"De legalább én vagyok a Nagy Feró!"

Megasztár és X-Faktor: márkák háborúja

  • Lendvai Dávid
  • 2011. január 6.

Publicisztika

Régen voltak ennyire megosztottak a tévénézők, mint december végén, a Megasztár és az X-Faktor döntői alatt. A műsorok nyilvánvalóan önmagukban is vitákat gerjesztettek volna családokban, munkahelyeken, baráti társaságokban, Facebookon, mikro- és makroblogokban, tehát mindenütt, ahol ma kommunikáció zajlik, de azzal, hogy a két csatorna egy időben (mi több, hetekig egy napon) adta tehetségkutatóját, a megosztottság okai megsokszorozódtak.

A műsorokat (és a hozzájuk kapcsolódó kommunikáció szerepét) rengetegen elemezték komoly szakmai fórumokon és komolytalan blogokon egyaránt, a kulturális és szakmai okokat ízekre szedték kritikusok, szakírók és mindenki, aki ma bármilyen nyomot tud és akar hagyni a neten.

Olyannyira, hogy ezekből idővel épp a lényeg veszett el.

Melyik a jobb?

A két csatorna (túl a nézettségen) saját márkáját is élesben versenyeztette, és ebből a versenyből ismét az RTL Klub jött ki győztesen.

A tv2 brandje évről évre csúszik szét. Hol van már a számára biztos piacvezetést jelentő Dáridó-korszak, megismételhetetlen közönségarányaival? Az egykor tiszta márkakép (szórakoztató és magyar) réges-rég a múlté, az RTL Klub (hendikepes indulása óta) szívós munkával átvette a vezetést.

A magyarázat egyszerű: az RTL profibb a kereskedelmi tévézésben. (Miközben például a Jóban, rosszban nézése közben folyton az az ember érzése, hogy ha még fél métert svenkel a kamera, akkor kilóg az amúgy is rosszul világított díszletből, addig ilyesmi a Barátok köztnél nincs.)

A Megasztár és az X-Faktor közti különbség nem abból adódik, hogy az RTL licencformátumot használt. Láttuk korábban, hogy egy, a világ minden táján sikeres produkciót hogyan vág haza a tv2: emlékezzünk csak a Big Brother totális bukására vagy a Leggyengébb láncszem kérészéletére - és meg lennék lepve, ha legújabb vetélkedőjük, A 40 milliós játszma (amelyet a világ legnépszerűbb vetélkedőjeként harangoztak be) megérné a tavaszt. A kapkodás, az átgondolatlanság, a szakmai előkészítettség hiánya olyan erősen uralja a tv2-t, hogy ezúttal sikeresen bedarálták vele egyetlen, még erős és emblematikus brandjüket, a Megasztárt is.

Az X-Faktorban is minden professzionálisabb volt: a világítás, a hang, a feliratok, a felvezető kisfilmek, átgondoltabb volt a rendezés és a szerkesztés, helyén volt a styling. Utóbbi kapcsán meglehetősen sokan leszedték már a keresztvizet a tv2-ről, és bizony joggal: néha úgy tűnt, szándékosan tolnak ki a versenyzőkkel és a zsűrivel, szedett-vedett és előnytelen holmik garmadáját aggatva rájuk. (Még az az abszurditás is megesett, hogy Eszenyi Enikőnek egy reklámszünetben csináltak új frizurát.)

A Megasztár látszólagos "emberközelisége" valójában "lábszagúságot" jelentett. Hiába igyekeztek zenekarral és táncosokkal feldobni a show-t, az X-Faktor minden elemében precízebben működött. Az a tény például, hogy Eszenyi számos adásra késve (mit késve, az utolsó pillanatban) esett be színházi elfoglaltsága miatt, indokolható volt ugyan a szombatról péntekre tolt időponttal, ám öszszességében a ciki irányába tolta a műsort. Eközben az X-Faktorban a zsűritagok (mentorok) sírtak, veszekedtek, és néha cifrákat is mondtak, azt a hatást keltve, hogy szívvel-lélekkel benne vannak a produkcióban, a versenyzőket pedig "saját gyerekeiknek" érzik.

Mivel az új eleve érdekesebb, a Megasztár 5 kemény premarketinget folytatott, amely az emlékezetes (és a fináléban még élőben is megidézett) "Bikicsunáj"-ban csúcsosodott ki. A ciki fókuszba állítása azonban baklövés volt, hiszen kifejezetten ártott egy olyan küzdelemben, amelyben cseppet sem volt mellékes, hogy hol vannak a jobb előadók. És hiába a négyszériás sikeres múlt is: még ezt az előnyt is képtelen volt kihasználni a tv2. A fináléban föllépő korábbi döntősöknek például nemhogy a nevét nem írták ki, de még tisztességes közeliket sem adtak róluk. (Pedig talán még az utolsó adással is lehetett volna menteni a menthetőt.)

Hol van ennyi hely?

A legelső Megasztár indulásakor sokat hallottuk, hogy a felfedezett tehetségek csak a sztárokat (föl)faló bulvármédia éhes szájának kellenek, zenei karrierjük eleve halálra van ítélve. A második, harmadik, negyedik széria előtt ezek a hangok annak ellenére erősek maradtak, hogy addigra már tisztán látszott: nemhogy a győztesek, de még három-négy további döntős is képes volt piacra találni - ha ma körülnézünk a lemezboltokban, a korábbi évek versenyzőinek nagy része visszanéz ránk a polcokról.

Mégis, most újra előkerült a vélekedés, pedig azóta lement az RTL-en két, minden műfajban tehetséget kereső Csillag születik, és mindkettő képes volt sikeres karrier előtt álló előadókat kitermelni.

A zenei piacon a rendszerváltás után megszűnt az intézményesített értékteremtés; a piac az első pillanatban szabad volt: a zenei csatornák valódi szabadságot adtak. Azzal, hogy a valódi, ha úgy tetszik, kanonizáló erő elveszett, a tehetségkutató műsorok egyfajta orientációt jelentettek: aki itt sikeres, az valóban jó kell legyen, hiszen szakmai zsűri és a közönség együttesen dönt róla. Nem véletlen, hogy a lemezcégek bátran kínáltak olyan énekeseknek is szerződést, akik nem nyerték ugyan meg a vetélkedőt, de márkájukat helyettük már részben felépítette a műsor. És ha ma már a CD-piac biztos ráfizetés is, egy-egy előadó márkájának hitelesítését jól szolgálja: akinek van lemeze, azt komolyan veszik. A CD nem üzlet, hanem marketingeszköz, éppúgy, mint egy plakátkampány vagy egy klip. (Nem mellesleg: letölteni is jobb a kész CD-t, mint az innen-onnan összehordott dalokat.)

Ki lehet sikeres?

Mint minden más piacon, a sikeresség titka itt is a márkákban, a pozíciójukban és a betöltetlen piaci résekben keresendő. Azok az előadók lehetnek sikeresek, akiket (önmaguknak vagy a menedzsmentnek) sikerül jó helyre pozicionálni.

A sikeresség nem csupán az énektudásról szól. Egy Madonna hangi képességeivel rendelkező énekes valószínűleg simán kiesne bármely válogatáson. Az X-Faktorban fellépő D. Nagy Lajos bizonynyal esélytelen lenne, magát Nagy Ferót pedig akár még a lúzerek karába is beválogatnák. Legalább ennyire fontos, hogy az illető karizmatikus-e, vonzza-e a kamera, betölti-e a színpadot. De még ez is kevés. Az egyéni énekeseknél mérhetetlenül fontos a jó dalszerző, aki eltalálja azt a stílust, ami fekszik az énekesnek. És még fontosabb, hogy mindezekből együttesen relevánsan tud-e márkát teremteni. Ahogy éppen Nagy Feró szólt vissza egy a selejtezők során hangi hiányosságai miatt kritizált önjelöltnek, miután az a kritizálót hasonló okból szólta le: "De legalább én vagyok a Nagy Feró!"

AKovács Kati-Koncz Zsuzsa "háború" nem arról szólt, hogy melyik énekes jobb. Utóbbi (alapvetően Bródy szövegei miatt) a tűrt "demokratikus ellenzék" női márkája lett, előbbit lehetetlen tisztán pozicionálni. Halász Judit a gyerekek énekese: kihívó híján gyakorlatilag egymaga tölti be ma is a rést. Szandi márkája pedig csak addig volt tiszta, ameddig Fenyő Miklós írta neki a dalokat. Nem lett roszszabb énekes.

A jó pozicionálás (legyen az véletlenszerű vagy tudatosan épített) elengedhetetlen része a sikerességnek.

A tehetségkutatók során szép számmal láthattunk példát már magában a műsorban is pozicionálási kezdeményekre. Tóth Verában sokan látták az új Cserháti Zsuzsát, Tabáni István a melankolikus dalok előadója lett (Máté Péter óta tátong a rés), Kökény Attilát pedig máris az új Jimmynek kiáltották ki, amitől azonban nem félteni kell Kökényt - ez a piaci rés bizony kellőképp üres.

A verseny utáni márkázás sem késő: Tóth Gabi dominaimázsa (félúton Madonna és Brigitte Nielsen között) akár sikeres is lehet, Gáspár Laciból "fekete" énekes készült, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számtalan olyan piaci rés létezhet még, amely betöltésre vár, arról nem is beszélve, hogy a könnyűzene olyan piac, ahol ilyen rések kellően markáns előadók felbukkanásával generálhatóak is.

Király L. Norbert énektudása saját bevallása szerint is bőven hagy kívánnivalót maga után, ám olyan karizmatikus előadóról van szó, aki könnyen lehet a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja. A szofisztikáltabb nézőket megnyerő Janicsák Veca nem azért esett ki, mert Keresztes Ildikó (sorolom az elméleteket: politikai okokból, szakmai féltékenységből vagy mentoráltjai óvása érdekében) kiejtette, hanem mert "egyesemeses" réteget érintett meg: ennek ellenére (vagy épp ezért) könnyen megtalálhatja releváns pozícióját.

A vesztesek

Ha az énekesek márkáit elemezzük, nem mehetünk el a Szíj Melinda-jelenség mellett sem. Az ő története meseként indult. A kis szürke veréb, akin egész életében mindenki átnézett, egyszer csak ott áll a rivaldafényben, és kiderül róla, hogy valójában istenáldotta tehetség. "A magyar Susan Boyle!" - kiabálták sokan rögvest az elején. Tudjuk, Susan Boyle az a csúnyácska skót háziasszony, akit a Britain's Got Talent zsűrije külseje alapján kinevetett, majd elnémult és elámult, meghallva a hangját. A nő pillanatok alatt világhírű lett, lemeze azonnal első a toplistákon.

Szíj Melinda "mesepozíciója" viszont kizárólag a verseny elején volt releváns. Kiesése kapcsán sokan elemezték, hogy mit csinált rosszul, avagy épp fondorlatosan a tv2, hogyan használta (aljasul!) a bulvármédiát arra, hogy Szíj ne jusson a döntőbe, hogyan tett meg mindent azért a műsorban, hogy a vetélytárs Kökény Attilára több voks érkezzen, és hogy ezzel még akkor is a manipuláció látszatát keltette, ha effektíve nem is nyúlt bele a voksolásba. Meglehet, de a dolog minden szempontból mellékes, és az is szinte teljesen mindegy, hogy Szíj igazán jó énekes-e. Szíj Melinda mindent megtett azért, hogy pozíciójában egy időn túl már ne a mesét, hanem újra a sanyarú sorsot és a szerencsétlenséget tolja előtérbe: folyamatos bocsánatkéréseivel, önsajnáló megnyilvánulásaival, nem megérdemelt népszerűségről beszélve, családi élete drámáit nyilvánossá téve épp azt a pozíciót erodálta, amelyet amúgy könnyen elfoglalhatott volna. Szíj tehát csak a műsoron belül volt érdekes, ott is csak egy darabig. Ha valakit okolhat, az saját maga.

A kereskedelmi televíziók gonoszságára Utasi Árpi példáját hozzák még föl gyakorta. A kis újvidéki fiú a Csillag születik első szériáját nyerte meg mesemondással. Ám hiába nyert, és hiába szerették meg a nézők, "Utasit eldobta a tévé" - így a vád. És valóban, a kisfiú nem mond minden áldott este mesét a gyerekeknek a híradó előtt, önálló délelőtti gyerekműsort sem vezet, nem kapott szerepet a Barátok köztben.

De miért is kapott volna?

A tévé lelketlenségét emlegető nézőknek vajon hány százaléka nézné őt állandóan? Ugyan, kit érdekelt komolyabban akár még a 70-es, 80-as években is egy ízesen beszélő szőke kisfiú? Vajon emlékszik bárki, ki nyerte a régi Ki mit tud?-okat bűvész vagy versmondó kategóriában? Ha lenne valódi igény Utasi Árpira, az RTL (vagy bármely más tévé) nem lenne rest alkalmazni őt. De nincs. Utasi Árpi meséje a verseny megnyeréséig tartott, s mivel a piacra valójában esélytelen volt, ez a mese így kerek is. A szegénységből érkező kisfiúból a nézők csináltak mesehőst (mert azt akartak látni), de az a rész, hogy a királyfi és a királykisasszony hogyan él, amíg meg nem hal, bizony minden meséből kimarad. Az, aki lelketlenséget emleget vele vagy akár Szíj Melindával kapcsolatban, önmagát csapja be.

*

Sokan ezer más okot látnak, és ezeregy elméletet szőnek a műsorokról, a vélt manipulációról és az eleve lejátszottságról.

A tv2-n felülreprezentáltak voltak a roma előadók, de nem ettől veszített a műsor: idézzük meg Oláh Ibolya, Gáspár Laci és Caramel átütő sikerét. Határon túli magyar akadt itt is, ott is: de nem ezért nem nyerhetett a nagyváradi Tolvai Renáta győzelme után egy nappal a galántai Takács Nikolas. És főképp nem azért nem, mert pár elmebeteg twitterező folyamatosan oláhozta és tótozta őket. (Vajon a vajdasági Rúzsa Magdinál és Utasi Árpinál ez szempont volt?)

És nemcsak azért nyerte Vastag Csaba az X-Faktort, mert a sikongató tinilányok szavaztak rá (bizonnyal szavaztak), hanem mert márkapozíciója tökéletesen tiszta.

És semmi más nem számít.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.