A pesti zsidónegyedet sirató szerkesztőségi cikk egy vesztésre álló küzdelem folytatásához próbál további erőt, elszántságot toborozni. Vagy talán csak sokak morális felháborodását tolmácsolni. A szerk. szerint városrehabilitáció címén valójában rombolás folyik Budapest VII. kerületében: a "futószalagon gyártott, off-shore hátterű cégek... a megfelelő pillanatban átspekulálják az önkormányzati vagyont valamelyik ingatlanfejlesztőnek." E cégek áldásos tevékenységének gyümölcsei pedig: "galádul szerzett telkeken, gagyi... rettenetes építmények."
Abban, hogy Erzsébetvárosban a jövő építése folyik vagy inkább a múlt pusztítása, nem foglalnék állást. Egyrészt nem gondolom, hogy a zsidónegyed valamennyi gangos, aládúcolt, összedőlőfélben lévő házáért krokodilkönnyeket kéne hullatni. Az enyémhez hasonló amatőr szem a legtöbben nem sok megvédenivalót lát. De persze ugyanez a szem a helyükbe felhúzott új épületeket sem látja különösebben szépnek, egyéninek, környezetbe illőnek. Valóban, mintha inkább a minimális ráfordítás/maximális megtérülés szempontjai érvényesültek volna eddig a rajzasztalon. Az eredmény: ingatlanspekulációs végtermékek, amelyek révén a spekulációt lehetővé tevő személyek valószínűleg tekintélyes haszonhoz jutnak.
Hogy ezt a ráfordítás/megtérülés arányt hogyan lehetett volna és lehetne a jövőben egy kicsit jobban a köz javára eltolni, nem tudom. De gyanítom, hogy egy s más azért a köz ügyeivel megbízott tisztségviselők felvilágosultságán, neveltetésén, jó modorán is múlik. Azon, hogy mit tartanak elfogadhatónak és mit elfogadhatatlannak.
Hogy mi van benne a saját személyes, otthonról hozott, netán külföldről átvett kultúrájukban, és mi hiányzik abból. Éppen ezért senkinek ne legyenek illúziói. Mint a szóban forgó területen élő belső-erzsébetvárosi lakos, évek óta járom a cementszállító autók által kifordított járdaszegélyű, összetört díszburkolatú utcákat, kerülgetem a kidöntött és soha helyre nem állított díszoszlopokat, a flasztert elborító flakonokat, sörösdobozokat, látom a milliárdos beruházások - Gozsdu udvar, Király utcai Central Passage - tőszomszédságában a lepusztultságot, koszt, mocskot. Prágában, a zsidónegyedben makulátlan tisztaság, míg a pesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógával szemben MÉH-telep üzemel: oda érkezik még szombaton is a vaságy, a lyukas lavór, onnan kerül az utca közepére, ami nem kell, aztán félrerúgva megy tovább valamelyik kapualjba. És van egy másik ilyen telep is alig száz méterre, a Dob és Holló utca sarkán.
Ahol mindez folyik, a világörökség része, nem mellesleg Hunvald György kerülete. Õ az, aki elérte, hogy Erzsébetvárosban lehessen tovább bontani. Persze akkor építés is lesz a felszabaduló üres telkeken, ami önmagában biztosan nem rossz. Attól függ, ki az építtető, aki az aláírásával dönt egy ház, egy utca sorsáról. Ezen a környéken történetesen egy városrész lelkéről. Nem tudom, mekkora a polgármester mozgástere, amikor a befektetőkkel tárgyal, még az is lehetséges, hogy nincs igazi alkupozícióban: ha nem kell, Gyuri, ez az okkersárga ötemeletes, akkor megyünk máshova...
Azt viszont tudom, hogy Hunvald polgármester úr asztalán, egy borítékban ott hever vagy húsz fénykép. Ott vannak, mert én magam küldtem el őket neki. Egy elképesztő, a városi létformát, az elemi civilizáltságot alapjaiban tagadó közösségi perverzió dokumentumait. A Rumbach Sebestyén utcában ugyanis a fentiek mellett még egy nyilvános szeméttelep is üzemel: néhány ház lakói az év csaknem minden napján lomtalanítanak. Az utca egyik beszögellésébe nap nap után matracot, ágyat, hűtőgépet, törött széket, háztartási hulladékot dobálnak ki, olykor konténernyi mennyiségben. Mivel semmi nem akadályozza őket ebben - még egy pénzbüntetést kilátásba helyező táblát sem szögelnek fel a falra -, hozzászoktak, és most már szenvedéllyel űzik. A polgármester büntetésre, szankciókra, autóbilincselésre amúgy mindig kész önkormányzati apparátusa pedig rezzenéstelen arccal tűri ezt a valóban arcpirító, közösségellenes szabályszegést. Talán ha egyszer látnák a külföldi turisták megrökönyödését, amikor útikönyvvel a kezükben átesnek egy kidobott fürdőkádon. Három-négy naponként, olykor csak egy hét után elvitetik az összegyűlt mocskot - és utánuk a fáklyásmenet. Másnap kezdődik minden elölről.
Úgy látom, a városépítő Hunvald György horizontja nagyon magasan van, ezért nem érdekli a szemét, az összetört díszburkolat, a szétdúlt járda. A jelek szerint ennyi nála belefér. Attól tartok, ezért nem érdekli az sem, ha a zsidónegyedbe szánt ház okkersárga és ötemeletes.
Bruck András
