Hernádi Elvira: Függetlenség miatt zárva

publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Erről férfinak kellene írnia. Pontosabban senkinek. Az abszurd magáért beszél - én csak elmutogatom a halláskárosultaknak.

Erről férfinak kellene írnia. Pontosabban senkinek. Az abszurd magáért beszél - én csak elmutogatom a halláskárosultaknak.

Az esedékes címoldali gyermekgyilkosságot követően egy hónap alatt 23 000 ember aláírásával emlékeztette a magyar államot, méltóztatna végre tenni valamit a családon belüli erőszak ellen. Ha már nem a mi érdekünkben, a köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalása teljesítésére. A kezdeményező Morvai Krisztina bejutott a legfőbb ügyészhez, de a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke elzárkózott a találkozástól, Morvai szerint a "bírói függetlenségre" hivatkozva. Mármost vagy Polt legfőbb ügyész úr vagy Lomnici elnök úr téved a függetlenség dolgában. Érthető és jogos, ha az LB elnöke nem kíván aláíróíveket lobogtató népség-katonasággal szóba állni. A bírák teszik a dolgukat: ha az éppen kellően hosszú ideig folyó perben bebizonyosodik, hogy valaki az eddigi verések után immár nyolc napon túl gyógyulólag rugdosta a feleségét, arra ki fogják szabni a szokásos ítéletet. Persze csak annyit, amenynyi az ilyen sebekért jár; az LB elvi iránymutatása hiányában a feleség kiszolgáltatottsága és eddigi megalázása figyelmen kívül - családon belül - marad.

Lomnici elnök úrnál - hivatalból - senki sem tudhatja jobban, melyek a bíróságok alkotmányos kötelességei a gyermekek alkotmányos jogainak védelme tekintetében.

Amiért az LB elnöke természete ellenére szinte udvariatlanságra kényszerült, az nagyobb dolog. A bírák alkotmányosan megkövetelt függetlenségét védte. De ki ellen? Hol itt a fenyegetés? A bebocsátást kérő jogtanár az aláírásgyűjtést kiváltó gyermekölés tettesének szigorúbb büntetésére fogja kényszeríteni a magyar bírói kart? A beadványnak a hüvelyk- és mutatóujj közé csippentése tényleg sértené a bíróságok számára oly fontos látszatot? (Az én időmben csak rossz hírű zárdák növendékei nem engedhették meg maguknak, hogy bálba járjanak.) Netán az a látszat sértené a függetlenséget, hogy a bírói kart aggasztja a családon belüli erőszak? Vagy a jogvédőkkel való találkozás a Béketábor hírnevét rontaná, mint mondjuk amikor H. M. perében próbáltak volna emberi jogi szervezetnek álcázott imprilista ügynökök interveniálni?

Valóban sértené a bírói függetlenséget, ha a bírói kar jelezné, odafigyel arra, hogy nőket és gyerekeket rendszeresen és tömegesen vernek, kínoznak Magyarországon? Ha az ilyen aláírási ívek fertőznek, még mindig elmondható lett volna - a nem találkozás ürügyén -, hogy a bírói kar állampolgári kezdeményezés nélkül is tisztában van a gonddal, s az LB a rendelkezésére álló jogi eszközökkel, az ítélkezés törvényes elvi irányítási eszközeivel mindent s a leghamarabb megtesz a gond enyhítésére. Nem mintha az LB lenne itt a főhunyó. Törvényi változások kellenek, a szociális gondozás lehetőségein kell javítani, nem is szólva a rendőrség hozzáállásáról. Meg a magyarokéról, úgy általában, s nem csak a férfiakéról.

A függetlenségi aggodalom aligha meglepő a szocialista választási kampány után, és annak tükrében, hogy az elmúlt évek politikailag legfontosabb ügyeiben (metróper, Tocsik, Kunos, a sajtószabadság letörése kormányfőméltóságok tisztességének visszaszerzése során stb.) érdekes fordulatok adódtak, sajnálatos félreértéseknek adva hamis táptalajt.

A bírói függetlenség a jogkereső közönségnek pártatlanságot ígér. A bírói karnak viszont valami mást. Ha a magyar igazságszolgáltatás Jeffersonjainak függetlenségi nyilatkozatait végigolvassuk, kitűnik, hogy a bírói függetlenség helyes értelmezés szerint két dolgot jelent:

Egy: Ne tessék hozzánk szólni.

Kettő (és mindenekelőtt): Pénzügyminiszter bácsi, kérem szépen, tessék nekünk (is) fizetésemelést adni.

Ad egy. Aki az igazságszolgáltatást, az ítéleteket bírálja, az a bíróság szent függetlensége és védelme ellen vét. A Legfelsőbb Bíróság - amelynek nem jut ideje az igazságszolgáltatás elvi irányítására - a bírálatot a bíróság függetlensége elleni támadásnak minősítette. A kritikát legjobb elhallgattatni, és ha ez nem sikerül, nem szabad meghallgatni.

Ad kettő. (Kétszer ad, ki gyorsan ad.) Ha nincs fizetésemelés, oda a függetlenség, hangoztatják a bírói kar képviselői. Szakszervezeti vezetők önképző körében kötelező tananyagnak számítanak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nyilatkozatai. Holott a szociális kérdés szempontjából jogos fizetésemelés meg a költségvetés bírósági előkészítése nem vezet sem a függetlenséget veszélyeztető szívbéli politikai hajlandóságok, sem igazodási kényszerek kiküszöbölésére, sem az alkotmányosan járó hatékony jogvédelem megteremtésére. Ha a bírói kar, igen helyesen, a szervezet függetlenségének anyagi biztosítékait kívánja, akkor alkotmányos garanciákat követeljen. (Miért nincs ellenzéki, miért nincs kormánypárti indítvány minderre?) Olyan országokban, ahol (mint nálunk is) nem várható, hogy a politikai vezetés a kasszába nyúlva ismerje el az igazságszolgáltatás fontosságát, a bírák által készített saját költségvetési javaslat nem sokat segít (a fizetéseken végképp nem, mert azt más törvények szabályozzák). Alkotmányos automatizmusokat szokás ilyenkor javasolni (például a GDP-növekedéshez, a költségvetési főösszeg százalékához vagy a képviselői fizetésekhez igazodva).

Hogy mégis a bírói függetlenség e leszűkítő felfogása érvényesül, annak nyomós oka van. A függetlenség nemcsak a pénzcsinálás eszköze, hanem és mindenekfelett a bírói számonkérhetetlenség (lásd még: felelőtlenség) ellen-arkhimédészi pontja. Az a sarokpont, amelyből garantáltan mozdíthatatlan a bírói világ. A függetlenség nevében - nemcsak Magyarországon - a bírák hamis elefántcsontból barkácsolt toronyba bújhatnak. A bírót nem értékelheti senki - legfeljebb a feljebbvaló bíró, a kis parírozások ura. Arról nem illik beszélni, hogy a bírói szervezeten belül miként is alakul ezek után a függetlenség. A bírói teljesítmény, az igazságszolgáltatás teljesítménye - bírósági belügy. Lehet, hogy az ügyfelek hatalmas összegű illetéket rónak le, hogy igazsághoz jussanak, vagy legalább papírjuk legyen arról, hogy elváltak, de az igazságszolgáltatás méltóságával összeegyeztethetetlen, ha a felek a pénzükért szolgáltatást várnak. Inkább szégyelljék magukat, minek pereskednek. Minden külső felelősségi kísérlet a függetlenség sérelme (valóban könnyen az lehet). De hatékony - és valódi függetlenséget nyújtó - belső, azaz a kollégák és nem a főnökök által következetesen érvényesített felelősséget hiába szeretne a társadalom. És még kevésbé remélheti, hogy a bírák figyelembe vegyék a valóságot. Legfeljebb az számít, ami a paragrafusok filterén átszüremlik.

Holott mindeközben a bíróságok térdig gázolnak a valóságban. A büntetések kiszabásánál - ha úgy hozza a sors - nagyon is fülelnek a társadalmi visszhangra. S alig néhány nappal azelőtt, hogy a bírói függetlenség a fent leírt védelemhez jutott, a legfőbb bíró műintézménye a Tocsik-ügy polgári perében azt találta, hogy az ÁPV sikerdíj-konstrukciója a jó erkölcsbe ütközik, mivel nem felel meg a "társadalmi közmegegyezésnek".

Most jő, Deus ex machina, gépből az angyal. Egy, az eddig említetteknél is magasabb közjogi méltóság, az Országgyűlés elnök asszonya fogadja Morvai Krisztinát. ´ kész segíteni: nyílt parlamenti napot fog kezdeményezni, "ahol mindenki, a civil szervezetek is kifejthetik véleményüket a témáról". (Forrás: MTI) Nem törvényt nyújt be dr. Szili, nem lobbizik törvényért, hanem a parlamentnyitogatás hagyományát folytatja. Rákosi pajtás országlása alatt csak a legjobb kispajtások jöhettek fenyőfaünnepre az Ország Házába. Az előző ciklusban már a Szt. Korona körül gyűlhetett a nemzet apraja-nagyja a kopula-kupola alá. Most beinvitáljuk a Hyde Park sarkát is a parlamenti büfé mellé. Beszélni óhajt a magyar Parlamentben? Isten hozta! Még egy jeles nap, amikor a képviselők otthon maradhatnak. Pompás ötlet, különösen az október 23-ai megemlékezés fényében, amidőn a képviselői megszólalás privilégiuma oly szépen meg lett védve a különböző ´56-os elítéltek ellenében. A nyílt napot a házszabály nem ismeri - viszont ha nincs ülés, miért ne lehetne rendezvényekre kiadni a Házat? Országgyűlési tisztviselők jelenléte esetén zenés felár.

A jó szándék Disneylandje. Nem lenne jobb mégis egy törvényjavaslat, csak úgy, a képviselőktől? (Bizottsági meghallgatáson biztos sok segítséget kapnának a Női és Gyermekjogi Központtól.) Nem kellene valami hitelesség a sok sajnálkozás mellé? Hogy a cigányság végzetesen leszakad, mert nem jár iskolába, azon mindenki sajnálkozik, még egy tucat hivatalnokot is kineveznek: nem kellene az Országgyűlésen a bukszába nyúlni és tényleg nyújtani valamit? A rendőröknek is adni egy kis célprémiumot, arra a nem várt esetre, ha méltóztatnak kifáradni, amikor szomszédbeli asszonysikoly ürügyén zargatják őket.

De nem a magyar társadalom és vezetői kölcsönös és alig megingatható érzéketlenségéről akartam írni. Csak két jogászi attitűdről.

publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk