Nem rés, bástya

publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A legfrissebb hírek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa pillanatokon belül elfogadja az Irakról szóló határozatot. A BT eddig kétkedő tagjai, Franciaország, Oroszország és Kína előreláthatólag abban fognak megegyezni az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával (és a vétójoggal nem rendelkező BT-tagok többségével), hogy Szaddám hatvan napot kap a rendkívül szigorú fegyverzet-ellenőrzési feltételek teljesítésére. Mindent meg kell mutatnia, az ENSZ ellenőreit még elnöki palotáiba és rezidenciáiba és sufnijaiba is be kell engednie, nem titkolózhat "nemzetbiztonsági érdekekre" hivatkozva, mint tette 1998-ig (amikor kidobta az országból az ellenőröket). Ha ez nem történik meg, úgy a BT nyomban újratárgyalja az ügyét. A határozat nem azt fogja kimondani tehát, hogy ha Szaddám nem engedelmeskedik, és nem semmisíti meg tömegpusztító fegyvereit, az ENSZ automatikusan katonai akciót kezdeményez ellene. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fenntartja magának a jogot, hogy a két hónapos türelmi idő lejártával a BT esetleges második tárgyalássorozatától függetlenül, annak eredményét be nem várva katonai akciót indítson Irak ellen. Ám a második fordulóban, akkor tehát, ha Szaddám ismét palira veszi a megfigyelőket és a világszervezetet, Franciaország, Oroszország és Kína már sokkal nehezebben akadályozhatja meg a nemzetközi katonai összefogást.

n A legfrissebb hírek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa pillanatokon belül elfogadja az Irakról szóló határozatot. A BT eddig kétkedő tagjai, Franciaország, Oroszország és Kína előreláthatólag abban fognak megegyezni az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával (és a vétójoggal nem rendelkező BT-tagok többségével), hogy Szaddám hatvan napot kap a rendkívül szigorú fegyverzet-ellenőrzési feltételek teljesítésére. Mindent meg kell mutatnia, az ENSZ ellenőreit még elnöki palotáiba és rezidenciáiba és sufnijaiba is be kell engednie, nem titkolózhat "nemzetbiztonsági érdekekre" hivatkozva, mint tette 1998-ig (amikor kidobta az országból az ellenőröket). Ha ez nem történik meg, úgy a BT nyomban újratárgyalja az ügyét. A határozat nem azt fogja kimondani tehát, hogy ha Szaddám nem engedelmeskedik, és nem semmisíti meg tömegpusztító fegyvereit, az ENSZ automatikusan katonai akciót kezdeményez ellene. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fenntartja magának a jogot, hogy a két hónapos türelmi idő lejártával a BT esetleges második tárgyalássorozatától függetlenül, annak eredményét be nem várva katonai akciót indítson Irak ellen. Ám a második fordulóban, akkor tehát, ha Szaddám ismét palira veszi a megfigyelőket és a világszervezetet, Franciaország, Oroszország és Kína már sokkal nehezebben akadályozhatja meg a nemzetközi katonai összefogást.

Ha Szaddám nem lesz hajlandó valóban lefegyverezni magát - márpedig ilyesmit őrült diktátorok önszántukból nem szoktak megtenni, hisz az könnyen hatalmuk végét jelenthetné -, úgy tényleg háború lesz. Olyan háború, mint amilyet a nemzetközi közösség Slobodan Milosevic Szerbiája és a tálibok Afganisztánja ellen viselt.

Ebből a háborúból a NATO-tag Magyarország sem fog kimaradni.

Szaddám Huszein lassan negyedszázada gyilkolja mindazokat, akik a keze ügyébe akadnak. Mint minden pályakezdő diktátor, eleinte saját államának polgáraira specializálta magát, figyelemreméltó eredményekkel. Politikai ellenzékét épp annyiszor irtotta ki, ahányszor az megpróbált fellépni ellene. Saját államának kurd polgárait több alkalommal bombázta, mustárgázt vetett be ellenük; az áldozatok száma több ezerre tehető. A szunnita Szaddám másik magától értetődő célpontja az ország lakosságának 35 százalékát kitevő síita népesség. Bagdad egykor a Közel-Kelet legnyitottabb, legszabadabb és leggazdagabb városa volt. Ma a szegénységbe, nemzetközi elszigeteltségbe taszított Irak lakosságának legnagyobb ellensége Szaddám Huszein.

Szaddám Huszein többször próbálkozott avval is, hogy lángba borítsa az egész térséget. Közel kilenc éven át teljességgel értelmetlen háborút viselt Irán ellen, aminek a becslések szerint egymillió halottja volt. Irak ebben a háborúban is alkalmazott vegyi fegyvereket. Szaddám 1990-ben lerohanta Kuvaitot, később több tucat SCUD-rakétával támadta az Öböl-háborúban részt nem vevő Izrael városait. Szaddám Huszein eközben mindvégig a palesztin radikálisok legfőbb támogatója és pénzelője maradt; ma ő tesz a világon a legtöbbet azért, hogy a Hamasz és az Iszlám Dzsihad beleszorítsák a tengerbe Izrael polgárait. Szaddám nem pusztán egy a világ számos kisstílű despotája közül.

Most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak sikerült meggyőzni habozó szövetségeseit Szaddám megregulázásának szükségességéről. Ez helyes és üdvözlendő fejlemény. Ez lehet a biztosítéka annak, hogy az esetleges katonai beavatkozás és a Szaddám megdöntése utáni bonyolult helyzetben a nemzetközi politika képes lesz az egységes fellépésre, és akár hosszú évekig tartó katonai jelenléttel szavatolja a térség biztonságát. A Bush-kormányzat avval az indokkal vágott bele ebbe a vállalkozásba, hogy Szaddám rezsimje közvetlen kapcsolatban áll az Al-Kaidával. Ezt mind a mai napig nem bizonyította be hitelt érdemlően (sőt sehogy). Ám Irak lakosságának elnyomása és a regionális bajkeverés már önmagában elégséges indok ahhoz, hogy a világ vezető nagyhatalmai katonai akciót kezdeményezzenek. A tömeggyilkos diktátorok szuverenitásának fogalmát 1999. március 25-én a Jugoszláviára hulló első bombák kissé átírták. E nap óta egyetlen olyan kényúr sem lehet biztonságban, akinek kormányzati stratégiája a saját alattvalói elleni, államilag irányított és finanszírozott tömeggyilkosságokban jegecesedik ki. Szaddám Huszein rezsimjének megdöntése ezt az elvet erősítené meg újfent.

Magyarországnak ezért nem szabad elzárkóznia az Irak elleni katonai akcióban való részvételtől. Azért, mert a világ legerősebb demokráciáinak a közösségébe tartozik, és mert osztja azok értékeit és elveit. Ideje lenne, hogy ennek a ténynek minden konzekvenciájával szembenézzünk; hogy megértsük, egészen pontosan mit jelent a NATO-tagság és az uniós csatlakozás. Az Orbán-kormány ezt szemmel láthatóan nem fogta fel: Magyarország ma ezért tart ott, hogy az Irak elleni esetleges akcióhoz 25, írd és mondd: huszonöt harcoló katonát bírna felajánlani. A négy évig kormányon lévő jobboldali ideológia egyik tradicionális sarokköve épp az az állítás és sérelem, hogy a "Nyugat" és "Európa" hányszor hagyott minket, magyarokat cserben, martalékul a töröknek, az osztráknak, a németnek, a szovjetnek és Trianonnak és a nácizmusnak és a kommunizmusnak (miközben mi "értük", "Európáért" hullattuk a vérünket). Orbánék - immár a NATO-tag Magyarország kormányaként - mégis képtelenek voltak megérteni, hogy Magyarországnak nemcsak haszna, de kötelességei is származnak abból a szolidaritásból, amit a tagság jelent. Hogy ezt nem megúszni kell, hogy itt nem lehet csalni. Ezért gondolhatták úgy, hogy honvédelmi miniszternek jó lesz egy téesznyugdíjas is, hogy simán és következmények nélkül bliccelhetjük el a haderőreformot és Afganisztánt, hogy nem kell magunkat megszakítani a Balkánon sem. Úgysem veszik észre a nyugatiak - vagy ha igen, hát becsókolhatnak. Azt pedig végképp nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy a NATO nem a státustörvénnyel, nem a kormány szélsőjobboldali csendestársaival, nem Orbánék antidemokratizmusával és antikommunizmusával, nem a magyar nacionalizmussal vállalt szolidaritást. Ezért nem akarják megérteni a Foreign Affairs-ben megjelent állítások súlyát és jelentőségét, és ezért nem fér a fejükbe az sem, hogy miként kezelhet le Bush egy volt szt tiszttel - miközben Orbán még a Terror Házát is felépítette volna Washingtonban.

Pedig, istenuccse, nem olyan bonyolult a dolog.

A szocialista párt soraiból 1999 tavaszán, akkor, amikor még nem lehetett biztosan tudni, hogy a NATO nem küld szárazföldi csapatokat Jugoszláviába, több kétértelmű, Magyarország akkori szerepvállalását megkérdőjelező kijelentés párállott ki a közlégbe. Medgyessy Péter a múlt hét végén viszont egyértelműen nyilatkozott az iraki háború kilátásairól a Népszabadságnak: "A megoldásban az Egyesült Államok kormánya mellett állunk." Azt, hogy Magyarország emiatt szembekerüljön az európai nagyhatalmakkal, talán el tudjuk kerülni. Azt, hogy Magyarország részt vállaljon az esetleges iraki akcióban, nem. De a hivatásos katonáknak az a dolguk, hogy a hazájuk érdekeiért harcoljanak. Amikor aláírják munkaszerződésüket, tudniuk kell, hogy ez az állás milyen kockázatokkal jár. Orbán három évvel ezelőtt, Jugoszlávia bombázásakor - bár az elején, egyetlenegyszer megpróbálta belekeverni az ügybe a Vajdaságot - szilárdan és elvhűen kiállt Magyarország részvétele mellett. Ép ésszel most sem tehet mást.

publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk