A jó szándék kevés

  • 1996. november 28.

Publicisztika

E hét szombatján tartja első országos küldöttgyűlését az MDNP. Az MDF márciusi frakciószakadása után alakult szervezet politikailag súlytalan. Önmagában sohasem keltett érdeklődést: az eseményt nem a létrejötte, hanem a legnagyobb ellenzéki párt szétesése jelentette, s az úgynevezett ellenzéki szövetség kapcsán sem az MDNP a központi téma; legfeljebb mellékesen emlegetik, hűvös távolságtartással. (Egymás között kötetlenebbek a nagy ellenzéki pártok: "Minek kellett ezt a döglött lovat pont a mi ajtónk elé húznotok?", kérdezte mosolyogva az MDF prominens képviselője a Fidesz prominens képviselőjétől egy szeptemberi napon nem sokkal azután, hogy a fiatal demokraták nyilvánosan felvetették: ideje lenne az MDNP-vel foglalkozni. "Ne aggódj", riposztozott mosolyogva a Fidesz-prominens, "a Giczy már rég a saját ajtaja elé húzta azt a dögöt". Hát így.) Magyarország egykori közjogi méltóságai, s nemrég még vezető tisztségviselői, mindezt nehezen viselik. Abban a világban, ahol továbbra is a miniszter meg az államtitkár meg a főtanácsos úr megszólítás az illendő, egyetlen dologtól félnek nagyon: a végső eljelentéktelenedéstől, attól, hogy egyszer s mindenkorra kihullanak a Nemzet Történelméből. Ez az érzés kergeti őket a szánalmasabbnál szánalmasabb helyzetekbe: márciusban biztosak abban, hogy az MDF 30 százaléka fogja követni őket, és Szabó Iván nagylelkűen fel is ajánlja Lezsáknak: ők senkit sem fognak biztatni az átlépésre; amikor kiderül, hogy a Fórum tagságának alig egy százaléka tart velük, kitalálják, hogy a hallgató harminc százalék megszólítása az ő történelmi feladatuk; aztán ők lesznek a Polgári Szövetség kovásza, az új politikai stílus legkövetkezetesebb képviselői etc. S ha ennyi kevés a figyelem felkeltéséhez, mindig akad bombasztikusnak szánt bejelentés, ami menthetetlenül közröhej tárgya lesz: Szabó Iván "leleplez" egy, a "Tocsik-ügynél is botrányosabb" affért a parlamentben, de csak az derül ki, hogy éppen ő tehet arról, hogy ilyenek megtörténhetnek. A történelmi lelépő tragikomikus; de mindenképpen méltó 1990-1994 szelleméhez.
E hét szombatján tartja első országos küldöttgyűlését az MDNP. Az MDF márciusi frakciószakadása után alakult szervezet politikailag súlytalan. Önmagában sohasem keltett érdeklődést: az eseményt nem a létrejötte, hanem a legnagyobb ellenzéki párt szétesése jelentette, s az úgynevezett ellenzéki szövetség kapcsán sem az MDNP a központi téma; legfeljebb mellékesen emlegetik, hűvös távolságtartással. (Egymás között kötetlenebbek a nagy ellenzéki pártok: "Minek kellett ezt a döglött lovat pont a mi ajtónk elé húznotok?", kérdezte mosolyogva az MDF prominens képviselője a Fidesz prominens képviselőjétől egy szeptemberi napon nem sokkal azután, hogy a fiatal demokraták nyilvánosan felvetették: ideje lenne az MDNP-vel foglalkozni. "Ne aggódj", riposztozott mosolyogva a Fidesz-prominens, "a Giczy már rég a saját ajtaja elé húzta azt a dögöt". Hát így.) Magyarország egykori közjogi méltóságai, s nemrég még vezető tisztségviselői, mindezt nehezen viselik. Abban a világban, ahol továbbra is a miniszter meg az államtitkár meg a főtanácsos úr megszólítás az illendő, egyetlen dologtól félnek nagyon: a végső eljelentéktelenedéstől, attól, hogy egyszer s mindenkorra kihullanak a Nemzet Történelméből. Ez az érzés kergeti őket a szánalmasabbnál szánalmasabb helyzetekbe: márciusban biztosak abban, hogy az MDF 30 százaléka fogja követni őket, és Szabó Iván nagylelkűen fel is ajánlja Lezsáknak: ők senkit sem fognak biztatni az átlépésre; amikor kiderül, hogy a Fórum tagságának alig egy százaléka tart velük, kitalálják, hogy a hallgató harminc százalék megszólítása az ő történelmi feladatuk; aztán ők lesznek a Polgári Szövetség kovásza, az új politikai stílus legkövetkezetesebb képviselői etc. S ha ennyi kevés a figyelem felkeltéséhez, mindig akad bombasztikusnak szánt bejelentés, ami menthetetlenül közröhej tárgya lesz: Szabó Iván "leleplez" egy, a "Tocsik-ügynél is botrányosabb" affért a parlamentben, de csak az derül ki, hogy éppen ő tehet arról, hogy ilyenek megtörténhetnek. A történelmi lelépő tragikomikus; de mindenképpen méltó 1990-1994 szelleméhez.

Ám fejezzük be az MDNP-sztorit derűlátón, hiszen a néppártiak is optimisták. Azt, hogy pártjuk nem tényező, többnyire ők sem tagadják. Igaz, rögtön hozzáteszik: egyelőre. Mert ´98-ra a parlamentbe jutást jelentő öt százalékot gond nélkül hozzák majd, mondják. Az MDNP dinamikusan fejlődik, az időközi önkormányzati választásokon a párt sikert sikerre halmoz: néhány hónappal ezelőtt Nagykanizsán tizenhat százalékot kaszálva lettek harmadikok, két hét múlva a XV. kerületben minimum másodikok lesznek, arról nem is beszélve, hogy Szamosangyalosnak az MDNP adott polgármestert. Határ a csillagos ég.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.