Publicisztika

Ismét áll a vita egy történeti tárgyú film körül: Costa-Gavras Ámen című filmje, de még annak plakátja is viharokat kavart, s most nálunk is akadtak olyanok, akik nagy bátran nem merték lehozni cím-, de még a hátlapon se az ominózus Toscani-féle plakátot (a Pesti Est például még a harmincezer példányban kiadott Ámen-különszámnak is csak a közepén bírta volt közölni). A film plakátja (részben keresztté formálódó svasztika, mely körülöleli a két főszereplőt), pontosabban az, amit sugallni próbál, tán kissé még túl is mutat magán a reklámozott filmen, melynek fő témája XII. Pius pápa hallgatása a holokauszt ügyében. Meg kell hagyni, amit hivatalos vatikáni körök az ő mentségéül hoznak fel (legalább a kikeresztelkedett zsidókat próbálta ily módon védeni), erősen sántít, ráadásul a kérdéses időszakra vonatkozó iratok 2005-ig nem is kutathatók. A Vatikán azonban még valamit elhallgat ez ügyben, amelynek tisztázása szintúgy rendkívül fontos lenne (s erre, ha lehet, még relevánsabb a Toscani-plakát): vajon felemelte-e a szavát a katolikus egyház (amelyen belül szigorú hierarchia van, és a hívők dogmatikai szempontból kénytelenek a Vatikán útmutatásait követni) azon, kebelébe tartozó katolikus hívőkkel szemben, akik rémtettek egész sorozatát követték el zsidók, továbbá szerbek, cigányok, oroszok, noch dazu katolikus lengyelek stb. ellen? Mit tett a Vatikán azon horvát, szlovák, magyar, német, olasz, francia vagy litván hívők ügyében, akik tömeggyilkosságokban vettek részt, és mit lépett azokkal a szintúgy deklarált katolikus hívőkkel szemben, akik szélsőjobboldali, nemzetiszocialista és egyéb morbid, extremista pártok tagjai, vezetői, fegyveres rohamosztagosai voltak, és akik a maguk penetránsan sajátos ideológiájában (a tömeghatás szempontjából) kétségtelenül sikeresen keverték a fajgyűlölő, népirtásra uszító és mindenekelőtt antiszemita propagandát az állítólagos keresztény-nemzeti elvekkel? (Ha nem hiszik, tessenek átnyálazni Tiso, Pavelic, vagy ha tetszik, Szálasi programját - nem könnyű olvasmány, de tanulságos.) A válasz: nagyjából semmit (rosszabb esetben a háború után még bújtatták is őket, mint például a teljes usztasa vezérkart), pedig az ember azt gondolná, hogy az ominózus filmplakátnál kicsit jobban zavarhatta volna a katolikus egyházat (no meg a többi keresztény felekezetet - lásd a román ortodox egyház és a Vasgárda kínosan szoros kapcsolatát), amikor rohamosztagos pribékek karjukon különféle keresztvariációkkal (rosszabb esetben kereszttel a kezükben) hajtják végre háborús és emberiség elleni bűncselekmények egész sorozatát.

Erről férfinak kellene írnia. Pontosabban senkinek. Az abszurd magáért beszél - én csak elmutogatom a halláskárosultaknak.

Az Egyesült Államok és Európa közötti politikai nézeteltérések, illetve a gazdasági befolyás természetéről vallott eltérő vélemények mostanáig elterelték a figyelmet az egyes európai államok s különösen az unió kapujában toporgó kisállamok gyakorta kétértelmű transzatlanti viszonyulásáról. Ugyanakkor - különösen Kelet-Európából nézve - egyértelműen megállapítható: e kapcsolatok korábbi fontossága leértékelődött, és az együttműködés jövőjét illetően komoly kételyek merültek fel meghatározó amerikai körökben.

Azt az alapos vizsgálatot, amely - akár független szakértők részvételével - feltárja a moszkvai túszdráma minden részletét, beleértve az előzményeket és a következményeket, akkor is el kellene végezni, ha ezt még az orosz társadalom többsége sem igényli, és a politikusok között is kisebbségben vannak azok, akik szükségesnek tartják.

A legfrissebb hírek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa pillanatokon belül elfogadja az Irakról szóló határozatot. A BT eddig kétkedő tagjai, Franciaország, Oroszország és Kína előreláthatólag abban fognak megegyezni az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával (és a vétójoggal nem rendelkező BT-tagok többségével), hogy Szaddám hatvan napot kap a rendkívül szigorú fegyverzet-ellenőrzési feltételek teljesítésére. Mindent meg kell mutatnia, az ENSZ ellenőreit még elnöki palotáiba és rezidenciáiba és sufnijaiba is be kell engednie, nem titkolózhat "nemzetbiztonsági érdekekre" hivatkozva, mint tette 1998-ig (amikor kidobta az országból az ellenőröket). Ha ez nem történik meg, úgy a BT nyomban újratárgyalja az ügyét. A határozat nem azt fogja kimondani tehát, hogy ha Szaddám nem engedelmeskedik, és nem semmisíti meg tömegpusztító fegyvereit, az ENSZ automatikusan katonai akciót kezdeményez ellene. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fenntartja magának a jogot, hogy a két hónapos türelmi idő lejártával a BT esetleges második tárgyalássorozatától függetlenül, annak eredményét be nem várva katonai akciót indítson Irak ellen. Ám a második fordulóban, akkor tehát, ha Szaddám ismét palira veszi a megfigyelőket és a világszervezetet, Franciaország, Oroszország és Kína már sokkal nehezebben akadályozhatja meg a nemzetközi katonai összefogást.

Nem állítom, hogy értetlenséggel tölt el mindaz, ami az idei október 23-án a 301. parcellában történt. Ha akarom, csak egy jóslat teljesítette be önmagát. Tizenhárom év szabad ünneplése kellett, hogy október 23. utólag azzá váljon, amivé a kádári propagandagépezet silányítani akarta. A Mécs Imrét lehazaárulózók valószínűleg azokat derítik fel igazán, akik még 1986-ban is az "ellenforradalom tollal és fegyverrel" jelszavait hirdették. Keserű kérdések tolulnak. Mégis azoknak lenne igazuk, akik hol az asztalra csapva, hol bizalmasan kacsintva igyekeztek minket meggyőzni arról, hogy magunknak ártunk, ha kiengedjük a szabadság szellemét a palackból, mert ez a nép, úgymond, még "éretlen a demokráciára"? Tudomásul vehetjük-e tehát, hogy a szocializmus útjáról letérve a sportcsarnoki fehérterror jelenti az út szükségszerű végét?

fingatjuk ki őket - mondotta volt Vlagyimir Putyin, Oroszország miniszterelnöke 1999 szeptemberében, és közben a csecsenekre gondolt. Az orosz népnek tetszhetett a gengszterduma, mert Vlagyimir Vlagyimirovicsot néhány hónappal később elsöprő többséggel elnökké választotta. Hisz Putyin 1999 októberében meg is mutatta, hogy komolyan gondolja: ekkor kezdődött a második orosz-csecsen háború, illetve az orosz hadsereg újabb, mind ez ideig utolsó inváziója Csecsenföld és annak fővárosa, Groznij ellen.

Nem egy, de nem is két éve zajlik nagy nyilvánosság előtt vita a vélemények egy bizonyos fajtájának (henye amcsi importkifejezéssel élve: a gyűlöletbeszéd) esetleges jogi szankcionálásáról. Vagy egy hónapja az MSZP elnöke, most meg az igazságügyi miniszter tett ígéretet arra, hogy a közeljövőben a magyar corpus juris része lesz a gyűlöletbeszéd tilalma. Számos kérdés merül fel, az első rögvest azt firtatná, hogy miért pont a holokauszt eltagadói (a hírek szerint főleg őket érintené a szigorítás) lesznek azon kiválasztottak, akiknek firkálmányaik közzététele után a bíróságra (ad absurdum: börtönbe) kell vonulni, hiszen e szélsőjobboldali kultúrkörben még csak nem is ők a legdurvábbak. ´k legalább implicite bevallják, hogy a zsidók elleni genocídium bűn, amelynek rájuk vonatkozó következményétől (a szégyentől) szabadulni kell, s ennek egyik módja a tagadás. Speciel a Fradi B-közép korántsem küszködik efféle traumákkal: a Guantanamera dallamára énekelt indulójuk tanulsága szerint Auschwitz történeti realitás, legfeljebb ők - a maguk imbecillis módján - még rá is bólintanak az ott történtekre. Persze mindenki tudja, mire vonatkozik a holokauszt relativizálása vagy teljes tagadása, az áldozatok méricskélése, s a történelem szorgalmatos átfésülése újabb, eddig rejtve maradt népirtások után: egy vérbeli antiszemita sem időt, sem pénzt nem kímél, ha egész életét bearanyozó meggyőződése makacs fenntartásához kell újabb érveket találni; a lustábbja csak a könyvespolcig megy el, s példáit leginkább az "szövetségből meríti - a trükk majdnem új, alig százötven éves. És akkor nem is szóltunk a többi futóbolondról, akiknél a zsidófaló szenvedély egybeforrott a turanista tébollyal, akik szerint Jézus magyar volt, s az írást szintén mi találtuk ki, harmincezer éve, de már itt, a Kárpát-medencében.

Valamikor este fél nyolc táján a Lendvay utcában az m1 riportere mikrofonvégre kapta Kövér Lászlót, a Fidesz alelnökét. Kövér már e korai órán arról számolt be a nézőknek, hogy a "demokráciavonalra" több száz bejelentés érkezett bizonyos választási csalásokról, amiket annak rendje és módja szerint majd ki fognak vizsgálni, és ha megalapozottnak bizonyulnak, úgy megfelelő intézkedéseket foganatosítanak. A hisztérikusabb tévénézőkben eme alelnöki szókra felrémlett az áprilisi országgyűlési választásokat követő baszkódás meg a gyanú, hogy Kövér és Orbán ezúttal jó előre felkészültek arra, amivel - jogi értelemben - áprilisban tulajdonképpen elkéstek: a különféle jogorvoslati fórumokon orrba-szájba megtámadják az önkormányzati választások eredményeit. Annál is inkább, mivel a kampány utolsó heteiben maga az exminiszterelnök inszinuált előre csalást (amikor a várható "csalafintaságokról" beszélt, és óva intette a Fidesz által delegált szavazatszámlálókat a felelőtlen hugyozgatástól).

Október 11-én, pénteken, délután három óra tájt a magyar kormány elhatározta, hogy két munkanapon belül alkotmánymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé. Ezt a módosítást karácsony előtt az Országgyűlésnek, március 15-én nekünk, államalkotóknak (ügydöntő népszavazással) kell elfogadnunk. Az alkotmánymódosításhoz az ellenzék szavazataira is szükség van. Péntek három óra tájt tehát meghívják az ellenzéket, hogy hétfőn egyre (ebéd helyett) ugorjanak már be az igazságügy-miniszterhez egyeztetni. Az igazságügy-miniszter szerint egyébként technikai kérdésekről, kevés számú paragrafusról van szó, azt pár óra alatt át lehet nézni.

Miről is "gondoskodnak" az önkormányzatok?

Az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság a múlt kedden, október 8-án nemcsak a csatlakozásra váró országok éves országjelentéseit hozta nyilvánosságra, de Romano Prodi olasz szocialista politikus, az EU kormányfője azt is bejelentette: az unió 2004. január elsején tíz országgal óhajtja aláírni a csatlakozási szerződést. Köztük nyolc kelet-európai állammal: Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovéniával, Magyarországgal, Szlovákiával, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával.

A napokban számos fővárosi lakos postaládájában landolt Schmitt Pál azon korteslevele, amely a Fidesz támogatottja által belengetett Budapest-kártya ötletét népszerűsíti. Miszerint: olcsóbb lesz a közlekedés - a gyerekesek egész hétvégén, a többiek pénteken és szombaton este hattól ingyé´ utazhatnak -, olcsóbban lehet vásárolni, állatkertbe, Planetáriumba, múzeumokba meg strandokra járni. "A kártya teljesen ingyenes, igényelni sem kell", mert az a budapestieknek jár. Mindenkinek szükségletei szerint, ha még emlékszünk e Kádár-kori baromságra. Bizony, itt a polgári kommunizmus ígérete: lesz minden, ráadásul fillérekért, a nagycsaládosokat effektíve felpofozzák a közértesek, ha nem a nagyobb rúd Picket emelik le a polcról.

Két héttel ezelőtti döntésével új dimenzióba helyezte a helyi közösségek önrendelkezési jogán alapuló, autonóm működésű önkormányzatok problémamegoldását Németkér képviselő-testülete. Mintaként számos korábbi ötletet hasznosíthattak volna (az útban lévő cigányok által használt házak lerombolása, a romák lakhatásának biztosítása ablak nélküli konténerekben, sátorban, esetleg annyi segély, kártérítés stb. kiutalása, amiből egzisztenciát csak új településen teremthetnek). Ezek is beváltak, legfeljebb néhány szociális munkás emlegette fel az önkormányzatok törvény által előírt kötelezettségeit, vagy panaszkodott a gyermekvédelmi és a szociális törvény előírásait elbliccelő, a költségvetési támogatásokat nem az eredeti feladataira költő önkormányzatokra. Nem történt semmi: hisz az önkormányzatokat - hacsak nem pántlikázott pénz más célú felhasználásáról van szó - semmiféle szankció nem fenyegeti, ha nem hozzák létre kötelezően előírt intézményeiket. Az állam legfeljebb kérheti, de