Ez utóbbi önmagában talán nem is lenne vérforraló. Mi is helytelenítjük, hogy közszereplõk jó hírnevük csorbítása esetén magánvádas büntetõeljárást kezdeményezhetnek, amelynek végén, ha megáll a vád, lesittelik a csorbítót. Ez kicsit erõs, még akkor is, ha az elmarasztaló ítélethez a vádnak bizonyítania kell, hogy az elkövetõ valótlan tényt állított, s nem véleményt formált, sõt, azt is, hogy a valótlan tényrõl a csorbító tudta vagy tudhatta volna, hogy valótlan.
Ne indítsunk tehát mozgalmat "Szabadítsuk ki Bencsiket!" jelszóval. Ám nyugodt lélekkel követelhetjük, hogy a becsületsértés üldözése ne az állam feladata legyen, hanem a polgári jog kompetenciája, és ha mégis az marad, legalább a szabadságvesztést töröljék a büntetési tételek közül, és helyettesítsék kiadós kártérítéssel vagy bírsággal. Ha egy fõszerkesztõt lecsuknak, akkor ripsz-ropsz a szólásszabadság mártírja lesz, és sokan akarják majd kiszabadítani, mint Táncsicsot: pedig Bencsik nem Táncsics. Ha viszont a rágalmazó pár hónapig nem tud fizetést adni a munkatársainak, akkor legközelebb - ha marad még munkatársa - elgondolkodik azon, hogy megér-e ennyit egy hazugság. A cél nem a bosszú, hanem a megelõzés.
A törvény azonban egyelõre olyan, amilyen: és az ítélet megalapozottságához aligha férhet kétség. Bencsik és másodrendû kis barátja, bár látniuk kellett volna, hogy Mécs Imre nem vallott a társaira (egyrészt mert nem tette, másrészt mert nem is tehette volna, hisz késõbb tartóztatták le, és késõbb bírták vallomásra, mint a társait), mégis azt írták róla, hogy "mindenkit feladott", s hogy az ügyben érintetteket "nem kis részben e vallomásnak köszönhetõen" "felakasztották".
Miért nem látja ezt Bencsik, vagy miért viselkedik úgy, mint akit ez a körülmény nem érint?
Bencsik sírnivalóan buta ember; aki egyetlen irományát is olvasta, ezzel tisztában lehet. Talán csak nem érti, hogy tetszõleges év június 25-éje (1957-ben e napon vallott Mécs) késõbb van, mint ugyanazon év májusa és júniusának elsõ fele (amikor Mécs társai megtették a vallomásaikat, amelyek alapján elítélték õket). Vannak ilyen emberek, szerkesztõségünk egy tagja például felidézte a másodnagybácsijának esetét, akinek egy ízben napokig hiába próbálta elmagyarázni, hogy miért nem lehet nullával osztani (a bácsi a dolgozók esti gimnáziumában érettségire készült). Ettõl még lehet valaki rendes ember, a rokon is az volt (sõt, kifejezetten tehetségesnek mutatkozott a hármas befutók, illetõleg a két- és háromesélyek világában, aminek mégiscsak van valami köze a kombinatorikához, de erre egy késõbbi vezércikkünkben fogunk visszatérni). Lehet, határtalan ostobaságában Bencsik még mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, csak a kommunista összeesküvés miatt nem tudja be-bizonyítani. Megváltoztatták a dátumokat, eltüntették az iratokat, a tanúkat eltették láb alól, a két bíró kommunista, vagy ha nem azok, az ítélethozatal elõtt a szomszéd szobából egy rövidhullámú gondolatmodulátorral besugározták õket, és a fogtömésükbe is beszereltek egy M. Dzsordzsó R.-féle kábpasztillát, amit Tel-Avivból mûholdon aktiváltak, ésatöbbi.
Bár nincs az a blõdség, aminek - helyes ideológiai irányultság esetén - Bencsik közlönye ne adna teret, a hülyeség sovány magyarázat. Hisz a fõ kérdés az: vajon milyen lelki alkatról tanúskodik Bencsik viselkedése az ítélet kihirdetése után?
Miért nem kushad, miért nem kér bocsánatot, miért nem mondja, hogy szemét, aljas dolgokat írtam és írattam egy szerencsétlennel, miért nem mondja, hogy annyira szerettem volna, ha igazuk van a Mécs Imrét a temetõben kifütyülõknek, hogy ezért mindenre képes voltam, de most már nagyon sajnálom, és többet sose csinálok ilyet? Miért nem sírja el magát, hogy igaztalanul azzal vádoltam meg egy felebarátomat: akasztófára juttatott négy embert? Milyen gonosz hiúság és elvetemült gyûlölet akadályozza meg a bûnbánatban - most, amikor már nem a Mécs Imre, hanem az õ becsülete és erkölcsi integritása a tét? És milyen társaság az, amelynek ez az alak lehet a hõse, egy denunciáns himpellér?
S hogy mi köze mindennek, Bencsiknek a sajtó szabadságához? Neki magának szinte semennyi - csak annyi, hogy pont amiatt lehetett a hõse e vezércikknek.
