A téboly statisztikai hiba-határa és csendes áldozatai

  • 1997. november 27.

Publicisztika

Nehéz dolga lenne annak, aki a Leghülyébb Magyar Mondatot szeretné kiválasztani, akár csak egy hét terméséből is. Pokoli feladat: a munkát olyan alapművek fellapozásával kellene kezdeni, mint Horn Miniszterelnök Gyula Összes tréfám és válogatott humorérzékem, valamint Glatz Mindenféleelnökszereteklenni Ferenc Az értelmiség reggel is tenné a dolgát, bár gyomorégése van; és akkor a napisajtóról még tudomást sem vettünk.

Nehéz dolga lenne annak, aki a Leghülyébb Magyar Mondatot szeretné kiválasztani, akár csak egy hét terméséből is. Pokoli feladat: a munkát olyan alapművek fellapozásával kellene kezdeni, mint Horn Miniszterelnök Gyula Összes tréfám és válogatott humorérzékem, valamint Glatz Mindenféleelnökszereteklenni Ferenc Az értelmiség reggel is tenné a dolgát, bár gyomorégése van; és akkor a napisajtóról még tudomást sem vettünk.

Pedig vétek lenne kihagyni Lezsák Sándor mondatait, holott a hülyeség asztalánál ő nem egy sámlin kuporogna, szegény. Lezsáknak, e drága teremtésnek, költő létére is lenne mit meggyónni (lelkén szárad, például, az Atilla, Isten kardja című, zeneinek szánt kísérettel elegyített nemzeti tragédia szövegrészeibe való beleturkálás), de hülyeségben igazán politikusként verhetetlen; egy gyakorlatilag nem létező párt elnökeként képes olyat mondani, hogy a Bem tér szobra is csak zavartan pislog, pedig az egy igazán sokat látott műremek. Vajon mire gondolhat a lakiteleki lakos és népszínmű, amikor azt mondja, hogy "az egyre erősödő MDF növekvő eséllyel készül a jövő évi parlamenti és önkormányzati választásokra"? Mihez képest erősödnek? Nagyobb esélyekkel indulnak, mint azok a tudósok, akik a - felettébb ostobának tartott és régen kihalt - dodómadár feltámasztásán dolgoznak? Erre se fogadna senki normális.

De a párt elnöke nincs egyedül: Sepsey (ov-elnök, Tamás) szerint az MDF-nek "vissza kell szerezni a választópolgárok bizalmát és a Fidesszel együtt többségre kell jutnia az Országgyűlésben". Tiszta sor, a polgár megy az utcán, és váratlanul három MDF-es állja el az útját, a Lezsák, a Gémesi (ügyvezető elnök, kampányfőnök, György) meg a Sepsey, és azt mondják, hogy "ide a bizalmad, öcsi", ezt a Sepsey meg a Gémesi mondanák, a Lezsák meg csak állna, esetleg felkiáltana: "Gumicsizma? Nézzen be inkább a jövő héten." És ha a polgár, a mafla, nem adná a bizalmát, akkor letepernék, és úgy visszavennék a bizalmat, hogy kopogtatócédula nem maradna szárazon. Aztán majd futnak a bizalommal a Fideszhez és boldogan Orbánnak adják. Mert a rendszerváltó, keresztény, konzervatív, nemzeti liberális és mindenféle párt úgy akar bejutni a parlamentbe, hogy a Fidesz vigye be oda. És akkor majd jól elkormányoznak ők, mer´ az nagyon menne, ugye; csak az a bejutási küszöb, az ne lenne.

Bár az se nagy gond: Sepseynek felhívták ugyan a figyelmét arra, hogy a pártja négy (azaz: 4) százalékon áll, de Sepsey szerint "ezek az eredmények a statisztikai hibahatáron belül vannak", és hogy ő két hete "pártja tízszázalékos támogatásáról szóló közvélemény-kutatási vizsgálatról olvasott". De még csak nem is ez a biztos siker titkos receptje, hanem a kipróbált csapat, amelyik sikert ismer csak, kudarcot viszont nem tapasztalt soha. A népszerű arcok, akikkel a nép betelni nem tud.

Liebmann Katalin Velence választókörzetben indul.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.