Az elhangzottak miatt az ifjúsági szakemberek csak azért nem vágták fel az ereiket, mert az elmúlt évtizedben ezen szakma – hathatós kormányzati közreműködés mellett – tulajdonképpen megszűnt.
Európa ifjúságügyi szempontból is szerencsésebb felében a fiatalokra koncentráló szociális munka, a neveléstudományok, az ifjúságsegítés (a youth work – a fiatalokkal a szabadidős térben foglalkozó szakma) komoly hagyományokkal és stabil munkaerőpiaci perspektívával bírnak. Magyarországon ellenben az elmúlt tíz évben az ifjúságsegítő szakmát összevonták a művelődésszervezővel és az andragógussal, s az „ilyen állat nincs is” fogalmával leírható új irány a közösségszervezés lett. Bár sokféle ifjúságszakmai tevékenység valóban közösségben végezhető, ám egyes részei kifejezetten az egyénre fókuszálnak. Az ún. személyes ifjúságsegítő tevékenység éppen az életük egyes területein vagy a teljes élethelyzetük miatt krízissel küszködőkön lenne hivatott segíteni; de az egyéni autonómia, a részvétel vagy a jövőtervezés segítése érdekében végzett munka sem elsősorban közösségi tevékenység.
El nem végzett feladatok
Ezen és még vagy tucat más segítő tevékenységnek adnának teret azok a klubok, ifjúsági házak, amelyek az elmúlt évtizedben nagyrészt elsorvadtak; állami pályázatok és támogatás hiányában leginkább csak az elkötelezett önkormányzatok védőhálójának köszönhetően működhettek tovább. A lélekszámban feleekkora Norvégia országos hálózatba szervezett ifjúsági közösségi tereinek száma hatszázon felüli. De a közösségben végzett tevékenységek szemléletmódjában is ég és föld a különbség. Drezdában a diakónusok konyhává átalakított busza hetente kétszer a korábbi orosz laktanyából átépített, menekültek számára fenntartott lakótelepre látogat, ahol – miközben az animátorok a gyerekekkel játszanak – megtanítják a munkahellyel még nem rendelkező felnőtteket az idényzöldségekből főzhető ételek elkészítésére, hogy ne csak junk food jusson az asztalra. Barcelonában a generációk közti szakadék szűkítésén dolgozva egyes ifjúsági házak nyugdíjasokat is fogadnak; Finnországban már az 1970-es évek óta van lehetőség ifjúsági önkormányzatok alakítására, sőt, fél évtizede a városi önkormányzatok mellett kötelező ilyet működtetni.
A pandémia alatt Európában tucatnyi módszertani kiadvány született az online ifjúsági munkáról. Nem csoda, hiszen – miképp az iskoláknak – az ifjúsági tereknek is egy hétvége alatt kellett átállniuk az online működésre. S bár Európában sem leányálom az ifjúság élete, Magyarországon a szakemberek, szakmai szervezetek az elmúlt egy évben történteket inkább rémálomként élték meg. Néhány, a helyettes államtitkárral baráti szervezethez történt látogatástól eltekintve nem kaptak tényleges segítséget a munkájukhoz (az nem számít annak, amikor az ifjúságügy igazgatási vezetésére hivatott kolléga elmenekül a sajtó elől, miképp tette ezt tavaly nyáron az RTL riporterével). Nem csoportosítottak át forrásokat, pláne nem bővítették azokat, nem születtek az online munkát támogató állami módszertani anyagok; az államtitkárság legfontosabb feladatainak egyike az volt, hogy a fideszes kifizetőhelyként elhíresült Design Terminálra szignózta ki az országos szinten mérhetetlenül kevés szabadon felhasználható ifjúsági források jó részét, 100 millió forintot.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
