Sütő András emlékének nemcsak az erdélyi, de a magyarországi politikai és kulturális élet is mély tisztelettel adózott. A gyászszertartáson Szili Katalin Lezsák Sándor és Csapody Miklós között foglalt helyet, az íróra való emlékezésben egymásra talált Németh Zsolt és Dávid Ibolya, a magyar baloldal és a magyar jobboldal. Ez a béke nem pillanatnyi fegyverszünet, és nem tiszteletteljes távolságtartás. A magyar politikai elit rejtett, fel nem ismert és be nem vallott összetartozását szemlélteti. Sütő András a jelenkori magyar politika- (és nem irodalom-!) történet egyik kulcsfigurája.
*
Õ volt az "összekötő kapocs" Magyarország és az erdélyi magyar közösség között. A ma Magyarországon érvényes Erdély-kép nagyjából azonos azzal, amit a Sütő-életmű hátrahagyott. Előszeretettel játszották drámáit és vetítették a drámáiból készített filmeket, tévéjátékokat (a Balkáni gerlét, az Advent a Hargitánt, az Egy lócsiszár virágvasárnapját, a Csillag a máglyánt, a Szuzai menyegzőt, a Káin és Ábelt).
Népszerűségének több oka is volt.
Írásaiban egyrészt az "egzotikus" (Tamási-elemekre is építő), fenyőillatú, hegyi levegős, sírva vigadós instant erdélyiség lehetett vonzó (ez garantáltan benne volt "nem erdélyi" tárgyú műveiben is). Másrészt Sütő András Romániában 1981 óta "betiltott" szerzőnek számított, ennélfogva Magyarországon műveinek a tisztelete egyet jelentett a Ceausescu-rezsim áldozataival való szolidaritással. Kérdés persze, hogy mennyiben tekinthetjük Sütő Andrást valóban betiltott szerzőnek, hiszen 1948-tól 1981-ig bármit publikálhatott Romániában - ez a kiváltság csak nagyon kevés írónak adatott meg. Valóban, 1981-től nem kapott kiadási jogot, de a kéziratait nem kobozták el, azok eljuthattak Magyarországra, ahol közölték, bemutatták őket. Ha valóban komoly politikai döntés lett volna arról, hogy Sütő Andrást el kell hallgattatni, akkor ezek a művek soha meg sem születtek volna, vagy ha mégis, aligha jutottak volna ki külföldre. A Kádár- és a Ceausescu-korszak utolsó évtizedében azonban Sütő román oldalon a tűrt kategóriába tartozott, Magyarországon pedig mondhatni a támogatottba.
És végül Sütő népszerűségének oka az is, hogy rusztikus, ősi, hagyományőrző szövegvilága egyértelműen rímelt a 80-as évek román falurombolási tervére, amelyet a magyar társadalom kizárólag a románok nacionalizmusával magyarázott. (Valójában nem pusztán magyarellenes projekt volt, hanem egy nagyobb, szerencsétlen "szociális reform" a vidék átalakítására.) Az akkori olvasónak, nézőnek úgy tűnhetett, Sütő azt menti át a határon - és az időn -, amit Ceausescu elvenni készül az erdélyi magyar kisebbségtől, és az egész magyar nemzettől.
A 80-as évek meghatározó, előkészítő időszaka a legújabb kori román és magyar nacionalizmusnak. Sütő András életműve ehhez annyit tett hozzá - és azt hiszem, ez döntő adalék volt -, hogy a román nacionalizmust nem egy politikai rendszer sajátosságának tekintette, hanem politikai kortól független nemzeti állandóként kezelte. Leválasztotta a diktatúra történetéről, és ezzel - vélhetőleg akaratán kívül - hozzájárult ahhoz, hogy a román nacionalizmus a rendszerváltás után a magyar nacionalizmussal karöltve virulens formában éledjen újjá. Sütő munkáiból tudta meg a magyarországi magyar, hogy ki az igazi magyar, és azt is, hogy mi a románok igazi arca. Tájékozódási pont volt.
*
A Sütő-kapocs azonban nemcsak eszmei, szimbolikus szinten működött, hanem a személyi hálózatokban is. Az író közéleti szerepvállalása fontos szerepet játszott az RMDSZ és a magyar politikai pártok viszonyának alakulásában. Hatással volt arra, hogyan jött létre az RMDSZ tizenhat éve szinte változatlan programja, struktúrája. És - közvetve - befolyással volt a magyar-román politikai kapcsolatokra és koalíciós alkukra is.
Az író politikai tisztséget jószerivel a 90-es évek eleje óta nem vállalt, ezért is nehéz pontosan kijelölni politikai pozícióját. Egyrészt az 1990-ben ellene elkövetett agresszió és az abból kifejlődő betegsége miatt, másrészt azért, mert így kikezdhetetlen maradt irodalmi-közéleti rangja, "egyenlő távolságról" nyilváníthatott véleményt a magyarországihoz hasonló ritmusban élesedő erdélyi magyar konfliktusokban. De Sütő András a közelmúlt erdélyi politikatörténetére mégis meghatározó befolyással bírt; e történet több kulcsfontosságú mozzanata is az ő beavatkozásához kötődik.
Az első ilyen momentum az RMDSZ politikai arculatának kialakítása és vezető politikusainak kijelölése, megerősítése volt.
Sütő az egykori Igaz Szó című lapnál, majd ennek utódjánál, a Látónál szerkesztőtársa Markó Bélának. Ez a folyóirat a 80-as, 90-es években Erdély egyik legfontosabb szellemi műhelye; természetes, hogy innen kerülnek ki a rendszerváltó elit karizmatikus figurái. Sütőnek nem pusztán Markó pajzsra emeléséhez lehet köze. Sokat tesz azért is, hogy az erdélyi magyar politika másik ásza, Tőkés László is megerősödjön. Sütő az elnöke az 1990 májusában létrejövő Pro Transsylvania alapítványnak, amely a külföldről hazatelepülő erdélyieket hivatott segíteni. Kuratóriumában ott van Csoóri Sándor, Szőcs Géza, Németh Miklós, Győri Béla, Eva Maria Barki, Konrád György, Chrudinák Alajos. Az alapítványon keresztül folynak be az erdélyi közéletbe a politikai pozíciókat erősítő támogatások. Az intézmény körül 1993-ban elszámolási hiányosságokra derül fény. Kirobban a botrány. Felmentik az alapítvány főtitkárát, Ábrahám Dezsőt, aki később hol Szőcs Gézát, hol Tőkés Lászlót támadja, azt állítja például, hogy ő személyesen fizette Tőkés nagy port felvert amerikai útját. (A püspök ezen az útján tette azokat a nyilatkozatait, amelyek először osztották meg igazán az erdélyi magyarságot.) Sütő megpróbálja elejét venni a botránynak, többször sürgeti az alapítvány működésének átvizsgálását, és több rendben kitér a sajtóban arra, hogy a balhé az érintettek, elsősorban Tőkés politikai lejáratásáról szól. A Határon Túli Magyarok Hivatalának közbenjárását kéri, valamint Tabajdi Csabáét.
*
E történet következményei 1996 márciusá-ban nyertek különleges súlyt, akkor, amikor az RMDSZ szövetségi képviselőinek tanácskozásán kirobbant az úgynevezett Markó-Tőkés vita. Markó, a szervezet elnöke élesen támadta Tőkést, a tiszteletbeli elnököt a támogatásként érkezett pénzek jogosulatlan felhasználása miatt. Ez volt az a szakítópróba, amikor eldőlt, hogy Sütő melyik támogatottja viszi ténylegesen tovább az RMDSZ politikáját. A pénzügyi vitákat Sütő megpróbálta békéltető szándékkal elsimítani, de a történet egyértelmű presztízsvesztese Szőcs Géza és Tőkés László lett.
E vita során Markó azzal is megvádolta Szőcsöt és Tőkést, hogy visszaélnek politikai kapcsolataikkal. Való igaz, Tőkés már a 90-es évek elejétől bensőséges viszonyt ápolt a Fidesszel, Szőcs pedig maga ismerte el, hogy 1996-ban a Fidesz segítségével került a Duna Televíziót felügyelő Hungária Közalapítvány kuratóriumába. S bár ezt a Markó-vonal ellenezte, a Reformtömörülés nyomására (melynek Szőcs tiszteletbeli elnöke volt) az RMDSZ kiállt a Fidesz-döntés és Szőcs mellett.
Sütő ezekben a konfliktusokban a közvetítő szerepét töltötte be. Õ volt az, akit az MSZP-n belül a Tabajdi-vonal és a Fidesz egyaránt elfogadott, s akinek a tekintélyét Markó sem kérdőjelezte meg. Már 1990-ben figyelmeztetett arra, hogy a magyar pártpolitikai konfliktusok beszivárognak Erdélybe, s ennek semmiféleképpen nem szabad teret engedni. Markót a Fidesz a 90-es években gyakorlatilag folyamatosan össztűz alatt tartotta, mert az elnök - Tőkéssel ellentétben - az egyenlő távolság sütői elve szerint politizált, és nem kötelezte el magát Orbánék mellett. Neki köszönhető, hogy az RMDSZ sokáig nem vált ütőkártyává a magyar belpolitikai életben.
A történet legvége az, hogy 2000-ben Tőkést az RMDSZ kongresszusa megfosztotta tiszteletbeli elnöki címétől, és a Sütő által is támogatott radikális vonal teljességgel kiszorult a pártból. De megmaradt minden általuk képviselt elv: az autonómiáé, amit Sütő vetett fel 1990-ben; sok-sok metamorfózison átmenve a kisebbségi törvény (amelynek ősformáját szintén Sütő indítványozta rögtön a rendszerváltás után); és megmaradt az egységelv is, azaz az RMDSZ etnikai jellegének szigorú axiómája. (Hogy értsük: Tőkés és Sütő 1992-ben közösen nyilatkozik Chrudináknak az egységpolitikáról, és arról, mit jelent ez az RMDSZ szervezetén belül.) Az egységelv olyannyira nem Markó és a mérsékeltek doktrínája, hogy azt eleinte kizárólag Tőkésnek tulajdonították, a mérsékeltek pedig többször bírálták.
Markó taktikusan felépített politikai struktúrája tehát beszippantotta Tőkés kompromiszszumkész híveit (a valóban radikálisok távoztak) és elveit, és a 2000-es évek közepére megköttetett a Fidesz-RMDSZ, pontosabban Fidesz-Markó meg nem támadási szerződés is. Az RMDSZ a lehetőségekhez képest egészen a kettős állampolgárságról szóló szavazásig tartotta magát az egyenlő távolság elvéhez: ám ekkor döntéshelyzetbe kényszerült. Vezetői a kettős állampolgárságról épp azért nem tudták kimondani, hogy ez a jogi út járhatatlan, mert örökül a megbonthatatlan, etnikailag meghatározott Sütő-féle szervezetet kapták. Ebből a pozícióból politikai öngyilkosság lett volna tagadni a kettős állampolgárságról szóló népszavazást.
A Markó-Sütő viszonyra jellemző, hogy miközben sorra hullottak el Sütő támogatottjai, addig az írót magát Markó végtelen tisztelettel kezelte, s az RMDSZ egyik szürke eminenciásaként és tanácsadójaként biztosított számára kitüntetett helyet. Többször nyilvánvalóvá tette azt is, hogy őszinte, fiúi tisztelettel viszonyul Erdély nagy öregjéhez.
*
Az RMDSZ etnicizálásának másik meghatározó története Tőkés említett amerikai nyilatkozataival kezdődött. A püspök 1992-es amerikai útja során határozottan támadja a román nacionalizmust, Romániát pedig etnikai tisztogatással vádolja. E nyilatkozatok heves vitát váltanak ki nemcsak a román politikai életben, hanem az erdélyi magyarok között is. Az RMDSZ mérsékelt vonala túlzónak és igaztalannak ítéli Tőkés vádjait, és arra figyelmeztet, hogy e megnyilvánulások ellehetetlenítik a kapcsolatépítést a nem nacionalista, tárgyalásra kész román ellenzékkel. Leghatározottabban Gyimesi Éva szólalt meg, aki akkoriban már az autonómiaprogramot is támadta, annak egyoldalúsága miatt. Gyimesi felhívja a figyelmet arra, hogy Patrubány Miklós, Szőcs Géza és Tőkés László sokszor egyeztetés nélkül vág bele meggondolatlan politikai akciókba, és ezzel kényszerpályára sodorja az RMDSZ-t. Szilágyi N. Sándor nemzeti kizárólagossággal vádolja Tőkést. A vitában felszólal Bányai Péter kolozsvári politológus, ő is a Tőkés-féle magyar nacionalizmus veszélyeitől óv.
Gyimesit, Szilágyit, Bányait ezután össztűz alá veszik a radikálisok, és magukra hagyják a mérsékeltek - hamar el is tűnnek a politikai süllyesztőben. Lelépésükkel gyakorlatilag megszűnik az RMDSZ "mérsékelt" irányzata, legalábbis a szónak a 90-es évek elején érvényes értelmében; a liberálisokat pedig utolsó mohikánként Eckstein-Kovács Péter képviseli reménytelenül kevés támogatással.
Gyimesiék fellépésének köszönhetően viszont helyreáll a viszony a román ellenzékkel, megmaradnak a kapcsolatépítés esélyei, és 1996-ban az RMDSZ a román kormánykoalíció része lehet. Tőkésék is lenyelik a békát. Hosszú távon a két háborúzó fél közül a harmadik, Markó marad életben és hatalmon. Sütő ekkor is nagyon fontos pillanatban lép porondra. Ott védi meg Tőkést, ahonnan a Tőkés elleni vita elindul: Amerikában. A washingtoni nagykövetségen mond védőbeszédet, amelyben kitart amellett, hogy Romániában etnikai tisztogatás folyik. Hogy Tőkés még négy évig talpon maradhatott, s hogy az etnikai áldozatszerep az RMDSZ politikai nemzetképének egyik fontos elemévé kövült, ennek a határozott Sütő-beszédnek az eredménye.
*
A harmadik epizód az előbbinek egy leágazása, amely összekapcsolja a 80-as évek Sütő-életművét a 90-es évek politikai gyakorlatával. Bíró Béla sepsiszentgyörgyi tanár és író 1993 márciusában kapcsolódik be az etnikai tisztogatás mibenlétéről szóló vitába. Nem pusztán Tőkés álláspontját támadja, de rámutat arra is, hogy Sütő a forrása a rosszul értelmezett etnikai szerep-játéknak és áldozatideológiának, a hazugságnak arról, hogy Romániában etnikai tisztogatás folyik. Bíró egy 1993-ban elhangzott Sütő-beszédre hivatkozik, amelyben az író a magyarságot elzárkózásra és szembenállásra biztatja ("ostromlott várban élünk"). Tarsolyában azonban nyilván ennél sokkal több van, hiszen ő írta a nyolcvanas években azt a tanulmánykötetet, amely újraértelmezi a Sütő-drámákat, rámutat a szövegekben az ideológiai buktatókra és a hamis közösségképre, nacionalizmusra.
Sütő rendkívül indulatos, agresszív válaszát két nagy példányszámú erdélyi lap is lehozza, anélkül, hogy Bíró viszontválaszának teret engednének. Bíró ezek után szélsőséges sajtóhadjárat áldozata; az év végén kizárja tagjai közül a romániai magyar újságírók egyesülete, a MÚRE. A kulisszák mögött zajló harcok élességét jól szemlélteti az a visszaemlékezés, amit Bíró 2005-ben közöl, s amelyben idézi Gyimesi Éva hozzá intézett levelét: "Egyértelműen pozitív reakciót csupán Gyimesi Évától kaptam. Kvázi titokban. Elküldte nekem egy írását, melynek az volt a címe, hogy Félek. Fölsorolta benne, hogy a Sütő-válasz által gerjesztett hangulatban mi mindentől fél (ő, akit Ceausüescu titkosrendőrsége sem tudott megfélemlíteni), s az írás azzal végződött: És féltem leadni ezt a cikket."
*
Az RMDSZ, Markó, Tőkés és a magyar-magyar viszonyok alakulása tulajdonképpen az 1993-as esztendőben dőlt el. Bár egyik félnek sem lett "igaza", s olyan kompromisszumok születtek, amelyekbe (majdnem) mindenki politikailag belehalt, mégis életben maradt az etnikai politikai krédó. Ez Sütő 1993-ban, a RMDSZ-kongresszushoz írott, Tőkés védelmében született levelével is magyarázható. Döntő esemény ebben a kérdésben 1996-tól tulajdonképpen nem történt. Közben átrendeződött az RMDSZ struktúrája, kialakult egy új politikai elit, kormányok jöttek, mentek, de a magyar érdekképviselet céljai, diskurzusa maradt. Így vagy úgy, Erdélyben minden közéleti szereplő Sütő köpönyegéből bújt ki. Mégsem hagyott rendezett örökséget hátra. Valódi viszonya a Ceausüescu- és a Kádár-rendszerhez teljes egészében még feltáratlan. Jószerivel egyetlen fontos epizódot ismerünk ebből, ezt az erdélyi magyar közösség közelmúltbeli történelmére specializálódott olasz történész, Stefano Bottoni tárta fel. Földes László a kolozsvári Utunk főszerkesztőjeként 1958-ban került konfliktusba a román hatalommal. Félreállítása Sütő András beszámolói alapján is történt, a feljelentések következtében Földest kizárták a pártból és ellehetetlenítették. (Tegyük hozzá, túlélte az ellene indított eljárást, tehát az ügy korántsem volt olyan horderejű, mint amilyenek a korabeli hasonló koncepciós ügyek.) A Földes-ügyből 2005-ben széles körben ismert vita lett Erdélyben. Ám Sütő András nem ismerte el sem a jelzett eljárásban játszott szerepét, és nem nyilatkozott a Ceausüescu-korszakhoz fűződő viszonyáról sem. Ingerülten, ugyanolyan vehemenciával, mint a Bíró-botrány idején, utasított el minden múltfeltárási kísérletet utolsó igazán jelentős közéleti megszólalásakor. Így halt meg.
Hogy mi a tényleges szellemi és politikai öröksége, s hogy mit kezdjünk ezzel az Erdély-, magyarság- és nemzetideológiával, az ma még tabu. Egyelőre csak a kérdéseket kerülő hamis tisztelet maradt utána, s a nekrológok a makulátlan erdélyi magyar erkölcs és a humanista szellem letéteményeséről, a kisebbségi sorsot véráldozat árán is képviselő hősről.
A szerző a marosvásárhelyi A hét című hetilap főszerkesztője.
