Ha azt gondolnánk, hogy az illetőt Széles Gábornak hívják, úgy bizonyosan tévednénk, ha nem is nagyot. Szélestől a Megváltó szerepe nem áll túlzottan távol, vagy egy éve, amikor még csak szövögette nagyszabású terveit a gyár megmentéséről, és még nagyobb szabású hazugságokkal kábította a kormány illetékeseit és a munkásokat új piacokról, fejlesztésekről, arról, hogy dolgozó nem lesz itt elküldve, üzem bezárva, ha rábízzák, már nyújtott e tárgyban egy hatásos kabinetalakítást. Sőt. Ha emlékszünk még, ő kergette ki a kufárokat is a privatizáció szentélyéből, barbároknak meg vikingeknek nevezve a gyár megvételére ajánlatot tevő svéd Volvo céget.
Az, hogy végül is pontosan mit kínáltak, majd miért és hogyan falcoltak le mégis a svédek, lehet, örökre az előző kormányzat és Széles Gábor titka marad. Így nem tudjuk azt sem, hogy ha ők szerzik meg a gyárat, hány munkásnak tudott volna kenyeret adni a magyar autóbuszipar, és hogy hol passzolták volna el az árut. Nyilván lettek volna racionalizálások, veszteségcsökkentések meg elbocsátások akkor is, de azt nyugodt lélekkel feltételezhetjük, hogy a cég nem feküdt volna meg. Hiszen nyilván nem azért kellett volna a svédeknek, hogy megfektessék; és a honi privatizáció gyakorlata amúgy is azt igazolja, hogy a magyar nagyipar - már ami maradt belőle - nyugati kezekben van a legbiztosabb helyen.
Azt viszont, hogy Széles Gábor mennyiért lett a gyár tulajdonosa, tudjuk. Tíz-egynéhány millió forintért. Aminek a fejében elvállalta, hogy záros határidőn belül kezd valamit a cég tizenkét milliárdos adósságállományával. Majd ő rendbe hozza itt a dolgokat. Az ész áll meg.
Az ilyen vakmerő üzletek tudniillik, amelyek megkötésekor nem elhanyagolható szerepet játszik a "nemzeti érdekre" meg a "magyar magánkezekre" való hivatkozás, csak akkor jöhetnek be, ha a nemzet konkrétan is hajlandó áldozni a "kincsére". Ha a magyar magánkezek szabadon turkálhatnak a költségvetésben, ha az állam úgyis fizet a végén. Ha a magánosítás csak kamu, és arra szolgál például, hogy az új "magántulajdonos" meg azok a kormányhivatalnokok, akikkel megcsinálta a bulit, és akikkel közösen elhajtotta a komoly vevőket, még véletlenül se járjanak rosszul a végén.
Az Ikarus esetében azonban az derült ki, hogy az új kormány a magánosítást -amit még a régi kormány hajtott végre - nem kamunak gondolja. És ez helyes gondolat, még akkor is, ha a miniszterelnök kissé arrogánsan hozta a köz tudomására, és ha még nem tudjuk, hogy az Ikarus mások gazemberségéből reménytelen helyzetbe került munkásainak sorsán hogyan kíván segíteni a kormány.
Boldog karácsonyt Széles Gábornak is.
