvna meg a kiérdemelt bűnügyi eljárástól, rendre olyan ügyekben, melyeknek alig is van közük a köz szolgálatához.

Lassan az utolsó pártprogram is az asztalon hever, s kibomlott előttünk a kampány és a kampányolók általános, szinte egyöntetű és jóformán teljes szellemi leépülése. Se azt, hogy mit, se azt, hogy mennyiért, se azt, hogy miért. Esetleg azt, hogy mindent, és úgy, hogy ne kelljen érte fizetni. A keletkezett űrt vagy nem tölti ki semmi, indulatok meg érzelmek legfeljebb, vagy ami kitölti, az Hagyó Miklós és a BKV szétlopása, Hunvald György és a VII. kerület ellopása, Zuschlag János és a civil pénzek széthordása.

Meglepve olvastam a Corvin Sétányról szóló írásomra (Promenád a grundra, Magyar Narancs, 2010. január 28.) érkezett reakciókat - sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy az eredeti felvetéseimet nem cáfolni, hanem megerősíteni fogják (lásd: Alföldi György: A változás igénye, Magyar Narancs, 2010. február 25., illetve Radványi Gábor főépítész olvasói levelét e lapszámunk elején). Egyik írás sem vezetett elő olyan érveket, amik a beruházás nagyobb városszövetbe integrálódásával, urbanisztikai vagy építészeti koncepciójával kapcsolatos meglátásaimat felülírnák - túl azon, hogy a bevezetésben felemlegetik nézőpontom helytelenségét és az ismereteim hiányát, ami nehezen tekinthető fajsúlyos argumentumnak. De lássuk, miről is szól a vita!

A magyarországi közéletben a szegénységről szóló diskurzust az utóbbi két évben két intézkedés, az Út a munkához program és a szociális kártya dominálta. Mindkét eszköz a segélyezés szigorítására irányul, és így tartósan a segélyezés került a közbeszéd középpontjába: úgy tűnhet, mintha a segélyezési rendszer "bőkezűsége" egyszerre lenne a legfőbb oka a munkanélküliségnek, az államháztartási hiánynak és a közpénzek rossz célú felhasználásának. A két intézkedés körül kialakult diskurzusban az a nézet vált uralkodóvá, hogy a segélyezett állampolgárok maguk tehetnek a helyzetükről, mert nem akarnak dolgozni, és mert elisszák a segélyüket. Mindennek nem sok köze van a valósághoz.

A hírek szerint a Magyar Televízió március legvégétől naponta jelentkező félórás műsort indít "Magyarország választ" címmel - feltehetően a még szélesebb körű közszolgálatiság jegyében. Ebbe a napi fél órába nyilván nagyon sok minden belefér, vagy még annál is kevesebb. A hír például arra is következtetni enged, hogy a közszolgálati televízió nem készül miniszterelnöki vitára - mondjuk az éppenséggel nem derül ki, hogy evvel szemben mire készül. Komoly, felelős tájékoztatásra aligha, mert arra nyilván nem lenne elég hatszor-hétszer fél óra.

Orbán Viktor pár hete nyilvánosságra hozott kötcsei beszéde a következő kurzus kultúrpolitikájára nézvést tartalmazott értékes indikációkat, s az derült ki belőle, hogy a leendő miniszterelnök a kormányzat és a kultúra frontján küzdő alkotók ("az elit") viszonyát valamiféle termékeny, kreatív szimbiózisban képzeli el. A két csoport előbb - zárt körben - lefolytatja értékvitáit, egészen addig, amíg az értékeken osztozni nem kezdenek, s mikor már az összesen osztoznak, mindketten dolgukra, az ily módon kijegecesedett értékek képviseletére sietnek, ki az állami hivatalokba, a minisztériumokba vagy a Köjálba, ki meg bele egyenest a kultúrába. Az előbbiek iránymutatást, inspirációt, átszellemültséget kapnak az utóbbiaktól, az utóbbiak meg, csekély ellenszolgáltatásként mindezért, a "szép, nemes és választékos" életet élvezhetik majd.

A többpárti demokrácia egyik nagy előnye, hogy az ember, ha kedve tartja, négyévente megbotránkoztathatja a környezetét a választási preferenciáival. Az alábbiakban erre teszek kísérletet, előre megfontolt, de korántsem aljas szándékból. Ellenkezőleg: célom a demokratikus vita előmozdítása, legjobb tudásom szerint, ha a jelenlegi diskurzus alapkontextusához képest némiképp meghökkentő álláspontot is képviselve. Elő a farbával: alapvetően két okból szavazok az MSZP-re. Egyrészt, mert morálisan ezt tartom helyesnek, másrészt, mert baloldali liberálisként aligha van más érdemi választásom.

Épeszű magyar nőnek E. Zsanett ügyének lezárulta után eszébe nem jut feljelentést tenni, ha megerőszakolják. A lassan két éve tartó eljárásban hétfőn ismét a nemi erőszakkal vádolt rendőrök arattak győzelmet.

Magyar Narancs, 2010. március 4. Tisztelt Szerkesztőség, érdeklődve olvastam a Jován László ügyvéddel készült cikket, sajnos valós és a gyakorlatban orvosolatlan problémát vet felaz előzetes letartóztatás gyakorlata, ami akár hosszabb (szak)cikket is megérne.

Magyar Narancs, 2010. február 25. Ablonczy Balázs, a kitűnő történész megírta, miért szavaz a Fideszre.

Orbán Viktor a különböző gazdasági szervezeteket, kamarákat, szövetségeket járja, és úgy tesz, mintha konkrétumokról beszélne: adótervekről, gazdaságpolitikai trendekről - sőt, filozófiáról.

A görög kormány fűhöz-fához rohangál az unióban, Papandreu miniszterelnök megfordult Berlinben és Párizsban, és úgy tesz, mintha nem azért rimánkodna, hogy adjanak neki pénzt. Külön kérés nélkül rázendít egy olyan szövegre, amihez képest az őszödi beszéd szemérmes szabódás, eltoltuk, becsaptunk mindenkit, semmirekellők voltunk, de megjavulunk mi most. És tényleg: Görögországot minden jel szerint re-bootolni kell. Mióta 1981-ben belépett az Európai Közösségbe, az unió elődjébe, hátradőlt, és élvezte a jólétet, amit részben a fejlesztési segélyek, részben az esztelen állami költekezés szavatolt. Az elmúlt tizenpár évben az átlagos költségvetési hiány majd' 8 százalék volt; az országban minden negyedik munkavállaló az államnak dolgozik, és nem is rossz pénzért. Például létezik nemhogy a 13., de a 14. havi fizetés intézménye is, és a két egymást váltó politikai erő, a baloldali PASZOK és a jobboldali Új Demokrácia azt is rég megtanulta, hogy kormányváltáskor nem érdemes a távozó garnitúrát és klientúráját elcsapni, mert a következő alkalommal velük történik ugyanez: inkább két garnitúra kap állami fizetést. Ezért a pénzért viszont az állam legalább betegesen korrupt, a pult alatt is fizetni kell a kórházban, a jogosítványért, a legpitiánerebb ügyintézésért, az állami megrendelésekért, és fizetni kell az adóhivatalnokoknak is azért, hogy ne kelljen adót fizetni: Görögország kormányzati rendszerének a neve fakelaki, ami "kis borítékot" jelent. Ezzel egy ideig jól el lehetett lenni, de már nem lehet, Görögországnak májusig 30 vagy 40 milliárd eurót kéne gyorsan visszafizetnie a hitelezőinek (az összesen úgy 320 milliárdból). De egyelőre nemigen van honnan: a görög államnak senki nem akar eurót kölcsönadni, vagy csak nagyon drágán, és azok is idegesen vakaróznak most, akik eddig kölcsönöztek neki, mert elértéktelenedni látják a görög államkötvényeiket. Sőt, mindenki más is nagyon ideges, mert ha Görögország drágán jut csak euróhoz, akkor egy kicsit drágábban fog mindenki, a pénzügyi unió már csak ilyen; azaz például a német állam finanszírozási költségei is nőni fognak, és ezt a pluszpénzt, meg azt a pluszpénzt, amivel valakik segélyezni vagy hitelezni fogják Athént, máshonnan kell elvenni. Az egyszerű német emberektől! Pedig ők nem csináltak semmi rosszat!

Ma sokan egyetértenek azzal, hogy változás kell. De vajon folytatódik-e a magyar politikára 1998 óta jellemző bunkermentalitás és frontszemlélet? Ha mindig ugyanazok a pártok váltják egymást, akkor valószínűleg igen. Õk már saját reflexeik rabjai.

Hazajött végre a mi fiunk, a nemzeti bajnok.