Ha kell, a klozetban

publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

fingatjuk ki őket - mondotta volt Vlagyimir Putyin, Oroszország miniszterelnöke 1999 szeptemberében, és közben a csecsenekre gondolt. Az orosz népnek tetszhetett a gengszterduma, mert Vlagyimir Vlagyimirovicsot néhány hónappal később elsöprő többséggel elnökké választotta. Hisz Putyin 1999 októberében meg is mutatta, hogy komolyan gondolja: ekkor kezdődött a második orosz-csecsen háború, illetve az orosz hadsereg újabb, mind ez ideig utolsó inváziója Csecsenföld és annak fővárosa, Groznij ellen.

fingatjuk ki őket - mondotta volt Vlagyimir Putyin, Oroszország miniszterelnöke 1999 szeptemberében, és közben a csecsenekre gondolt. Az orosz népnek tetszhetett a gengszterduma, mert Vlagyimir Vlagyimirovicsot néhány hónappal később elsöprő többséggel elnökké választotta. Hisz Putyin 1999 októberében meg is mutatta, hogy komolyan gondolja: ekkor kezdődött a második orosz-csecsen háború, illetve az orosz hadsereg újabb, mind ez ideig utolsó inváziója Csecsenföld és annak fővárosa, Groznij ellen.

Putyin elnök, bár pályafutását a legmagasabb posztokon evvel a kissé meredek vállalkozással kezdte (Groznijt valmikor 2000 tavaszán foglalták el az orosz csapatok: előbb szétlőtték, azt tudniillik, ami az előző szétlövés után megmaradt belőle, majd elfoglalták), azóta jó elnök lett. A posztjelcini idők szomorú anarchiája után az orosz gazdaság elmozdult a mélypontról, valamelyest megszilárdult a jog-, a köz- és számos egyéb biztonság; és ami a legfontosabb, megszűnt a Jelcin-korszakra oly jellemző szüntelen nemzetközi akadékoskodás is. Oroszország például szó nélkül nyeli le most a balti államok NATO-tagságát, ami akár öt évvel ezelőtt is lázas fantáziálásnak számított volna. A WTC elleni merénylet és az afgán háború óta pedig Putyint egyenesen csókos pajtásaként tartja számon Bush, Blair és Schröder egyaránt, noteszükbe még kis piros szívet is rajzoltak Vologya telefonszáma mellé. Hisz Oroszországot szemmel láthatóan irányítja valaki, ami a 90-es évek közepére oly jellemző vodkabűzös tántorgás után rá is fér. Mindennek fényében keveset nyomott a latban, hogy az 1999-es hadjáratban az orosz légicsapások nyomán úgy hullottak a civilek, mint a legyek, hogy Groznijban az orosz hadsereg azóta is a felperzselt föld taktikáját követi: Putyin szabad kezet kapott. A nemzetközi politikában mindenki akkor érezte magát a legjobban, ha nem is gondolt avval, ami "odalenn" történik.

Arról viszont, hogy ki kit talál meg a reteráton, a múlt vasárnap óta nem árt, ha kissé átformáljuk az elképzeléseinket. Több mint negyven, állig felfegyverzett csecsen terrorista gond nélkül elfoglalt egy moszkvai külvárosi színházat - hacsak azt nem mondták a jegyszedőknek, hogy az Alekszander Nyevszkij jelmezes próbájára jöttek. Az orosz hatóságok az első pillanattól úgy tettek, mintha szóba állnának a túszejtőkkel, de egyre inkább úgy tűnik, egy percig sem gondolták komolyan az előadás közönségének "kibeszélését" a színházból. Viszont minden hetediket ők ölték meg, és nem a terroristák. A kommandósok támadását az első hírek szerint a hatóságok avval indokolták, hogy a terroristák megkezdték a túszok kivégzését: ám az áldozatok többségével nem golyó, hanem a gáz végzett. Az is szerfölött valószínűnek tűnik, hogy az alélt terroristákat a kommandósok egyszerűen halomra lőtték, ami egy magát demokratikusnak tekintő országban mégiscsak égbekiáltó botrány.

Arra nyilván senki nem tud majd válaszolni soha, hogy lett volna-e értelme egyezkedni a túszszedőkkel, és hogy a túszok közül hányan maradnak életben akkor, ha Putyin "garantálja" Csecsenföld függetlenségét, és szabad elvonulást biztosít Barajevnek és csapatának. A terroristák lehallgatott telefonbeszélgetéseit - amelyek esetleg igazolhatják a túszmentő akció és a 120 áldozat elkerülhetetlenségét - vagy nyilvánosságra hozzák, vagy nem. De a válság "megoldásának" vezérmotívuma akkor is a "nem beszél, nem kérdez - üt, lő" elv volt. És ez az elv nem csak a múlt hét végén szedte ártatlan áldozatait. Igen, Barajev még csecsen viszonylatban is a legsötétebb banditák közé tartozott (más kérdés, hogy ha nyolcszáz civil életéről van szó, az ördöggel is kötelező lenne paktálni) - de Putyin és kormánya nem csak vele nem állt szóba. Az 1996 és 1999 közötti békeidőszakban hatalmon lévő, majd az oroszok által cserben hagyott, mérsékelt csecsen vezetőről, Aszlan Maszhadovról Ivanov orosz külügyminiszter egy ízben kijelentette: vele csak a főügyésznek van tárgyalnivalója, de neki is csak akkor, ha Maszhadov feltartott kézzel beszél. Ha vele sem, akkor kivel? És mi történik akkor, ha a következő negyven rabló mondjuk egy vegyi üzemet száll meg? Akkor ki fogja és hogyan megvédeni a moszkvai klozeteket?

publikálva
2002/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk