A liberális minimum kormánya

  • 2002. május 23.

Publicisztika

Magyarországnak a hónap végére új kormánya és elfogadott kormányprogramja lesz. És ha a kormányprogram kiérleltsége tekintetében talán lehetnek is némi kételyeink, hogy tudniillik össze lehet-e ilyen rövid idő alatt valamely pontosan számon kérhető, konkrét cselekvési tervet ütni, a sietség indokolt.

n Magyarországnak a hónap végére új kormánya és elfogadott kormányprogramja lesz. És ha a kormányprogram kiérleltsége tekintetében talán lehetnek is némi kételyeink, hogy tudniillik össze lehet-e ilyen rövid idő alatt valamely pontosan számon kérhető, konkrét cselekvési tervet ütni, a sietség indokolt.

Mint minden főnökösködés, a miniszterelnöki munkakör is nyilván arról szól, hogy kire mit lehet rábízni annak a halvány reményében, hogy az illető többé-kevésbé elvégzi a feladatát, nem csinál közben botrányt, és nem lopja el a munkavégzésre irányuló tevékenysége során a keze ügyébe kerülő tárgyakat, a tűzőgéptől kezdve kisebb-nagyobb vállalatokig bezárólag. Medgyessy jól érzékelhető káderpolitikai rutinnal állította össze közvetlen beosztottjai listáját: kormánya jobbára hétpróbás hivatalnokokból áll. Ami nem is csoda, hisz ő maga is szuperturbó hivatalnok, aki annyi apparátust irányított már, hogy a két kezünkön nem tudjuk összeszámolni. Nem viccből írjuk ezt, ha egy friss miniszter nem csak azt tudja új munkahelyéről, hogy a folyosón hozzávetőleg merre található a slózi, sőt esetleg még arról is van fogalma, hogy a bürokrácia melyik fertálya minek az intézésével is foglalkozik pontosan, az egyáltalán nem árt: a feladat még valamiféle sajátos kreativitást is igényel. E szempontból biztató, hogy a 14 miniszter közül 9 már megjárta a magyar közigazgatás hófödte csúcsait, és talán nem fog elfogódottságában kifelé is kopogni az ajtón. És különben is: egy profi ügyintéző többet ér az aktáktól ösztönösen undorodó vizionáriusnál. (Az, mondjuk, nem túl sok jót sejtet, hogy a kevés kivétel közé tartozik a semmiféle politikai rutinnal nem rendelkező Görgey Gábor is: mintha a kultusztárca vezetése merőben protokolláris feladat lenne. Pedig nem az: sőt, a kultúra állami finanszírozásának rendbetétele komoly konfliktusokat okozhat még.)

A névsor mindemellett a politikai egyensúlyozás szándékáról is árulkodik. Medgyessy hasonló helyzetben van, mint Horn Gyula volt 1994 és 1998 között: egyrészt el kell lavírozgatnia az MSZP-n belüli oligarchikus érdekcsoportok között, másrészt a párt derékhadának a torkán le kell nyomnia a SZDSZ-t is. Amelyről a legkevesebb, ami elmondható, hogy a saját szempontjából jól alkudozott. A kisebbik partner a koalíción belüli mandátumarányát jóval meghaladóan jutott kormányzati pozíciókhoz: ráadásul míg a liberálisok olyan tárcákat kaptak, amelyek révén különféle kellemes dolgokban fogják a lakosságot részeltetni, addig a balhés minisztériumokat (egészségügy, mezőgazdaság, honvédelem), amelyeknek számos érdeksérelemmel járó reformokat kéne megvalósítaniuk, a szocialisták vitték el. (A szocialisták kétségtelen pofátlanságként érzékelik például Magyar Bálint miniszterségét.) Arról már nem is beszélve, hogy a szocialista miniszterek közül nem egy oly mértékben SZDSZ-kompatibilis (László Csaba és Kovács László), hogy az már-már szemet szúr és csőröt piszkál. Kérdés, begyógyítja-e majd e sebeket Nagy Sándor és Szekeres Imre államtitkári posztja a Miniszterelnöki Hivatalban vagy Jánosi György ifjúsági minisztersége. És a két pártnak mihamarabb meg kell oldani a közös főpolgármester-jelölt kiválasztásának kérdését is. Az SZDSZ Budapesten az első fordulóban listán 9,5, az MSZP 44 százalékot kapott (a Fidesz 34-et). Ha a liberálisok ragaszkodni fognak saját jelöltjükhöz, ahhoz a Demszky Gáborhoz, aki SZDSZ-elnöksége idején feszt a szocialistákat cukkolta, előfordulhat, hogy Martonyit vagy Schmitt Pált segítik a város első emberének székébe.

Hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető Medgyessy Péter nem bírt, vagy nem is akart ellenállni a kisebbik partner nyomulásának, talán soha nem fogjuk megtudni. Magyarországnak, amely nem szükségképpen liberális, és egy pártnak, amely kifejezetten nem az (hanem szocialista), ennélfogva lett egy liberális színezetű kormánya. De Medgyessynek nem csak a "jó kormányzás" biztosítása lesz a feladata a következő négy évben, akár saját pártja egyes köreinek ellenében is; és kabinetjének nem csak az EU-csatlakozás kőkemény feltételeinek megvalósulását kell kikényszerítenie Magyarországból. Tavaly nyáron Medgyessyt az addig töketlenkedő, belső konfliktusokkal terhelt szocialista párt súlyos lépéskényszerben, utolsó megoldásként választotta miniszterelnök-jelöltté. Medgyessy és az őt támogató nagytőkések mintegy lízingelték az MSZP-t. A kormányalakítás egy időre meghosszabbíthatja e hallgatólagos szerződést. De 2006-hoz ez kevés lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.