n Magyarországnak a hónap végére új kormánya és elfogadott kormányprogramja lesz. És ha a kormányprogram kiérleltsége tekintetében talán lehetnek is némi kételyeink, hogy tudniillik össze lehet-e ilyen rövid idő alatt valamely pontosan számon kérhető, konkrét cselekvési tervet ütni, a sietség indokolt.
Mint minden főnökösködés, a miniszterelnöki munkakör is nyilván arról szól, hogy kire mit lehet rábízni annak a halvány reményében, hogy az illető többé-kevésbé elvégzi a feladatát, nem csinál közben botrányt, és nem lopja el a munkavégzésre irányuló tevékenysége során a keze ügyébe kerülő tárgyakat, a tűzőgéptől kezdve kisebb-nagyobb vállalatokig bezárólag. Medgyessy jól érzékelhető káderpolitikai rutinnal állította össze közvetlen beosztottjai listáját: kormánya jobbára hétpróbás hivatalnokokból áll. Ami nem is csoda, hisz ő maga is szuperturbó hivatalnok, aki annyi apparátust irányított már, hogy a két kezünkön nem tudjuk összeszámolni. Nem viccből írjuk ezt, ha egy friss miniszter nem csak azt tudja új munkahelyéről, hogy a folyosón hozzávetőleg merre található a slózi, sőt esetleg még arról is van fogalma, hogy a bürokrácia melyik fertálya minek az intézésével is foglalkozik pontosan, az egyáltalán nem árt: a feladat még valamiféle sajátos kreativitást is igényel. E szempontból biztató, hogy a 14 miniszter közül 9 már megjárta a magyar közigazgatás hófödte csúcsait, és talán nem fog elfogódottságában kifelé is kopogni az ajtón. És különben is: egy profi ügyintéző többet ér az aktáktól ösztönösen undorodó vizionáriusnál. (Az, mondjuk, nem túl sok jót sejtet, hogy a kevés kivétel közé tartozik a semmiféle politikai rutinnal nem rendelkező Görgey Gábor is: mintha a kultusztárca vezetése merőben protokolláris feladat lenne. Pedig nem az: sőt, a kultúra állami finanszírozásának rendbetétele komoly konfliktusokat okozhat még.)
A névsor mindemellett a politikai egyensúlyozás szándékáról is árulkodik. Medgyessy hasonló helyzetben van, mint Horn Gyula volt 1994 és 1998 között: egyrészt el kell lavírozgatnia az MSZP-n belüli oligarchikus érdekcsoportok között, másrészt a párt derékhadának a torkán le kell nyomnia a SZDSZ-t is. Amelyről a legkevesebb, ami elmondható, hogy a saját szempontjából jól alkudozott. A kisebbik partner a koalíción belüli mandátumarányát jóval meghaladóan jutott kormányzati pozíciókhoz: ráadásul míg a liberálisok olyan tárcákat kaptak, amelyek révén különféle kellemes dolgokban fogják a lakosságot részeltetni, addig a balhés minisztériumokat (egészségügy, mezőgazdaság, honvédelem), amelyeknek számos érdeksérelemmel járó reformokat kéne megvalósítaniuk, a szocialisták vitték el. (A szocialisták kétségtelen pofátlanságként érzékelik például Magyar Bálint miniszterségét.) Arról már nem is beszélve, hogy a szocialista miniszterek közül nem egy oly mértékben SZDSZ-kompatibilis (László Csaba és Kovács László), hogy az már-már szemet szúr és csőröt piszkál. Kérdés, begyógyítja-e majd e sebeket Nagy Sándor és Szekeres Imre államtitkári posztja a Miniszterelnöki Hivatalban vagy Jánosi György ifjúsági minisztersége. És a két pártnak mihamarabb meg kell oldani a közös főpolgármester-jelölt kiválasztásának kérdését is. Az SZDSZ Budapesten az első fordulóban listán 9,5, az MSZP 44 százalékot kapott (a Fidesz 34-et). Ha a liberálisok ragaszkodni fognak saját jelöltjükhöz, ahhoz a Demszky Gáborhoz, aki SZDSZ-elnöksége idején feszt a szocialistákat cukkolta, előfordulhat, hogy Martonyit vagy Schmitt Pált segítik a város első emberének székébe.
Hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető Medgyessy Péter nem bírt, vagy nem is akart ellenállni a kisebbik partner nyomulásának, talán soha nem fogjuk megtudni. Magyarországnak, amely nem szükségképpen liberális, és egy pártnak, amely kifejezetten nem az (hanem szocialista), ennélfogva lett egy liberális színezetű kormánya. De Medgyessynek nem csak a "jó kormányzás" biztosítása lesz a feladata a következő négy évben, akár saját pártja egyes köreinek ellenében is; és kabinetjének nem csak az EU-csatlakozás kőkemény feltételeinek megvalósulását kell kikényszerítenie Magyarországból. Tavaly nyáron Medgyessyt az addig töketlenkedő, belső konfliktusokkal terhelt szocialista párt súlyos lépéskényszerben, utolsó megoldásként választotta miniszterelnök-jelöltté. Medgyessy és az őt támogató nagytőkések mintegy lízingelték az MSZP-t. A kormányalakítás egy időre meghosszabbíthatja e hallgatólagos szerződést. De 2006-hoz ez kevés lesz.