Mindig mosolygós, mindig kócos-loboncos ősz figurája újra meg újra föltűnik a nemzetközi csúcsfórumokon. Hiába tartják az egyesülő Európa egyik kulcsemberének, az ilyenkor obligát családi fotókon neki illik a hátsó sorba állnia - különben nem látszanának a mögötte állók. Majd kétméteres óriás ő, akinek amúgy sem lebecsülendő tekintélyét csak növelte a megválasztása körüli kínos huzavona.
Egy korábbi brüsszeli megállapodásnak megfelelően az Európai Központi Bank Frankfurtban székel. Az Európai Unió 15 tagországából egy híján mind megegyezett abban, hogy az új elnök (mellesleg a magyar származású Lámfalussy báró utóda) Duisenberg legyen. A foghíj: a francia szavazat. Párizs megmakacsolta magát. Ha már ez a vezérintézmény Frankfurtban kapott helyet, legyen gall a góré. Javaslatuk: Trichet, a francia jegybankelnök. Kemény kötélhúzás, hajnalokig tartó izomszagú vita után megszületett a kompromisszum: Duisenberg a közös jelölt nyolc évre, de a jó hollandus (úgymond önként) négy év után föláll, és átadja helyét a franciának, aki - biztos, ami biztos - addig is vezető tagja az igazgatótanácsnak.
Lesz, ami lesz - ehhez Wimnek is van egy-két szava. Azonmód beköltözött Lámfalussy egykori irodájába, és hozzálátott a banképítéshez. Itt találkoztunk. Wim - aki a hollandokról szóló legendáknak megfelelően jó pár nyelven beszél - kijelenti, ha már nemzetközi funkciót kapott, és akad, akinek csípi az orrát, hogy az ECB Némethonban székel, traccsoljunk inkább valami más nyelven - kivéve a magyart.
MaNcs: Önt időről időre Európa első számú személyiségeként emlegetik. Ehhez mit szól?
Wim Duisenberg: Szegény Európa! Szerintem nem én vagyok az. Egyszerűen csak egy alapítás alatt álló intézmény elnöke vagyok, és ez az Európai Központi Bank.
MaNcs: Mit tekint a központi bank fő feladatának?
WD: Hogy megvalósítsa a monetáris politikát az egész eurorégióban. Tehát abban a tizenegy országban, amely ma közös pénzpolitikával rendelkezik. De nem szabad elfelejteni, hogy a monetáris unió lényege nem annyira az egységes valuta megteremtése, mint inkább az, hogy megszüntetjük az egyes valuták közötti átváltási rátákat. És ezzel kivonunk egy akadályt a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi kereskedelem útjából.
MaNcs: Egyes értékelések szerint tizenegy ország túl sok az induláshoz. Vagyis ha a tizenegy euro-alapító ország között (a britek, dánok, svédek kivárnak, a görögök nem vitték át a lécet - a szerk.) vannak gyenge valuták, akkor azok tönkretehetik az eurót, a közös valutát. Ön ezzel egyetért?
WD: Egyáltalán nem. Nem szabad elfelejteni, hogy az a tizenegy ország, amellyel most kezdünk, az elmúlt három-négy évben mind olyan politikát folytatott, hogy összhangba hozza a gazdaságát a többivel. Nagy figyelmet szenteltünk a híres maastrichti feltételeknek, különösen ami a kormányzati deficitet és az államadósságot illeti. De a konvergenciának is, ahogy a szakzsargonban az inflációs ráták közelítését nevezzük, amelyek mára az európai régióban gyakorlatilag már egyformák, meg a kamatrátákét, amelyek már most majdnem egyformák. És erőfeszítéseket teszünk a kormányzati deficitek csökkentése érdekében.
MaNcs: Nem túl kemények-e a maastrichti feltételek? A legtöbb tagország nem tud nekik megfelelni.
WD: De megfelelnek.
MaNcs: Beszéljünk akkor például a belga kormányzati adósságról...
WD: A feltétel úgy szól, hogy a kormányzati adósság nem lépheti túl a GDP hatvan százalékát...
MaNcs: Ott több, mint száz százalék...
WD: Nem, nem. Hadd fejezzem már be. A szerződés világosan kimondja, hogy ezt a referenciaértéket kielégítő ütemben kell megközelíteni. A kormányzati adósság csökken, és csökkenni is fog. És ez a legfontosabb, a GDP, a hazai össztermék százalékában kifejezve. Ne felejtse el, hogy Belgium és Olaszország esetében ez nagyon magas szintről indult. Belgiumban 124 százalék, Olaszországban 120-118 százalék, Görögországban 108. Az összes többi európai országban már most körülbelül 60 és 80 százalék között van, vagy máris 60 százalék alatt. Az összes európai országban a mozgás a 60 százalék felé halad. De az olyan országokban, ahol a múltban elkövetett hibák fölgyülemlett következményei miatt magas, ott némi időbe telik, mire eljutnak a megkövetelt 60 százalékhoz.
MaNcs: Az euro bevezetését sokan mindenekfölött politikai vállalkozásnak tartják. Ön egyetért ezzel?
WD: Nem. Nem mindenekfölött az. Tény, hogy az euro politikai vállalkozás is. Nem szabad elfelejteni, hogy ez az európai integrációs folyamat része, és az integrációs folyamatot nagymértékben az a törekvés ihleti, hogy elkerüljük az olyan katasztrófák kibontakozását, mint amilyenek az évszázad első felében, az első és a második világháborúval megtörténtek. És hogy úgy integráljuk az európai országokat, hogy békében élhessenek a jövőben. Ez politikai motiváció. Ilyen értelemben a pénzrendszerek integrálása mögött is politikai indíttatás húzódik meg. Ám a pénzügyi unió megteremtése és különösen az átváltási ráták kiiktatása pozitív hatással lesz a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra az összes részt vevő országban. Ez viszont már gazdasági motiváció.
MaNcs: Vannak olyan becslések, melyek szerint az euro bevezetése legalább 300 milliárd német márkába fog kerülni. Költséges ügynek látszik a közös pénz.
WD: Ezt a becslést én túl magasnak tartom. Ennek ellenére Európa egészét tekintve ez bizony költséges ügy. Ám ne felejtsük el azt a régi igazságot sem, hogy ami magának költség, az valakinek bevétel!
MaNcs: Akkor lássuk a politikai "haszonkulcsot"! Az Európai Központi Bank vagy az euro bevezetése alkalmas arra, hogy Európában segítsen leküzdeni a nacionalizmust?
WD: Igen, mindez segíteni fog a nemzeti különbségek leküzdésében, amelyek még léteznek, és meg is fognak maradni.
MaNcs:És voltak ilyen nacionalista felhangú különbségek a tagállamok között, amikor önt ezen bank első elnökének megválasztották?
WD:Sajnos úgy tűnt. Ám ezt is leküzdöttük.
MaNcs: Volt ennek valami köze ahhoz, hogy ön meddig lesz a bank elnöke?
WD: Nem.
MaNcs: Pedig sokan arra hivatkoztak, hogy ön négy év után "önként" le fog mondani a francia Trichet javára. Most hogy látja, meddig lesz ebben a hivatalban?
WD: Nem tudom. Nyolc évre neveztek ki, ezt mondja ki a szerződés. De addig, míg a nemzeti valuták el nem tűnnek, ami valamikor 2002-ben következik be, mindenképpen hivatalban akarok maradni. Viszont nem garantálom, hogy a teljes nyolc évet végigszolgálom.
MaNcs: Mi, magyarok azt reméljük, hogy ez alatt a nyolc év alatt az Európai Unió teljes jogú tagjai leszünk. Milyennek látja az egész bővítési folyamatot, és ezen belül a mi esélyeinket?
WD: Először is tudomásul kell venni, hogy annak az országnak, amely tagságra törekszik, el kell fogadnia az úgynevezett aquis communautaire-t, tehát mindazt, amit az Európai Unión belül a szabályok és előírások tekintetében már elértek. Annak érdekében, hogy képesek legyünk elfogadni őket, meg kell indítani Magyarország gazdasági közelítését az európai régió országaihoz. Ennek az esélyei persze nagyon jók, de a folyamat nem lesz igazán rövid. Inkább elhúzódó időszak lesz, talán úgy, mint a korábbi új tagok, Portugália és Spanyolország esetében.
MaNcs:Nekik több mint tíz évükbe telt. Merne évszámot mondani, amikor Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz?
WD: Nem! Nézze, én ebben a bankban is annyi számmal háborúzom, hogy az effajta számháborúba,ha meg nem sértem, inkább nem szállnék be.
Benda László
