Publicisztika

Ennek talán még akkora jelentősége se lenne, mint az előző verziónak.

Alighogy fordult a naptár, máris itt a fesztiválszezon. Még a filmgyártásban is.

Avagy egy sikoltásnyi ámokfutás Európa pereméről a fejlődő világ alja felé

A romák - természetesen megértően kezelt - másságáról szóló divatos nézetek közé bátran bevehetnénk azt az erős megegyezési hajlandóságot, amely egymást legjobban szidalmazó politikusaik legtöbbjét folyton közös listákra tereli össze. Különösen Farkas Flórián jeleskedik abban, hogy mint csillag vonzza maga köré parkolópályán keringő politikus társait. Most is nagyot vonzott. Két hete még majd mindenki ott sorakozott a Roma Társadalmi Összefogás nevű, hirtelen összerántott tömörülés aláírási ívein, amely az országos önkormányzati választásokon Farkas Flóriánnal szemben kívánt alternatívát kínálni annak a 3500 embernek, akik január 23-án megválasztják majd azt az 53-at, akik a Fidesz egyetlen és legitim tárgyalópartnerévé lehetnek romaügyekben. Aztán hipp-hopp, az összefogók a társadalom helyett mégis inkább Farkas Flóriánt választották, szemen köpve - na nem választóikat, mert annak a sok gázsónak, aki a kisebbségi választásokon rájuk szavazott, mindegy, hogy melyik roma politikus hova áll - azokat, akik azt remélték, hogy az MSZMP által kiválasztott, az MDF, majd az MSZP által helyzetbe hozott emberekből álló érdekképviselet megújul, és megpróbálja életre rugdosni az új kormány romapolitikáját, ha már a korábbiakét nem sikerült, igaz, nem is volt nekik. Hát ennek se lesz, ha az OCKÖ-n múlik.

Megbuktak a mormonok. Egy tipikusan téli sport, a bundázás útján akartak maguknak olimpiát pacsizni, de ráfáztak. Pedig az elgondolás nem is volt rossz, csak hát a kivitelezés. Mi biztosan ügyesebben csinálnánk. Rendezzünk Salt Lake City helyett Budapesten téli olimpiát, már a jövő héten lehetőleg. A magyar mindig is erős volt a téli szakágakban. Ahogy a mondás tartja, a jég hátán is megél. Alkalmasabb kabalaállatot Hóbagolynál keresve se találnánk. Nem nélkülözve némi célzatosságot, elküldenénk nagyobb mennyiségű téliszalámit a NOB-nak vagy melegebb éghajlatra. Lázítani. Szexuális természetű szolgáltatásként a Rákóczi téren és Bugyi belterületén ötszázalékos kedvezményre jogosító arcképes igazolványok ragályként való terjesztése lenne kívánatos, melyet épp az öt százalék jegyében az olimpiai öt karika rombusz alakú, népies változatával díszítenénk. Érvényes lenne az M5-ös autópályára is, kizárólag lejtmeneti viszonylatban, mellyel az alpesi számokat is letudnánk. Az út szélén forgalomszámlálási célból ácsorgó nődolgozókat lehetne vele kerülgetni. Érvényes lenne az ötös metróra is, melynek mozgólépcsőjén a négysáncversenyeket bonyolítanánk. A biatlonversenyeket a szubalpin Biatlonbágyon ütnénk nyélbe, a helyi erőktől bevont technikai segédeszközök hadrendbe állításával. A sízők hátukra erősített kisbaltákkal és piszkavasakkal rónák köreiket, és időnként ötöt ütnének az e a célra felsorakozott fakutyák fejére. Később hatot.

Most itten nem orbánviktorozunk, gömbösözünk, simicskázunk, meciarozunk, pintézerünk, tudjmanozunk, pelikánelvtársazunk, lukasenkózunk, stumpfozunk, nazarbajevezünk: a kép elég világos, és ezt voltaképpen az egytől egyig miniszterelnöki főtanácsadói címet viselő jobboldali és szélsőjobboldali vezérpublicisták (ezek tiszteletdíjért már nem írnak, csak h. államtitkári és generálkurátori illetményért, a köztisztviselői [civil service] éthosz nagyobb dicsőségére; a kormány nem ügynökei és bértollnokai révén [par personnes interposées] uszít a demokrácia demokratikus értelmezése ellen, hanem höchstpersönlich, ami ősbemutató [an absolute first]: a közíró kurál és hörög) sem cáfolják - az államot összekeverik a kormányzattal, a kormányzatot az uralkodó klikkel és ügyfeleivel, megrendelőivel, ismét létrejön, illetve megszilárdul a moralizáló (illetve jelen esetben az e sorok írójától elplagizált republikánus, vö. közjó) frázisokkal fölékített protekciós és patronázsoligarchia, amely ellen már minden szükségeset megírt Mikszáth és Tolnai Lajos, Ady és Fényes László, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond.

Közép-ázsiai riporterünk két év alatt immáron harmadjára járta meg Almatit, Kazahsztán volt fővárosát. És jó volt neki. Ebben talán zaklatott gyermekkora a ludas, talán az, hogy Kazahsztánban tényleg történnek dolgok. Hogy mik és miért, és miért lehet ez érdekes nekünk, magyaroknak is, arról következik most tudósítónk harmadik elmélkedése.

Ezerkilencszázkilencvennyolc nem Oroszország éve volt, annyi szent. Olyannyira nem, hogy még Budapesten is - pedig itt már régóta nem szokás - sokan kezdtek megint Moszkvára figyelni. Ez pedig csak egyet jelenthet: nagy baj van Oroszországban.

Wim Duisenberg barátságos és tekintélyesfigurája a nemzetközi pénzügyi felhőrégióknak, hovatovább az európai nagypolitika pódiumainak. A 63 éves egykori egyetemi oktató, majd a Nemzetközi Valutaalap szakértője, később holland bankok vezére és a jegybank igazgatója, utóbb a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) elnöke tavaly nyáron fölért Frankfurtba, az európai topra. Õ lett az új Európai Központi Bank (ECB) elnöke.

Belpolitika

Ezt az évet Jugoszlávia grandiózus mutatvánnyal kezdi: nagyobb csődtömegként fut neki 1999-nek, mint futott neki 1998-nak (pedig ez már nemcsak tavaly, de tavalyelőtt is és azelőtt is kivitelezhetetlennek tűnt).

Még nem jött el az idő, amikor az SZDSZ-nek el kell mozdulnia eredeti, rendszerváltó liberalizmusától. Bár a rendszerváltás befejeződött, az új magyar liberalizmus kiinduló programja még nem teljesült be.

Hol van? - kérdezik mostanában nemcsak megszállott hívei, hanem azok is, akiknek a legkevésbé sem hiányzik robusztus alakja. A tévé képernyőjén utoljára október elején láthattuk. Búcsúzott. Egyben hálátlansággal vádolta meg a választópolgárokat, majd rágyújtott egy dalra, és bevonult a folklórba. Bárcsak tényleg így lenne! Akkor nem kellene tartanunk attól, hogy egy napon visszatér. Néhányan nemrég Besztercebányán vélték látni: alkonyat, sűrű félhomály, magányos férfi, amint befordul egy utcasarkon. Lehet, hogy mégsem ő volt? A hallucináció már régóta része a szlovákiai polgár hétköznapjainak. (Lásd még: Mario és a varázsló.)

Kinek fáj az, hogy a székesfehérvári és mátyásföldi Ikarus-gyár munkásai karácsonyra az elbocsátás és a munkanélküliség közeli távlatát kapták? És ki az a Jézuska, aki ezt a szép ajándékot a küszöbük elé pottyantotta?