Ripp Zoltán

A zsarnokság esélyei: jöhet-e gyökeres politikai rendszerváltás?

  • Ripp Zoltán
  • 2020.06.15 08:12

Publicisztika

Rendre újraéled a vita, hogy választások révén legyőzhető-e Orbán Viktor és bűnszövetkezete.

Sajnálatos (és unalmas), hogy a sorozatban harmadik Orbán-ciklus közepén is ugyanazt az evidenciát kell mantrázni, mint a korábbi kettőben: nem az az igazi kérdés, hogy szerezhető-e kormányváltó többség, hanem hogy leváltható-e a rendszer. A zsarnok eltávolítása csak a zsarnoki rendszer megbuktatásával együtt vezet eredményre.

Az ellenzéknek nem elegendő azon morfondíroznia, hogyan szerezhető normál kormányváltáshoz szűken elegendő választói többség, érvényes választ kellene adnia arra is, hogy elégségesek-e a váltáshoz és az átalakításhoz a demokratikus békeidőben megszokott jogállami eszközök, vagy csakis radikálisabb lépé­sek útján lehet eredményt elérni. Az orbáni alkotmányos puccs következményeinek felszámolásához, vagyis gyökeres politikai rendszerváltáshoz szükséges felhatalmazást kellene szereznie.

Csaknem évtizednyi bénázás után a demokra­táknak végre hozzá kéne látniuk, hogy közösen kidolgozzák a dilemmára a megoldást. Aki a kérdést leegyszerűsíti a kampányra, az nem fogta fel a helyzet tragikumát.

Nem adja, el kell venni

Teremt vajon új helyzetet a járvány keltette válság? Valamelyest persze, amennyiben a krízis elhúzódik és elmélyül. Főleg, ha a külső gazdasági és politikai tényezők a korábbiaknál is nagyobb befolyással lesznek Magyarországra. Hallani időnként, hogy a vírus leküzdése után meg kell változnia a világnak. Fogalmam sincs, hogy a világ (úgy en bloc) mit szól majd alkalomadtán ezekhez a fejtegetésekhez, mindenesetre erős a szkepszis bennem. Sokkal prózaibb kérdés foglalkoztat itt a mi kedélytelen Hunniánkban: vajon az új helyzetben javulnak, romlanak, netán változatlanok maradnak kedves vezetőnk esélyei az immár tizedik éve rendületlenül épülő zsarnoki rendszer fenntartására?

Éljen és virágozzék

Éljen és virágozzék

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kérdésben állítás rejlik: Orbán hatalmi rendszere zsarnokság. Nem politológiailag levezetett hibrid izé, nem autokrácia, nem diktatúra, pláne nem illiberális demokrácia (jesszus!), hanem póriasan szólva: zsarnokság. Nem attól zsarnoki egy rendszer, hogy megtöltötték-e a börtönöket politikai foglyokkal, üvöltenek-e letépett körmű eretnekek a kínzókamrákban, tarkón lövik-e nyílt utcán álarcos martalócok az ellenszegülőt, szétverik-e jámbor demokraták tüntetését, lezárják-e a határokat, elnyomják-e a korlátolt hatókörű kritikát.

A zsarnokság attól zsarnokság, hogy a politika minden lényeges vagy annak ítélt ügyében az történik, és csakis az, amit a szuverén zsarnok kíván vagy engedélyez. A démosz ad hoc és relatív többsége emelte maga fölé a türannoszt egy szerencsétlen vagy elkeseredett pillanatban, hogy aztán képtelen legyen szabadulni a szolgaságból. Egyszer kell győzni, de akkor nagyon – ismerjük a szólást. A további győzelmeket a zsarnok kénye-kedve szerint formált rendszere garantálja.

A zsarnok nem adja át a hatalmát. Nyilvánvaló: el kell venni tőle. Ha ez olyan egyszerű volna! A rendszer éppen arra épült ki, hogy lehetetlenné tegye. Pedig mindent tudunk róla, fel van tárva minden eleme, ezerszeresen le van leplezve. Despotánknak van centrális erőtere, benne csereszabatos bábfigurákból álló kormánnyal, van bólogató Jánosa és vaskezű házmestere, parlamentje bárgyú mamelukokkal bélelve, akik bármikor bármit törvénybe foglalnak, van az alkotmányosságra fittyet hányó, kezes Alkotmánybírósága, szelektíven ügybuzgó ügyészsége, pretoriánus gárdája, számvevőszéke, választási bizottsága, magánszorgalmú kutyái őriznek minden fontos posztot, van fél- és egészen fasiszta médiahálózata, vannak strómanjai és hűbéres bárói, seregestől vannak lekötelezett és megfélemlített szolgái, lelkesen parírozó klerikálisai, múlthamisító intézményei, van akadémiája, csinovnyikképzője, kulturális erőközpontja, mit hagytam ki…

Ja, persze, a lényeget: tántoríthatatlan hívei is bőséggel vannak, messze túl a haszon­élvezőkön. A vezérkultuszból fakadó, a tényekre, sőt önnön érdekeikre is fittyet hányó kvázi vallásos révületük miben sem különbözik attól a lelkiállapottól, mint amelyben a csodafegyvert várták az utolsó töltényig harcolók.

A Fidesz politikáját valójában könnyű megjósolni. Az iránya világos, a konkrét lépések tekintetében pedig az elképzelhető legocsmányabbat érdemes feltételezni, annál csak kicsit lesz rosszabb. Hányszor hittük, hogy ennél már nincs lejjebb, kampec, a nagyvezérnek vagy legalább valamely bűnsegédjének ebbe már tényleg bele kell buknia. Döbbenetes bűnlajstromot kapnánk, ha valaki összeállítaná. Normális országban egyetlen komoly botrányt sem úszhatnának meg. Orbán azonban már huszonkét éve, legelső ciklusának kezdetétől megalapozta a maga spéci botránypolitikáját.

Az egymásba érő, mindennapossá váló skandalumok semmit sem ártanak, egyik átfedi a másikat, megszokottá válnak. A széttagolt ellenzék soha nem visz végig egy ügyet, mert mindig akad a horgára újabb, éppoly támadni való, bűzös kázus. Belesüpped az összes a maffiaállam mocsarába. A maffiaállaméba, mely a járvány idején is zavartalanul üzemel. Zavartalanul? A felhatalmazási törvény birtokában a korábbinál is orcátlanabb módon folytatódik a rablás. „Mindig így működött a politika” – biggyeszti ajkát megrendülés helyett az Orbánhoz hű szavazó. Mégiscsak otthonosabb érzés, ha a mieink fosztogatnak.

Az amoralitás lett a norma. Erkölcs a politikában? Ugyan már! Kiegészítő eljárásként szolgálnak a gyűlöletkeltő vádak és rágalmak: az ellenzék sem különb, viszont nemzetáruló, édes hazánkra törő idegenek ügynöke. Mélyek immár a gyökerei a hétköznapi fasizmusnak. Sok Orbán-hívő fel sem fogja, miféle szellemi tápanyaggal mérgezik évtizedek óta. Ha fel akarod nyitni a szerencsétlen szemét, rád förmed, hogy Soros. Vagy Gyurcsány. Újabban Karácsony. Migráns, globalista, brüsszelita, trianonista. Oszt jó napot. Nem kell a politikát túlbonyolítani. A közös gyűlölet összetartja a tábort. A hívek a válság idején is megkapják a drogként elvárt napi gyűlöletadagot. Növekszik a szükséges adag, mint minden függőség esetén.

Az orbáni politika logikája szemernyit sem változott a járvány keltette válsággal. A perverz újraelosztás és az egészségügy sunyi átalakításának iránya adott. Az egészségügy lerohasztásának fázisában ért minket a vírus. Az egészségügy-politika nyilvánvaló célt szolgált: az elitet és a középosztály fizetőképes részét átirányítani a magánellátásba, a plebs java része elégedjen meg a maradékkal. A szegény idősekért, hajléktalanokért, örökös munkátlanokért nem kár, sokba kerülnek az adófizetőknek. A járványra hivatkozva diktátumként készíthetik elő a kórháziágy-leépítést, amit „békeidőben” ily kegyetlen durvasággal nem mertek volna megtenni. Szakmai érvelés? Ne már! Vészhelyzetben diktátum járja. Kásler miniszter elviszi a balhét, arra tartják.

Orbán a válság miatt sem hajlandó olyan szociálpolitikai lépésekre, mint a többi európai ország. Még most sem az igazán rászorulókat védi. A kevésnek is rövidre fogná hatályát. A társadalompolitika alapja a Lázár-elv: akinek semmije sincs, annyit is ér. Pusztuljon a férgese, csak hátráltatja a nemzet épülését. Ennyi vállalkozást nem tudunk megmenteni, vonogatja a vállát a kártékonysági verseny élmezőnyében hasító Parragh. Orbán, ha módja lesz rá, a hatalma fenntartását szolgáló direkt gazdasági érdeket választja. A szerinte kisebb rosszat. Az érettségizők kísérleti nyulak.

A hiányzó rendszer-alternatíva

A nagy kérdés: kitart-e a kvázi vallásos Orbán-hit az elemi érdekkel szemben? Megrendítő élmény lehet a híveknek a tragikomikus, életeket kockáztató kormányzati inkompetencia. Ilyen erős kihívásnak még sosem volt kitéve a Vezér. Feltartóztathatatlanul érkeznek kívülről a puszta akarattal és erővel kezelhetetlen bajok, nem segíti, mint eddig, a gazdasági konjunktúra. A nehéz helyzeten úrrá levő, kemény kézzel irányító Vezér szerepe fekszik neki, megvan hozzá a retorikai készlete. Primitív, de működik. Nyugalmi időszakban is a háborús logika vezette, most elemében van. Az ellenzéki reménység főpolgármestert már kipécézték, a ráuszított csahosok vicsorogva szaggatják. Migránssimogatóból vírustámogató leszel, ha bírálni merészelsz.

Orbán Viktor hivatalos oldaláról

Orbán Viktor hivatalos oldaláról

Fotó: Facebook

A felhatalmazási törvénnyel megsegítve tovább épül a zsarnoki rendszer. Az időkorlát nélküli rendeleti kormányzás bármire kiterjedhet. Orbán nem is habozik, ha gyorsan keresztül akart verni olyasmit, aminek halvány köze sincs a járvány elleni harchoz. Ne legyen kétségünk: ha a rendszer diktatórikus vonásainak erősítését látja szükségesnek, skrupulusok nélkül teszi meg. Az ellenzék bázisát jelentő önkormányzatok lehetőségeinek korlátozása, kivéreztetésük és kárhoztatásuk tartósan a hatalmi politika része marad. A szándékokról árulkodik az „Operatív Törzs” belügyi dominanciája, vagy épp a fegyveres katonai járőrök „megnyugtató” flangálása és abszurdnak tűnő bevetésük vállalatoknál. Hadgyakorlat folyik, ahogy azt a Vezér más összefüggésben volt szíves a tudtunkra adni. A honvédség karhatalmi bevetésének gyakorlata rendkívüli állapot idejére. Szokjuk a gondolatot.

Az őszi részleges és viszonylagos ellenzéki siker az önkormányzati választásokon sokakban ébresztette fel a reményt, hogy a 2022-ben esedékes választásokon összefogással elérhető a többség, leváltható a kormány. Sokan vélhetik, hogy a válság következményeitől magától is gerjed az elégedetlenség, a kritikával rásegítve talán komoly eltolódás érhető el az erőviszonyokban, amit kemény, jól szervezett, hosszú kampánnyal választási győzelemre lehet fordítani. Talán valóban lesz némi elmozdulás, reménykedjünk benne.

Az ellenzéki közvélemény zömét már rég nem a pártok megnyilatkozásai adják, sokkal inkább a megmaradt (gettóba szorított) média és az internet kiterjedt virtuális közössége, amely a magukban lázongóknak fórumot és menedéket ad. Megnyugtató, hogy vagyunk, hogy együtt háborgunk sokan. Jobban leszünk rosszullétünket közreadva, mérgünket kiborítva, egymást bátorítva. Olyan benyomást keltünk, mintha volna a kritikánknak számottevő hatása. Valójában ez a fajta kritika jószerivel diszfunkcionálissá válik az öncsaló illúzióval. A büdös életben nem áll össze politikává. Könnyen beláthatjuk, ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott évtized tanulságaira.

A pártpolitikában nincs változás. A régi ellenzéki pártok leépültek, az újak építkezése megrekedt. Dolgozik a hivatásos ellenzék, szó se róla, elszántan politizál, tiltakozik, bírál, javasol, mintha demokrácia lenne szép hazánkban. A maga módján szóvá tesz minden bajt, hibát, aljasságot. Hol összefogást sürgetve panaszolja, hogy nem fogadják meg a tanácsait, hol zordonan odavág. Kiáll a tömegek érdekeiért, számon kéri az immoralitást, leleplezi az állami maffia újabb és újabb bűneit és a rendszer diktatórikus vonásait – nem állítható, hogy lustálkodna. Az ellenzék támogatottságát mindez növelheti valamelyest, de hogy a zsarnokság megdöntésére alkalmas rendszerváltó többséget szerezzen pusztán a megszokott eszközökkel, az enyhén szólva kétséges. A rendszerváltó többséghez hiteles és reménykeltő rendszer-alternatíva kellene.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepségén.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi Intézetének tisztavatási ünnepségén.

Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Balogh Zoltán

Továbbra is hiányzik az ellenzék közös narratívája a jövőről. Nincs világos terv a régi rendszer lebontásáról és az új felépítéséről. Senki nem árulja el, mi legyen a zsarnok által elfoglalt intézményekkel, a zsarnokságot kiszolgáló apparátus kulcspozíciókba „bebetonozott” fejeseivel és a kontraszelektált kiszolgáló siserehaddal, mi lesz a sorsa a maffiaállam által törvényesítve magánzsebekbe tulajdonított közvagyonnak. Ki fog vádat emelni a zsarnokság bűnösei ellen, amíg a zsarnok főügyésze szabad? Számot vet vajon az ellenzék azzal, hogy hány hétig tudna kormányozni a rendszerbe épített feltételek mellett, miközben folyik a polgárháborús hangvételű uszítás a csekély vereséget elfogadni képtelen Fidesz oldaláról? Miféle hatalmi eszközökre támaszkodhatna?

Orbán és bűnszövetkezete nem fog megkockáztatni egy vereséget. A helyhatósági választási kudarc is ébresztőként hatott. Hatalmi politikájában a radikalizálódás a tendencia. A zsarnoknak minden eszköz a kezében van, hogy a hatalom átadását megakadályozza, vagy ha még nincs, alkalomadtán biztosítja magának. Volnának ötletei bőven. A lázadással járó összeomlás forgatókönyvére senki nem készül az ellenzék körében, hiszen a társadalomban halvány előjele sincs efféle ribilliónak. Nincs is rá ösztönzés. Sajnálom, hogy nem szolgálhatok biztatóbb befejezéssel, de ha minden a szokott úton megy tovább, egy darabig még eltart ez a borzalom.

Neked ajánljuk