Az LMP frakcióvezetőjének a Narancs december 9-i számában megjelent interjújában olvasom: "Azért szögezzük le, hogy az elmúlt nyolc évben, főleg Gyurcsány ötéves irányítása alatt az MSZP nem viselkedett demokratikus pártként - és akkor enyhén fogalmaztam." Schiffer szükségesnek tartja ezt előrebocsátani, mielőtt a továbbiakban a Fidesz jogállamellenes lépéseit bírálná. Ezt teszi minden parlamenti felszólalásában is, amikor a Fidesz valamely lépését kifogásolja. "Leszögezi" ezt, minden érvelés nélkül, mint axiómát. Amikor nem "enyhén fogalmaz", akkor olyanokat mond, hogy Gyurcsány Ferenc "lábbal tiporta az Alkotmányt". Úgy beszél, mint bármely fideszes politikus, aki - mint Orbán - diktatúraként jellemzi a szocialisták kormányzását, rendőrterrorként a 2006 őszén történteket.
Schiffer és a Fidesz axiómája a velejéig hamis. Igaz, a szocialisták és szabad demokraták 2002 és 2010 közötti kormányzásuk során súlyos hibákat követtek el. A magam részéről - többször leírtam már - az időszak első felében követett kalandor gazdaságpolitikát és a széles körű korrupciót tartom a legsúlyosabb hibának, ha tetszik, történelmi bűnnek. Persze nem kevésbé kalandor gazdaságpolitikát követett, illetve követ kormányon a Fidesz (most éppen sokkal inkább kalandor gazdaságpolitikát), és a szocialistákhoz és szabad demokratákhoz hasonlóan sohasem számolt el arról, hogy honnan vette a választási kampányaira költött milliárdokat. Ez azonban nem menti a szocialista és a szabad demokrata vezetőket. De ennek kimondása sem alapozza meg Schiffer és a Fidesz axiómáját. Sem a gazdaságpolitikai kalandorság, sem a párt körül mégannyira elterjedt korrupció nem ekvivalens azzal, hogy egy kormányzó párt nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, nem tartja tiszteletben az ellenzék jogait vagy a kormánytól független intézmények autonómiáját, vagyis nem viselkedik demokratikus pártként.
*
Magyarország elmúlt két évtizede úgy alakult, hogy a jobboldal kormányzása idején tapasztaltunk több, az ellenzék lehetőségeit korlátozó, a hatalom ellensúlyait gyengítő törekvést, és a szocialista-szabad demokrata koalíciók voltak azok, amelyek bővítették a független intézmények és az ellenzék mozgásterét. Az MDF-kormány idején elszabotálták az ombudsmanok megválasztását, a közszolgálati média függetlenségének törvényi garanciáit, hadjáratot folytattak a független közszolgálati rádió és televízió ellen, ezzel szemben a Horn-kormány idején az ellenzék előjogait bővítő új házszabály született, amely lehetővé tette a kormánnyal szembeni parlamenti vizsgálóbizottságokat, a kétharmados többség alkotmányozási moratóriumot vállalt, megválasztották az ombudsmanokat, megszületett a médiatörvény, létrejött a bíróságok autonómiáját biztosító Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Azután jött az Orbán-kormány, és csak háromhetente hívták össze az Országgyűlést, lazították a pótköltségvetés szabályozását az államháztartási törvényben, nem alakulhattak ellenzéki kezdeményezésre vizsgálóbizottságok, a csonka kuratóriumokkal új médiaháború indult, fideszes vezetés alá került a közrádió és -televízió, lemondatták a legfőbb ügyészt, és a miniszterelnök bizalmasa került a helyére, mint ahogy jegybankelnökké is a kormány elkötelezett miniszterét tették. Ezek az előzmények.
Nem vitatom: az új MSZP-SZDSZ-többség elkövetett néhány félrelépést 2002 után. Folytatták a parlamenti öninterpellációk Fidesztől átvett gyakorlatát, ők is létrehoztak - az MDF-fel összejátszva - Fidesz nélküli, tehát csonka médiakuratóriumokat, törvénysértő módon mentették fel a KSH elnökét. (Mindezt élesen bíráltam annak idején a sajtóban.) Ugyanakkor helyreállították a parlament alkotmányos működését, újra működhettek vizsgálóbizottságok, sem a közszolgálati média, sem a jegybank élére nem a kormányon levők bizalmi embere került. Egy párt, amelynek fontosak az emberi jogok, azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy míg a jobboldali kormányzást a jogkorlátozás, a represszív büntetőpolitika, a szocialista-szabad demokrata kormányzást a jogkiterjesztés: a drogfogyasztás dekriminalizálása, a melegek emancipációja, a büntetőjog liberalizálása, a családon belüli erőszak elleni fellépés, a Rendőrségi Panasztestület létrehozása jellemezte, ebben az időszakban született az üvegzsebtörvény, és a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek azt a pártfinanszírozási törvényt is, amelynek legfontosabb elemeit később az LMP is a programjába iktatta.
Tudjuk, hogy ezzel szemben a Fidesz hatalomra kerülése óta módszeresen bontja le a jogállamot: kezdődött az alkotmánybírák és az állami számvevőszéki vezetők jelölési szabályainak megváltoztatásával, Fidesz-jelölteknek e pozíciókba helyezésével, az Országos Választási Bizottság elfoglalásával (aminek a kormány döntéseivel szembeni népszavazás megakadályozása szempontjából van különös jelentősége), az önkormányzati választási rendszernek a Fidesz számára kedvező átalakításával, a köztisztviselői függetlenség garanciáinak felszámolásával, a visszamenőleges adókivetéssel. Betetőzte mindezt az alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása és a közszolgálati média megszállása, az egész sajtót fenyegető új felügyeleti hatóság létrehozása.
Amikor a Fidesznek az alkotmánybíráskodás elleni támadása miatt tiltakoztunk, az LMP és mások a dolog súlyát csökkentendő keresték az alkotmánysértéseket a szocialisták oldalán. Olyan dolgokra hivatkoztak, mint az önkormányzatok törvényességi felügyeletének ellátására a megyei hivatalok helyett létrehozott regionális hivatalok létrehozása kétharmados egyetértés nélkül vagy a gyűlöletbeszéd szankcionálására irányuló mind újabb próbálkozások. A regionális hivatalok létrehozása takarékossági célú törekvés volt, és a Fidesz ellenállása hiúsította meg. Hiba volt emiatt feles döntéssel próbálkozni vele, de nem érintette sem kormány és ellenzék, sem kormány és önkormányzatok viszonyát. A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását téves törekvésnek tartom, de nem olyasminek, ami ne férne össze a demokratikus jogállammal, hiszen számos demokratikus jogállam él vele Európában. Azzal, amit a Fidesz az elmúlt fél évben a jogállam felszámolásában tesz, egyik sem mérhető össze.
*
De vajon a 2006. őszi "rendőrterror" nem ad-e alapot arra, hogy Schiffer az alkotmány lábbal tiprásával vádolja Gyurcsányt és a szocialistákat? Nem, hiszen nem a rendőrség támadt rá a Szabadság téren a tüntetőkre, hanem az agresszív rendbontók támadtak rá a televízió épületét védő rendőrökre, gyújtogattak és fosztogattak. Október 23-án is rendbontók sértették meg a gyülekezés szabályait, s ezt követte rendőri erőszak. Ennek során a rendőrök súlyos hibákat is elkövettek, megsérültek a Fidesz nagygyűlésének a rendbontókkal összekeveredett résztvevői is, a rendőrök sokszor bántak embertelenül az őrizetbe vettekkel. Ezek rendőri hibák, amelyek felelősségre vonást indokolnak, de magából a rendbontókkal szembeni erőszakos rendőri fellépésből, a bejelentés nélküli tüntetés feloszlatásából (amikor a bejelentett rendezvénytől eltérő helyen és időben tüntettek) nem lehet arra következtetni, hogy "lábbal tiporták" volna az Alkotmányt.
Az sem az Alkotmány "lábbal tiprása", ami a szeptemberi-októberi konfliktus előzménye volt: az, hogy a második Gyurcsány-kormány olyan stabilizációs lépésekre kényszerült a választási győzelem után, amelyekről a választás előtt nem beszélt. Ez így volt számos korábbi kormányalakításnál, és kiváltképp így volt Orbán Viktor korábbi és mostani kormányalakításánál is. Azért keltett 2006-ban akkora felháborodást, mert ugyanaz alakított a választásokat követően kormányt, mint aki korábban is kormányzott, továbbá mert nyilvánosságra került, hogy Gyurcsány 'szödön önmagát vádolta hazugsággal és semmittevéssel. Valójában téves helyzetmegítélésről, öncsalásról és elhallgatásról volt szó, és nem példátlan hazugságról. Ezek is hibák, de az Alkotmány lábbal tiprásának ezek sem tekinthetők.
*
Lássuk be: az interjúból fent idézett állítás gyökeresen hamis. A hamis beszéd lehet tévedés, amit az adott esetben az okozhat, hogy a nyilatkozó nem képes különbséget tenni az elítélendő, de mégis csak a rendszer egyes részleteire korlátozódó félrelépések, illetve a jogállam lebontására, egyfajta rendszer-visszaváltásra irányuló átfogó akciósorozat között. Ha viszont nem tévedésről van szó, akkor tudatos hamisítással állunk szemben.
Akár tévedés, akár hamisítás, kettős funkciója lehet. Az "alkotmány lábbal tiprásának" vádja szolgálhat alapul ahhoz, hogy bármit tegyen is a Fidesz, Schiffer retorikájában Orbánék csak megtévedt, hibázó demokraták, akikhez őt mindennek dacára a szocialistákkal egyaránt szemben állók közötti szolidaritás fűzi, s akiknek "demokratikus elkötelezettségét nem vonja kétségbe", legfeljebb más a "demokráciafelfogásuk", míg Gyurcsány és a szocialisták "az Alkotmány lábbal tiprói", akikkel semmiképpen és semmiben nem közösködhet. Ezért azután mindmáig nem képes az indokolt határozottsággal elutasítani azt, amit a Fidesz a demokratikus jogállam felszámolására tesz. Ebben az interjúban is kifejezett empátiával beszél a fideszes képviselőkről: "(...) ezek a politikusok is benne élnek abban a narratívában, hogy itt vannak ezek a >>dög kommunistáka szocialistákról! A hamis beszéd másik funkciója pedig annak legitimálása, hogy Schiffer és pártja tevékeny részt vállal abban, amit a Fidesz "elszámoltatásnak" nevez, vagyis a politikai ellenfél üldözésében. Schiffer maga jelentette fel Sukoró ügyében Gyurcsány Ferencet, pártja részt vesz a szocialisták ellen felállított, a parlamenti ellenőrzés karikatúrájává vált, a fideszes Gulyás Gergely, illetve a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás által vezetett albizottságban és szavazatával támogatja a "jelentéseiket".
A paritásos parlamenti vizsgálóbizottságok intézményét azzal a céllal iktatták a házszabályba (nem véletlenül akkor, amikor a szocialisták és szabad demokraták voltak többségben, míg az első Fidesz-kormány idején ellenzéki kezdeményezésre nem alakulhatott ilyen bizottság), hogy a mindenkori Országgyűlés annak a kormánynak az ügyeit vizsgálja, amely felelős neki, mégpedig úgy, hogy jelentés csak a kormányoldali és ellenzéki tagok egyetértésével születhessen. A korábbi kormány tevékenységét vizsgálni olyan albizottsággal, amelyben a korábbi kormányoldalt képviselők csekély kisebbségben vannak, valami egészen más: nem elfogulatlan vizsgálódás, hanem a legyőzött politikai erő fölötti ítéletmondás. Ebben vesz részt az LMP, és a Fidesszel együtt támadja Gyurcsányt, amiért ebben a helyzetben az egyedüli helyes dolgot teszi: nem jelenik meg az ilyen, súlyosan elfogult albizottság előtt.
Az LMP képviselői persze közben sokszor képviselnek rokonszenves és tiszteletre méltó álláspontot szociális, oktatáspolitikai és emberjogi kérdésekben. Azt is megértem, ha olyasmit képviselnek a gazdaságpolitikában, ami a magamfajta liberális számára riasztó képtelenség - belefér ez a demokráciába, a zöld pártok másutt is szemben állnak a gazdasági liberalizmussal (ha nem is ilyen gyermekded módon). Az LMP által is elfogadott külfölditőke-ellenesség, gazdasági nacionalizmus már távol áll a nyugat-európai zöldektől, s még inkább elválasztja tőlük az LMP-t a politikai nacionalizmusnak a kettős állampolgárság megszavazásában megjelenő elfogadása, amihez hasonlót nyugati zöldek sohasem tennének, és amiben maga Schiffer odáig ment, hogy saját frakciójától eltérve még a bornírt Trianon-emléktörvényt is megszavazta. Az irredentizmusba hajló nacionalizmus átvétele is a Fideszszel fűzi össze Schiffert, s valamelyest a pártot is: hiszen ott, ahol vagy az MSZP-frakció, vagy csak Gyurcsány és néhány párttársa képviseli a jobboldallal szemben az európai jogrend szellemét, Schiffer és pártja a jobboldal mellé áll.
*
De térjünk vissza a "szakpolitikáktól" (miközben ezek nem egyszerűen szakmai, hanem világnézeti-politikai kérdések) a szűken vett magyarországi politikához, a demokrácia és a nem demokrácia konfliktusához. A szabadságunk ellen kibontakozó fideszes frontális támadásnak három fő iránya van. Az első a szabadság garanciáit felszámoló törvényalkotás az alkotmány és egész sor kétharmados törvény gyökeres átírásával, a második a független intézményeknek a kormány irányítása alá vonása a személyi választások révén, és egyúttal a köztisztviselők megfélemlítése. Ez a két cselekvési irány együttvéve megalapozza egy, a pártnómenklatúrát visszahozó új pártállami berendezkedés kiépítését. Ennek legitimálását szolgálja a harmadik fő irány, az "elszámoltatás", vagyis a politikai ellenfelek büntetőjogi üldözése (amit az albizottságokban LMP-s részvétellel készítenek elő), hogy mindenki tudja az országban: itt félni kell. A harmadik támadási irány szorosan összefügg az első kettővel: a szocialisták kormányzásának az ország tönkretételeként, a gazdaságban rombolásként, politikailag "többpárti diktatúraként" (Orbán) való jellemzése legitimálja a Fidesz-hívek szemében az egyik oldalon a szocialista politikusok üldözését, a másik oldalon a jogállami garanciák szisztematikus felszámolását. Míg az utóbbival Schiffer és pártja őszintén szemben áll, az előbbivel közösséget vállal, és ennek megalapozásához Schiffer is átveszi, s újra meg újra hangoztatja - mint az interjúban is - az elmúlt nyolc évre vonatkozó fideszes negatív mítoszokat. Azzal, hogy átveszi azt, amivel a Fidesz a jogállam lebontását igazolja hívei számára, és kiváltképp azzal, hogy partner az "elszámoltatásban", Schiffer és pártja - nem mondhatunk mást - tettestárssá válik a jogállam felszámolásában.
