n Háborog a Fidesz B-közép: a párt arcul csapta a jobboldali újságírókat azzal, hogy "közismerten" baloldali szerkesztőket kért föl valami kommunikációs tréning megtartására. (Ámbár azt érdekes volna megtudni, hogy az Orbán-éra alatt főiskolát, rádiót gründoló Heltai Péterből mitől lett hirtelen a másik tábor szekértolója.) A példátlan eset nyomán Várhegyi Attila fejét követelik a polgári körök - neki már többé-kevésbé úgyis mindegy, legyen ő a jó király rossz tanácsadója, tömlöcbe vele! Eközben a közismert pszichopata és hivatásos provokátor a nyílt színen összevész a (régi) Népszabadság pártrovatának egyik utolsó szerkesztőjével, aki szerint nem szabad Orbánt támadni; és látványosan azon igyekszik, hogy egy jobb Orbánt találjon Orbán helyett. Még az is lehet, hogy néhány megbolondított szélsőjobboldali fiatal felül a trükknek. Eközben a Fidesz fősodra felől megint a középre kanyarodásról hallik valami zümmögés, és a söjtöri lincsparti miépes főerőitől egymás sarkára taposva határolódik el Orbán, Boross és Pokorni. A maguk módján, persze.
Tényleg, már majd` elfelejtettük: a Fidesz nem a MIÉP utódpártja, hanem mérsékelt középalakulat, amely a magyar szabadelvűség legszebb hagyományait őrzi.
Ezekről az esetekről az az 1995-ös Fidesz-kongresszus ugrik be, ahol a névváltoztató összejövetelen (akkor lett Fidesz - Magyar Polgári Párt) a jobbra sodródás vádja ellen akkor még tiltakozó párt egyik küldöttének (Trombitás Zoltán) a vadulása után Kövér László legott elhatárolta magát e hangnemtől. A koreográfia gyönyörű volt, egy kedves fiataldemokrata országgyűlési képviselő röhögve kérdezte tőlünk, hogy szerintetek hányan veszik majd ezt be?
Ezzel együtt a Fidesz mozgásiránya az egyetlen logikus út, még akkor is, ha a helyzete ma sokkal nehezebb, mint nyolc évvel ezelőtt volt. Akkor ugyanis racionálisan megokolható volt, hogy a liberálisnak indult formáció miért a jobboldalon keres szövetségest, s könnyebben hitethették el azt is, hogy a nemzetieskedés igazából távol áll a pragmatikus Fidesztől. Ma már - négy év agresszív kormányzás, a nacionalizmus bensővé tétele és a választások utáni vezérelvű, populista fordulat után - nehezebb ugyanazt a trükköt eljátszani. A Horn-kormány alatt Szájer még legyalázta Torgyán féregirtós beszédét az Országgyűlésben, ma már Orbán úgy ítéli el a söjtöri hősöket, hogy valójában megsimogatja a buksijukat. Mert nemcsak Orbánék, hanem szavazóbázisuk is megváltozott: és korántsem egyértelmű, hogy Orbán Viktor főmérnöki képességei alakítják-e a rajongók tudatvilágát, vagy fordítva, a Fidesz legak-tívabb és legkitartóbb híveinek elvárásait követi a legnagyobb ellenzéki párt politikája.
E kettősség még inkább érzékelhető lesz a közelgő európai parlamenti választás kampányában. A Fidesz kicsit hülye helyzetben van: úgy kell mozgósítania legalább a saját táborát, hogy a népszavazás előtt hónapokig fikázta az uniót, és leginkább azon dolgozott, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni; sőt, gyanítjuk, a Fidesznek a győzelemhez elengedhetetlen lesz a népszavazáskor nemmel szavazók több mint félmilliós tábora is. Választás jön, s a magyar jobboldal főerejének megint a megoldhatatlan feladványt kellene megoldania: hogyan kasszírozza be a szélsőjobb szavazatait úgy, hogy nem ijeszt el magától túl sok választót középről. Sőt: hogyan vegye rá a csatlakozás ellenzőit arra, hogy a szavazatukkal legitimálják a csatlakozást?
A vezérfonal bizonyára a "nemzeti érdek" képviselete lesz; az unió etnodarwinista szemlélete, amely szerint az unióban a nemzetek versengenek egymással (és hát hogyan is képviselhetnék a mi nemzetünk érdekeit megfelelően a szocialisták, ha egyszer hazaárulók). Miközben a dolog már rég nem erről szól; a konvent alkotmánytervezete mind ölesebb léptekkel igyekszik a föderatív Európa felé. Ez a XXI. század legmerészebb politikai vállalkozása, amely a hagyományos nemzeti keretek között egyre kevésbé értelmezhező. Sok ostobaság és hazugság hangzik majd el a kampányban, és félő, nem csak a jobboldalon. A totálisan beszart és defetista MSZP - jobb szövege nem lévén - nyilván a nacionalista retorikában próbálja majd verni a Fideszt, és abból sok jó nem fog kisülni.
Hisz - szomorú módon - a két párt számára a jövő évi megméretés nem európai, hanem belpolitikai jelentőségű. Ha a baloldal győz, igazoltnak láthatja politikáját. Ha a jobboldal, akkor ismét felerősödnek az illegitim kormányzásról szóló érvek; s bár a szavazatszámlálásról meg a választók tízezreit generáló szocialista csodaszerverről szóló hablatyok a vereség miatti frusztráció termékei voltak (és ezzel egyelőre mindenki tisztában van), az európai parlamenti választásokon elért konkrét Fidesz-győzelem a dajkameséket is más megvilágításba helyezné. Ezért is gyúr a Fidesz középre, és ezért vannak látható zavarban a szocialisták. Pedig a kormányzásukkal szembeni minden elégedetlenség dacára simán hozhatnák a győzelmet: csak a hagyományos szavazótáborukat kellene mozgósítani.
És persze tudniuk kéne, hogy mi az az unió, és ők mit akarnak vele.
