Forgách András: Tobozok

Járványnapló

  • Forgách András
  • 2020. június 14.

Publicisztika

Tobozok elszóródva a fűben –

A slag mint egy kék kígyó kúszik a kerítés mellett elültetett bambuszokig – egy bambusz­rügy merészen kidugja fejét a földből, két nap alatt harminc centit nőtt, nedvesen ragyog –

A tűzrakóhely – benne eliszaposodott hamu, esőáztatta, elszenesedett fadarabok –

A kék hinta az új kék kötéllel – milyen magasra állítsuk? Egzisztenciális kérdés. Az előző kötél a vaskarikánál kikopott, pár szál tartotta csak, beleborzongok, mi történt volna, ha nem nézek a kócos, vad lonc alá, mint egy szoknya alá –

Mintha ezer éve itt élnénk ebben a kertben –

A kötéllétra –

A zöld játék kormány brutálisan a fenyőfa törzsébe csavarozva, pár óra alatt lejön, újra kell csavarozni –

Az ötliteres ásványvizes palackból készült madáretető – csillog az alkonyatban, rézsút átsüt rajta a nap, a kertek alól, estefelé. Valami zsineggel körbe van tekerve felül, kilátszik a rózsaszín műanyag száj, lent két várkapu, kijárat és bejárat vágva a cinkéknek, vörösbegyeknek, aljára szórva a mag, félig befáslizott, a szélben finoman himbálódzó ősi tárgy, archeológiai lelet – nem is a szélben, csak ha elrugaszkodik róla egy cinke vagy vörösbegy vagy erdei pinty, akkor himbálódzik, lóg a száraz ágak brutális lefűrészelése után magához térni látszó meggyfán, három év óta most terem rajta a legtöbb meggy –

Hopp, nem is tudtam, milyen nehéz fölmászni egy kötéllétrára – meg kell emelni a fiamat, fölrakni a legtetejére, mert nem hajlandó (nem tud) egyedül felmászni, erősen fogni kell a kötelet, ne imbolyogjon, isteni ez a veszkelődés a kötéllétrával, veszélyben van, állandóan le akar esni, kinyílik a világ – de ő meg nem is a létrára, hanem a fára akar fölmászni, de nincs is ott fa, amire fölmászhatna, kérdés, meddig tartja meg a kötéllétrát a faág –

Hajnali fények a szomszéd falombon, a mi saját falombjainkon másképp fénylik a nap, mint a szomszédokén – ez nem ugyanaz a fény, ez egy másik fény, a mienk tisztább, pontosabb, szebb, igazabb, a mi leveleink másként verik vissza a fényt, másként tetszenek át, ezt objektíve, tudományos alapon mondom –

A veteményesben némán hason kúszva, mint lövészárokban a katonák, a titkon gazoló szomszédasszony, csak hogy ne kelljen köszönni, olyan néma, annyira néma, úgy tesz, mintha nem lenne ott, motozó állat az aljnövényzetben, olyan néma, hogy csak őt lehet nézni, testének mozgó foltjait, a fogait összeszorítva dolgozik, hálás vagyok neki, hogy így bújkál előlem, és hogy ennyire elviselhetetlen számára a köszönés gondolata –

A legnagyobb fa, az ostorfa levelei nyílnak a legkésőbb és a legtovább, kései érés, rám ütött, a hársfa, a három hársfa, ők nem vacakolnak, a lucernás, a boglárkák, a díszhagyma, minden a maga idejében, a tobozok a sarjadó fűben, megszúrnak, ha összegyűjtöm, félredobom őket –

A házban alvó kedveseim –

A friss levegő, ahogy a tüdőmbe hatol –

A szomszéd köhögése hajnalban –

Glédában állva Kubu palackok serege a kerti asztalon, megjött az Auchan –

A motort formázó műanyag triciklik, a fémvázas fehér bicikli és a sárga-piros műanyag fűnyíró –

A kis szekér elakadt a fenyő alatt burjánzó repkény között –

Én a kertben, ahogy a mobilomba diktálom ezeket –

Az árnyékba ültetett tulipánok észveszejtő késlekedése –

Mióta megvettük a lepkehálót, egyetlen pillangó se röpült be a kertbe –

Mi hárman nem egyforma ritmusban veszítjük el a türelmünket –

A finom szót nem szabad használni, a gyermek fájdalmasan felkiált, valahányszor a szó elhagyja ajkamat –

 

Mégis. Mégis be kell mennem. Sajnos túlságosan is kíváncsi vagyok a vérvétel eredményére, semhogy mást küldhetnék magam helyett. Föl kell utaznom a fővárosba. Úgy készülök erre az utazásra, mint egy sarkföldi expedícióra. Próbálgatom a védőfelszerelést. Végiggondolom minden lépésemet. Két hónapja nem jártam a fővárosban. Meglepő csúcsforgalom a kettesen. Alig tudunk visszasorolni. Semmit sem érzek. A város. Nem dobban meg a szívem. Csak azt nézem, ki visel maszkot és ki nem. Akik nem viselnek maszkot, üveges tekintettel visszanéznek. Odatartják az arcukat. Mit bámulsz? Az arcukon bűntudat, valami meghatározhatatlan szomorúság, csupaszon, kihívóan néznek, megzavarodva és tettetett közönnyel, mintha bepiszkolódtak volna. A maszktalanság maszkját viselik. D. Kehlmann szerint van a maszkban valami megszégyenítő. Azokat is megszégyeníti, akik nem hordják.

Elfó. Akinek én vagyok a magyar hangja. Beszéltesd meg Elfót!, hangzik a parancs. Elfó, a kék sipkás manó, egy ún. transitional object, azaz átmeneti tárgy vagy vigasztárgy, comfort object. A kicsik ezt teszik maguk és a világ közé, a tankönyvek szerint csak az óvodáskor végén dobják el, mert hát ugyebár nehéz vagy lehetetlen a dolgokkal közvetlenül szembesülni. De nem, ez nem igaz, soha nem dobjuk el az átmeneti tárgyakat. Az egész világ egy nagy átmeneti tárgy, valami helyett, amit meg kell szoknunk, mielőtt szembesülnénk vele. Cserélgetjük az átmeneti tárgyakat, egészen addig a pontig, amíg el nem fogynak. Ez a K vírus is csak egy átmeneti tárgy. Különben meggyűlöltem a K betűt. Pedig hajdan jóban voltunk. Amikor Nyugat-Berlinbe repültem, 1982 őszén, a repülőn a zsebszótáram összes K betűs szavát bemagoltam, mert aznap este a Schaubühne igazgatójával kellett németül diskurálnom, ez az ösztöndíj feltétele volt, és a K betű volt a legrövidebb fejezet. Brillíroztam a K betűvel.

 

„Tajgetoszi szemétláda, kuss!” – húgom a telefonban tegnap mesélte: az énektanár, a falábú Abszinger ezzel a csatakiáltással lépett a tanterembe. A legendás, orgonaépítő énektanár, aki mindkét lánytestvéremet tanította a gimnáziumban. „Madár 1, kijön, felel!”, így szólított fel felelésre. De akiket kedvelt, azoknak jó dolga volt. „Tajgetoszi szemétláda, kuss!”

 

Mintha ezer éve itt élnénk ebben a kertben –

 

(Portréfotó: Németh Dániel)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.