Publicisztika
A múlt hétvégén tartott bosznia-hercegovinai választásokon ismét az úgynevezett nemzeti pártok diadalmaskodtak: a Szerb Demokrata Párt, a Horvát Demokratikus Közösség és a Demokratikus Akciópárt. Akár sopánkodhatnánk is emiatt - a multietnikus, békés, független, szabad piacgazdaságon alapuló Bosznia vízióját Bosznia népe megint köszönte, nem kérte. A horvátok egy emberként szavaztak arra a pártra, amelyik továbbra is, tántoríthatatlanul Hercegovina kiválásában gondolkodik, a bosnyákok a két éves kitérő után visszatértek a nacionalisták kebelére; a boszniai szerbek többsége még mindig azt a pártot szereti a legjobban, amelyet a legnagyobb felelősség terhel a háború kirobbantásáért. Ráadásul a három nemzeti közösség csak a saját nemzetiségű pártjaira és jelöltjeire szavazott. Sopánkodhatnánk, de minek. Boszniában továbbra is az ENSZ főmegbízottja marad a legfontosabb politikai szereplő, hivatala az ország jószerivel egyetlen működőképes kormányfélesége, és a békét továbbra is az SFOR fogja vigyázni. A daytoni rendezés célkitűzéseiből nem lett valóság - de még mindig Dayton a Balkán leghumánusabb utópiája. Annyi bizonyosodott be róla újfent, hogy nem egy, nem öt, de nem is tíz év a kifutása; Kelet-Európában mindig az átmeneti állapotok a legtartósabbak. De ez sem baj. Hisz nincs az a bizonytalan provizórium, ami ne lenne jobb a háború bizonyosságánál.
