A börtön ablakába

  • 2004. július 8.

Publicisztika

Miután Bencsikrõl, a Magyar Demokrata címû kiadvány fõszerkesztõjérõl a másodfokú bíróság is kimondta, hogy bûnös, Bencsik nemcsak ártatlanságát hangoztatta, de elsiratta a sajtószabadságot is.

Ez utóbbi önmagában talán nem is lenne vérforraló. Mi is helytelenítjük, hogy közszereplõk jó hírnevük csorbítása esetén magánvádas büntetõeljárást kezdeményezhetnek, amelynek végén, ha megáll a vád, lesittelik a csorbítót. Ez kicsit erõs, még akkor is, ha az elmarasztaló ítélethez a vádnak bizonyítania kell, hogy az elkövetõ valótlan tényt állított, s nem véleményt formált, sõt, azt is, hogy a valótlan tényrõl a csorbító tudta vagy tudhatta volna, hogy valótlan.

Ne indítsunk tehát mozgalmat "Szabadítsuk ki Bencsiket!" jelszóval. Ám nyugodt lélekkel követelhetjük, hogy a becsületsértés üldözése ne az állam feladata legyen, hanem a polgári jog kompetenciája, és ha mégis az marad, legalább a szabadságvesztést töröljék a büntetési tételek közül, és helyettesítsék kiadós kártérítéssel vagy bírsággal. Ha egy fõszerkesztõt lecsuknak, akkor ripsz-ropsz a szólásszabadság mártírja lesz, és sokan akarják majd kiszabadítani, mint Táncsicsot: pedig Bencsik nem Táncsics. Ha viszont a rágalmazó pár hónapig nem tud fizetést adni a munkatársainak, akkor legközelebb - ha marad még munkatársa - elgondolkodik azon, hogy megér-e ennyit egy hazugság. A cél nem a bosszú, hanem a megelõzés.

A törvény azonban egyelõre olyan, amilyen: és az ítélet megalapozottságához aligha férhet kétség. Bencsik és másodrendû kis barátja, bár látniuk kellett volna, hogy Mécs Imre nem vallott a társaira (egyrészt mert nem tette, másrészt mert nem is tehette volna, hisz késõbb tartóztatták le, és késõbb bírták vallomásra, mint a társait), mégis azt írták róla, hogy "mindenkit feladott", s hogy az ügyben érintetteket "nem kis részben e vallomásnak köszönhetõen" "felakasztották".

Miért nem látja ezt Bencsik, vagy miért viselkedik úgy, mint akit ez a körülmény nem érint?

Bencsik sírnivalóan buta ember; aki egyetlen irományát is olvasta, ezzel tisztában lehet. Talán csak nem érti, hogy tetszõleges év június 25-éje (1957-ben e napon vallott Mécs) késõbb van, mint ugyanazon év májusa és júniusának elsõ fele (amikor Mécs társai megtették a vallomásaikat, amelyek alapján elítélték õket). Vannak ilyen emberek, szerkesztõségünk egy tagja például felidézte a másodnagybácsijának esetét, akinek egy ízben napokig hiába próbálta elmagyarázni, hogy miért nem lehet nullával osztani (a bácsi a dolgozók esti gimnáziumában érettségire készült). Ettõl még lehet valaki rendes ember, a rokon is az volt (sõt, kifejezetten tehetségesnek mutatkozott a hármas befutók, illetõleg a két- és háromesélyek világában, aminek mégiscsak van valami köze a kombinatorikához, de erre egy késõbbi vezércikkünkben fogunk visszatérni). Lehet, határtalan ostobaságában Bencsik még mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, csak a kommunista összeesküvés miatt nem tudja be-bizonyítani. Megváltoztatták a dátumokat, eltüntették az iratokat, a tanúkat eltették láb alól, a két bíró kommunista, vagy ha nem azok, az ítélethozatal elõtt a szomszéd szobából egy rövidhullámú gondolatmodulátorral besugározták õket, és a fogtömésükbe is beszereltek egy M. Dzsordzsó R.-féle kábpasztillát, amit Tel-Avivból mûholdon aktiváltak, ésatöbbi.

Bár nincs az a blõdség, aminek - helyes ideológiai irányultság esetén - Bencsik közlönye ne adna teret, a hülyeség sovány magyarázat. Hisz a fõ kérdés az: vajon milyen lelki alkatról tanúskodik Bencsik viselkedése az ítélet kihirdetése után?

Miért nem kushad, miért nem kér bocsánatot, miért nem mondja, hogy szemét, aljas dolgokat írtam és írattam egy szerencsétlennel, miért nem mondja, hogy annyira szerettem volna, ha igazuk van a Mécs Imrét a temetõben kifütyülõknek, hogy ezért mindenre képes voltam, de most már nagyon sajnálom, és többet sose csinálok ilyet? Miért nem sírja el magát, hogy igaztalanul azzal vádoltam meg egy felebarátomat: akasztófára juttatott négy embert? Milyen gonosz hiúság és elvetemült gyûlölet akadályozza meg a bûnbánatban - most, amikor már nem a Mécs Imre, hanem az õ becsülete és erkölcsi integritása a tét? És milyen társaság az, amelynek ez az alak lehet a hõse, egy denunciáns himpellér?

S hogy mi köze mindennek, Bencsiknek a sajtó szabadságához? Neki magának szinte semennyi - csak annyi, hogy pont amiatt lehetett a hõse e vezércikknek.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.