Az ország egy lakosra jutó GDP-je (vásárlóerő-paritáson számolva) 1995-ben 64 – és még 2010-ben is csak 93 – százaléka volt a miénknek; tavalyelőtt viszont már 14 százalékkal meghaladta azt. Nem kevésbé irigylésre méltó a litván kormány költségvetési gazdálkodása, amely tükröződik hitelképességi mutatóiban, és – ami a lényeg – fontos gazdasági következményekkel jár.
Persze a 2008-ban kezdődött gazdasági válság az ő hitelképességüket is megtépázta. Náluk azonban ez már egyértelműen a múlt. A három nagy hitelminősítő intézet közül a Fitch Ratingsnél elérték a válság előtti szintet, a Moody’snál egy, a Standard and Poor’snál két fokozatot javítottak is rajta, és mindháromnál a „fölső közepes fokozat” három osztályzatának valamelyikén állnak. Ezt – például a Standard and Poor’s által tavaly februárban adott minősítéshez fűzött indoklás szerint – a gyors növekedés mellett „fegyelmezett költségvetési politikájukkal” vívták ki. Nevezetesen, a két válság közötti időszakban, 2014–2019-ben a költségvetés átlagos többlete a GDP 0,1 százaléka volt.
Bruttó és nettó
Nálunk ugyanebben az időszakban a GDP 2,2 százaléka volt az átlagos hiány. Orbán az idei évértékelőjén fogadkozott, hogy az ilyen, „hitelre alapozott” gazdálkodást hamarosan megszüntetik. Igen, csak ezt épp a már mögöttünk lévő válságközi időszakban kellett volna megtenniük (Gyurcsányék is könnyebben kezelhették volna a 2008-ban kezdődött válságot, ha nem költekeztek volna túl 2005–2006-ban).
| ||
Azt ugyan Orbánék sem tudhatták előre, hogy most orkánerejű válság jön, de felelősen gondolkodó kormány számára az is elég lett volna az óvatossághoz, a rosszabb időkre való tartalékoláshoz, hogy előre lehetett látni a konjunktúra jelentős romlását – azt pedig minden kicsit is hozzáértő előre látta. Figyelmeztettek maguk a hitelminősítők is. Például a Fitch tavaly augusztusban úgy döntött, nem javít a minősítésünkön, és ezt a „prociklikus politikával” indokolta. (Így nevezzük a jó konjunktúra ellenére folytatott deficites gazdálkodást.) Ehhez a Standard and Poor’s egy korábbi, tavaly februári kommentárja a szakpolitikai döntések kiszámíthatatlanságát és a magas államadósságot is hozzátette.
Világos, hogy a deficiteket halmozó pénzszórásnak köszönhetően maradt magas az adósság. Manapság a kormánypropaganda többet beszél az államadósság Orbán-kormány által megvalósított csökkentéséről, mint beszélt 60 évvel ezelőtt a vas, az acél és a gépek országának megteremtéséről. De ne dőljünk be neki! A 2010-es kormányváltáskor magas volt a (Magyar Nemzeti Bank számláin őrzött) állami devizatartalék, amelyet természetesen hitelekből finanszíroztunk.
E hitelek visszafizetésével csökkent a tartalék meg a bruttó államadósság, de a nettó – a tulajdonképpeni – államadósság nem változott. Az utóbbi 2010-től máig jóval kisebb mértékben csökkent a GDP nagyságához képest, mint amennyivel (a GDP mintegy 10 százalékával) nőtt az állam jövőbeni nyugdíjfizetési kötelezettsége azzal, hogy elkobozta, megszüntette a magánnyugdíjalapokat. Tehát az, amit „államadósságnak” szoktunk nevezni, csökkent, de az állam összes jövőbeni fizetési kötelezettsége nőtt a GDP-hez képest.
A hitelminősítők a mindenkori gazdaságpolitikához és annak eredményeihez igazították az osztályzatainkat. Ezt 2010 előtt – „természetesen” csak a leminősítéseknél – a Fidesz is így látta. 2010 után viszont az ilyen lépéseket
Magyarország elleni támadásként értékelték.
A föntiek fényében nem meglepő, hogy mi, a legtöbb más országtól eltérően, még 2012 után is kaptunk leminősítéseket. Fölminősítéseket csak a 2010-es évek közepétől adtak nekünk, de csak érdemeink szerint, azaz nem sokat (noha a propaganda a kormány jó munkájának elismeréseként nagyon ünnepelte azokat).
| ||
A három nagy intézet közül mindmáig csak egynél (a Moody’snál) sikerült a hosszú lejáratú devizaadósságunk minősítését a 2010-es kormányváltás előtti szint fölé (az „alsó közepes fokozaton” belül két osztályzattal, Baa3-ról Baa1-re) javítani. A Fitchnél a kormányváltás előtti szintre (BBB az „alsó közepes fokozaton” belül) sikerült visszakapaszkodni, a Standard and Poor’snál pedig még oda sem (az akkori BBB helyett most BBB– az osztályzatunk). Ehhez még azt kell hozzátennünk, hogy (Litvániától eltérően) a 2008 őszén kezdődött pénzügyi és gazdasági válság előtti szintet egyik minősítőnél sem értük el máig sem.
És itt számolhatunk egy kicsit. Egy most megjelent tanulmány (COVID-19, Fiscal Stimulus, and Credit Ratings, Covid Economics: Vetted and Real-Time Papers, 2020. április 29.) elemzi a kormányoknak a koronavírus-válság kezelése érdekében hozott, költségvetési kiadásokat növelő, bevételeket csökkentő intézkedéseit. A matematikai statisztika eszközeivel kimutatják, hogy a jobb hitelminősítéssel rendelkező kormányok (egyéb tényezők hatását kiszűrve) bátrabbak az ilyen vállalásokban.
Egy fokozattal jobb osztályzat átlagosan a GDP 0,3 százalékával nagyobb adócsökkentéssel, kiadásnöveléssel jár együtt. Ez nem is meglepő, hiszen minél jobb a hitelminősítés, annál alacsonyabb kamattal vehető föl hitel a megnövekvő deficit finanszírozására. És persze jobb minősítéssel a hitelfölvételi lehetőségek „befagyásától”, no meg a hitelezők, köztük netán a főmumus IMF gazdaságpolitikába való beleszólásától is kevésbé kell félni.
A felelőtlenség ára
Azt persze számos más tényező is befolyásolja, hogy egy-egy kormány mekkora összegben vállal ilyen áldozatokat a válság következményeinek enyhítése érdekében, de az itt tárgyalt megfontolás nyilvánvalóan eléggé általános érvényű.
Ezért megkockáztathatunk két becslést.
- Először, ha Orbánék a hitelminősítésünket a válság előtti szintre (a Moody’snál négy osztályzattal, Baa3-ról A2-re, a másik két intézetnél egy-egy osztályzattal, BBB-ről BBB+-ra, összesen 6, átlagosan két osztályzattal) visszaemelték volna, akkor most a GDP 0,6 százalékával, 297 milliárd forinttal nagyobb költségvetési intézkedéscsomagot vállalnának a koronavíruskárok mérséklésére.
- Másodszor, ha a mostani saját szintünkről Litvániáéra (az egyik hitelminősítőnél négy osztályzattal, a másik kettőnél három-hárommal, összesen tízzel, átlagosan 3,3-del) emelték volna a hitelminősítésünket, akkor 491 milliárd forinttal lenne nagyobb az intézkedéscsomag.
Ezek a becslések finoman szólva is hozzávetőlegesek, de ez nem riaszthat vissza bennünket egy újabbtól. Ebben az állampapírok hozamából (kamatából) indulunk ki. A 10 éves lejáratú litván állampapírok évi átlagos hozama a múlt hónap végén 0,3 százalékon állt. A hozam (amelyet legtöbbnyire amerikai nagymamák nyugdíjalapjait forgató befektetési intézményeknek fizetünk) a minősítésekhez hasonlóan az adós hitelképességének kifejezője, csak épp egy másik „nyelven”.
| ||
A magyar államot ezek az intézmények is sokkal kevésbé biztonságos adósnak tartják a litvánnál. Úgyhogy mi többet fizetünk: nálunk (euróban és forintban is) 2 százalék volt a megfelelő adat. Ezt a (nem az utóbbi egy-két évben kialakult) hozamkülönbséget jogos a teljes, az elmúlt év végén 31,7 ezermilliárd forintnyi államadósságra vetítenünk, amivel 539 milliárd forint éves többlet-kamatkiadást kapunk eredményül. Ennek megspórolásával éppen meg lehetne ötszörözni Rogán Antal propagandaminisztériumának költségvetését, vagy 17 százalékkal (tehát egy 13. és egy 14. havival) lehetne növelni a nyugdíjak összegét.
Én az utóbbi sem tartanám igazán jó ötletnek. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy a kormányzati felelőtlenség árát nem milliókban és nem milliárdokban, hanem százmilliárdokban mérik. Mely utóbbiak egy súlyos válságban fájnak leginkább.
A szerző közgazdász.
