A romák - természetesen megértően kezelt - másságáról szóló divatos nézetek közé bátran bevehetnénk azt az erős megegyezési hajlandóságot, amely egymást legjobban szidalmazó politikusaik legtöbbjét folyton közös listákra tereli össze. Különösen Farkas Flórián jeleskedik abban, hogy mint csillag vonzza maga köré parkolópályán keringő politikus társait. Most is nagyot vonzott. Két hete még majd mindenki ott sorakozott a Roma Társadalmi Összefogás nevű, hirtelen összerántott tömörülés aláírási ívein, amely az országos önkormányzati választásokon Farkas Flóriánnal szemben kívánt alternatívát kínálni annak a 3500 embernek, akik január 23-án megválasztják majd azt az 53-at, akik a Fidesz egyetlen és legitim tárgyalópartnerévé lehetnek romaügyekben. Aztán hipp-hopp, az összefogók a társadalom helyett mégis inkább Farkas Flóriánt választották, szemen köpve - na nem választóikat, mert annak a sok gázsónak, aki a kisebbségi választásokon rájuk szavazott, mindegy, hogy melyik roma politikus hova áll - azokat, akik azt remélték, hogy az MSZMP által kiválasztott, az MDF, majd az MSZP által helyzetbe hozott emberekből álló érdekképviselet megújul, és megpróbálja életre rugdosni az új kormány romapolitikáját, ha már a korábbiakét nem sikerült, igaz, nem is volt nekik. Hát ennek se lesz, ha az OCKÖ-n múlik.
Pedig méltó ellenfele lett volna a kormány egy megújult OCKÖ-nek. Nem olyan, mint az előző, amelynek egyik része Farkas Flórián hátát lapogatta, megkegyelmezett neki, pénzzel tömte a választások előtt, a másik pedig hagyta ezt, cserében azért, hogy az ő kedvencei se maradjanak munka nélkül. Így aztán baráti csevegés vár az új kormányra is, amikor majd az OCKÖ-vel láttamoztatja romákat érintő intézkedéseit. Farkas Flóriánék immár annyit polgároznak, mint nyolc év alatt összesen, és valószínűleg nem fognak sokat szőrözni azon, hogy a kormány nem is titkolja, nincs különösebb terve azzal a majd egymillió emberrel, aki a létminimum környékén lébecol, sőt urambocsá´ segélyből él, amit pedig sem egy igazi kisgazda, sem mögötte ballagó felesége, sem az unokáknak a kemencepadkán Kossuth apóról mesélő nagytatája nem tett soha, de még egy kevésbé bukolikus, viszont törekvő két-három gyermekes, egy nagyszülős házaspár sem. A cigányok nagy része viszont nem röstell így élni, de most, hogy a kormány úrrá lett a szegénységi csapdán, és nem hagyja, hogy ott dagonyázzon a kelepce mélyén, és röhögjön a szorgosokon az, aki dolgozhatna, ezerszer meggondolják majd. Meggondolják, azt mégis maradnak ott, ahol voltak, merthogy ők nem olyan mobilisak, mint roma politikusaik.
