Lendülj, kereszt, magasba!

  • 2002. november 14.

Publicisztika

Ismét áll a vita egy történeti tárgyú film körül: Costa-Gavras Ámen című filmje, de még annak plakátja is viharokat kavart, s most nálunk is akadtak olyanok, akik nagy bátran nem merték lehozni cím-, de még a hátlapon se az ominózus Toscani-féle plakátot (a Pesti Est például még a harmincezer példányban kiadott Ámen-különszámnak is csak a közepén bírta volt közölni). A film plakátja (részben keresztté formálódó svasztika, mely körülöleli a két főszereplőt), pontosabban az, amit sugallni próbál, tán kissé még túl is mutat magán a reklámozott filmen, melynek fő témája XII. Pius pápa hallgatása a holokauszt ügyében. Meg kell hagyni, amit hivatalos vatikáni körök az ő mentségéül hoznak fel (legalább a kikeresztelkedett zsidókat próbálta ily módon védeni), erősen sántít, ráadásul a kérdéses időszakra vonatkozó iratok 2005-ig nem is kutathatók. A Vatikán azonban még valamit elhallgat ez ügyben, amelynek tisztázása szintúgy rendkívül fontos lenne (s erre, ha lehet, még relevánsabb a Toscani-plakát): vajon felemelte-e a szavát a katolikus egyház (amelyen belül szigorú hierarchia van, és a hívők dogmatikai szempontból kénytelenek a Vatikán útmutatásait követni) azon, kebelébe tartozó katolikus hívőkkel szemben, akik rémtettek egész sorozatát követték el zsidók, továbbá szerbek, cigányok, oroszok, noch dazu katolikus lengyelek stb. ellen? Mit tett a Vatikán azon horvát, szlovák, magyar, német, olasz, francia vagy litván hívők ügyében, akik tömeggyilkosságokban vettek részt, és mit lépett azokkal a szintúgy deklarált katolikus hívőkkel szemben, akik szélsőjobboldali, nemzetiszocialista és egyéb morbid, extremista pártok tagjai, vezetői, fegyveres rohamosztagosai voltak, és akik a maguk penetránsan sajátos ideológiájában (a tömeghatás szempontjából) kétségtelenül sikeresen keverték a fajgyűlölő, népirtásra uszító és mindenekelőtt antiszemita propagandát az állítólagos keresztény-nemzeti elvekkel? (Ha nem hiszik, tessenek átnyálazni Tiso, Pavelic, vagy ha tetszik, Szálasi programját - nem könnyű olvasmány, de tanulságos.) A válasz: nagyjából semmit (rosszabb esetben a háború után még bújtatták is őket, mint például a teljes usztasa vezérkart), pedig az ember azt gondolná, hogy az ominózus filmplakátnál kicsit jobban zavarhatta volna a katolikus egyházat (no meg a többi keresztény felekezetet - lásd a román ortodox egyház és a Vasgárda kínosan szoros kapcsolatát), amikor rohamosztagos pribékek karjukon különféle keresztvariációkkal (rosszabb esetben kereszttel a kezükben) hajtják végre háborús és emberiség elleni bűncselekmények egész sorozatát.

Ismét áll a vita egy történeti tárgyú film körül: Costa-Gavras Ámen című filmje, de még annak plakátja is viharokat kavart, s most nálunk is akadtak olyanok, akik nagy bátran nem merték lehozni cím-, de még a hátlapon se az ominózus Toscani-féle plakátot (a Pesti Est például még a harmincezer példányban kiadott Ámen-különszámnak is csak a közepén bírta volt közölni). A film plakátja (részben keresztté formálódó svasztika, mely körülöleli a két főszereplőt), pontosabban az, amit sugallni próbál, tán kissé még túl is mutat magán a reklámozott filmen, melynek fő témája XII. Pius pápa hallgatása a holokauszt ügyében. Meg kell hagyni, amit hivatalos vatikáni körök az ő mentségéül hoznak fel (legalább a kikeresztelkedett zsidókat próbálta ily módon védeni), erősen sántít, ráadásul a kérdéses időszakra vonatkozó iratok 2005-ig nem is kutathatók. A Vatikán azonban még valamit elhallgat ez ügyben, amelynek tisztázása szintúgy rendkívül fontos lenne (s erre, ha lehet, még relevánsabb a Toscani-plakát): vajon felemelte-e a szavát a katolikus egyház (amelyen belül szigorú hierarchia van, és a hívők dogmatikai szempontból kénytelenek a Vatikán útmutatásait követni) azon, kebelébe tartozó katolikus hívőkkel szemben, akik rémtettek egész sorozatát követték el zsidók, továbbá szerbek, cigányok, oroszok, noch dazu katolikus lengyelek stb. ellen? Mit tett a Vatikán azon horvát, szlovák, magyar, német, olasz, francia vagy litván hívők ügyében, akik tömeggyilkosságokban vettek részt, és mit lépett azokkal a szintúgy deklarált katolikus hívőkkel szemben, akik szélsőjobboldali, nemzetiszocialista és egyéb morbid, extremista pártok tagjai, vezetői, fegyveres rohamosztagosai voltak, és akik a maguk penetránsan sajátos ideológiájában (a tömeghatás szempontjából) kétségtelenül sikeresen keverték a fajgyűlölő, népirtásra uszító és mindenekelőtt antiszemita propagandát az állítólagos keresztény-nemzeti elvekkel? (Ha nem hiszik, tessenek átnyálazni Tiso, Pavelic, vagy ha tetszik, Szálasi programját - nem könnyű olvasmány, de tanulságos.) A válasz: nagyjából semmit (rosszabb esetben a háború után még bújtatták is őket, mint például a teljes usztasa vezérkart), pedig az ember azt gondolná, hogy az ominózus filmplakátnál kicsit jobban zavarhatta volna a katolikus egyházat (no meg a többi keresztény felekezetet - lásd a román ortodox egyház és a Vasgárda kínosan szoros kapcsolatát), amikor rohamosztagos pribékek karjukon különféle keresztvariációkkal (rosszabb esetben kereszttel a kezükben) hajtják végre háborús és emberiség elleni bűncselekmények egész sorozatát.

A közöny egyik oka világos: a korabeli katolikus egyház számára két fő ellenség volt: a liberalizmussal azonosított szekularizáció és az ateista bolsevizmus, s különösen ez utóbbiak ellen minden eszköz megengedhető (azután persze az eszközök lelkes megválasztói jelölik ki a likvidálandók körét is). Az egyház bűnös közönye tehát kettős: elfelejtette felemelni a szavát az üldözöttek mellett, és megfeledkezett arról is, hogy megintse üldözőiket - legyenek bár azok buzgó katolikusok. Márpedig a világ kevéssé megértő azon - bármily tekintélyes - intézményekkel szemben, amelyek feltűnően kettős mércével mérik a világot.

Menjünk moziba.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.