n A vasárnapi, Kőér utcai események tanulsága a következő: nincs remény.
Van egy dolog, amiben tök jók vagyunk. Egy sportág, nagy hagyományokkal, nagy egyéniségekkel, nagy kultúrával. Ez a hagyomány folyamatosan újratermeli magát, az évtizedek alatt felhalmozott tudás, szakértelem, elkötelezettség időről időre nagy eredményeket szül. Van egy élő kultúra és egy élő közösség, az edzőké, a játékosoké, a szurkolóké, amely képes nagy teljesítményekre. Egy sport, a póló, amit lehet nézni, lehet gyereket kivinni az uszodába, garantáltan világszínvonalú lesz, amit lát. Vannak kiscsávók, akik pólózni akarnak. Nem csak Pesten működik a cucc, komplett vidéki kisvárosok ifjúságának élete kering körülötte, a helyi hősöket az uszodába jár csodálni Szentes és Szolnok népe. Az utóbbi időben akadt rá pénz is, nagy cégek és komoly üzletemberek szálltak be, mert valamiféle felelősséget éreztek a minőség, a hazai gyártmányú világszínvonal iránt, vagy mert úgy gondolták, a presztízsberuházás egyszer majd visszajön. Lett sok jó csapat, és a sok jó mellett egy nagy is: az, amelyik két éve olimpiát nyert. A világ legjobbjai. Akikért még akkor is rajongott egy ország, amikor az Eb-n és a vb-n szívtak.
Kevés ilyen dolog van ebben az országban.
Most mi, akik szerettük mindezt, és büszkék voltunk rá, és szurkoltunk, azt láttuk, hogy a bajnoki döntőn, a sportág legfontosabb hazai eseményén hárman akarják a vízben agyonverni Kiss Gergelyt, Sydney egyik hősét. Azt láttuk, hogy valami érthetetlen, földöntúli gyűlölet és bunkóság lappang a sikerek és az idill mögött.
Fogalmunk sincs, hogy mi történt, hogy valójában miért történt az, ami történt. Tiszteletre méltó pólóveteránok mondanak le további részvételükről a sportágban, és menekülőre fogta a pénz is. Lehet Somossyra, a Vasas edzőjére kenni az egészet, hiszen olyat még tényleg nem látott a világ, hogy egy edző ne csillapítani próbálja verekedő játékosait, hanem egyenesen erre trenírozza és hergelje őket. Lehet az is, hogy Somossy igazat állít, és tényleg elcsalták tőlük a bajnokságot. Sőt még az is előfordulhat, hogy egy szigorú vizsgálat e szörnyű események minden mozzanatára fényt fog deríteni.
De mindez, gyanítjuk, édeskevés lesz. Vári Attila, a Vasas olimpiai bajnoka vasárnap a medence szélén zokogva tördelte a kezét, miközben válogatott-társait saját csapattársai ütötték. Mindenkinek, akinek bármi köze volt a múlt szombati és vasárnapi eseményekhez, magába kell szállnia, és sírva kéne bocsánatot kérnie tőlünk, egymástól, a sporttól. És aki erre nem hajlandó, azt soha többé nem szabad a medence közelébe engedni. Különben vége a magyar vízilabdának.
