A titkos PAKSaméta (Az atomerőmű és a nyilvánosság)

  • Ámon Ada
  • 2006. október 19.

Publicisztika

Mostanában rendszeresen azt kérdezik tőlem ismerőseim: "Most mi van ezzel az uránlevessel Pakson?" Én meg széttárt karokkal csak azt tudom mondani: mi minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megtudd. Leírom hát, amit tudok, és amit nem tudok.

Mostanában rendszeresen azt kérdezik tőlem ismerőseim: "Most mi van ezzel az uránlevessel Pakson?" Én meg széttárt karokkal csak azt tudom mondani: mi minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megtudd. Leírom hát, amit tudok, és amit nem tudok. És habár szeretném megőrizni a humoromat, már az egyik szemem sem nevet.

Ahhoz képest, amit pár hónappal ezelőtti cikkemben írtam (Paksi tapsi, Magyar Narancs, 2006. május 10.), már nem kell feltételes módban fogalmaznom. Jelentem megtörten: a paksi kárelhárításhoz az orosz szakemberek úgy láttak hozzá, hogy a mentés részleteit és kockázatát a magyar lakosság nem ismerhette meg. Aki követi a híreket, annyit mindenesetre tudhat, hogy már leállították a kettes reaktort, és készülnek a több mint három éve történt incidens következményeinek felszámolására. Ezt az információt az erőmű vezetősége teátrális keretek között osztotta meg az ország közvéleményével. Az újságírók még a reaktorcsarnokba is bekukkanthattak! Látták a súlyos berendezéseket, a sok műszert, és hallották a vezérigazgató megnyugtató szavait: "A biztonság mindenekfeletti."

*

Én azonban ennek ellenére is nyugtalan vagyok. Frusztrációmat az okozza, hogy nem láttam azokat a dokumentumokat, amelyek alátámasztják az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) által kiadott engedélyt (HA4294). Az automatikusan nyilvános határozatot (engedélyt) hiába olvasom; nem érthetem, hiszen minden bekezdése olyan dokumentumokra utal, amelyeket sosem vehettem szemügyre, és nem olvashatták őket szakértőink sem. Amikor másfél éve elindítottuk azt a pert, amely eme dokumentumok nyilvánosságát célozta volna, abban reménykedtünk, hogy mire sor kerül a műveletre, már megnyugtattak minket a szakértői anyagok, a mérések, a lefuttatott modellek, az alátámasztó háttérelemzések és az esetleges problémákra kimunkált cselekvési, intézkedési tervek. Nyugodtan hátradőlhetnénk hát, mert tudjuk: baj nem lehet, és ha mégis, arra jól kimunkált, körültekintő megoldásokkal válaszol az alaposan felkészített orosz csapat. De sajnos, ahogy én nem nyugodtam meg, úgy nem tudom megnyugtatni e cikk olvasóit sem.

Mint többször leírtuk - úgy tűnik, leginkább csak magunknak -, ez a művelet leginkább a marokkó nevű társasjátékra hasonlít (egyesek mikádónak hívják). A tartály alján kaotikusan elhelyezkedő 3 és fél tonnányi, erősen sugárzó hasadóanyagot nagyon óvatosan kell "kihalászni". Arra az alapvető kérdésre, miszerint nem lenne-e biztonságosabb inkább otthagyni az uránpálcikákat, még nem kaptunk választ. De vajon megvizsgálták-e egyáltalán eme két eltérő koncepció összes lehetséges kimenetelét? A válasz helyett kioktató és paternalisztikus szólamok jönnek.

Egy jó hírem azért van. Bár az OAH-hal szemben a fent említett paksaméta nyilvánosságra kerü-lése érdekében indított pert elsőfokon elvesztettük, a másodfokú bíróság határozata - mely szerint ezek az adatok közérdekűnek minősülnek - az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte. A per tehát folytatódik, s bár a kért adatok nyilvánossága részben, sőt akár egészben is korlátozható, ennek az indokoltságát az alperesnek kell hitelt érdemlően bizonyítania. Annak a hivatalnak, amelynek sajtóközleményében azt olvasom, "a bírói döntést természetesen tiszteletben fogja tartani". Az Energia Klub is így tesz - de addig is a jog adta minden lehetséges eszközzel élni fog annak érdekében, hogy a hatóságok ezentúl ne bújhassanak olyan ködös indokok mögé, mint az üzleti titok, a szellemi termék, a know-how védelme. Tudom én, hogy senki nem szereti, ha bíróság elé citálják. A mi esetünkig az OAH-hal ez nem is történt meg. Mint ahogy a paksi erőmű több évtizedes történetében is precedens nélküli, hogy egy civil szervezet ügyvédjével kelljen küzdenie. De a nukleáris energia már csak ilyen: folyton olyan helyzeteket produkál, amelyekhez soha korábban még nem volt szerencsénk.

*

Pakson 2003 áprilisában egy máshol ki nem próbált "mosógépet" alkalmaztak, aminek következtében egy precedens nélküli incidens (súlyos üzemzavar) történt, aminek a kárelhárítását a világon egyedülálló módszerrel oldják most meg. Szeptember végén egy európai parlamenti képviselő egy kérdéslistát tett az Európai Bizottság asztalára a paksi kárelhárításról. Ritka alkalom, hogy egy német képviselő magyar ügyekkel traktálja a bizottságot, ezért erről a sajtót is tájékoztatta. (Tegye fel a kezét, aki olvasott erről a magyar lapokban!) Gondolom, Rebecca Harms tudja, hogy ez a helyzet Németországban nem fordulhatna elő. Elképzelhetetlen, hogy a német állampolgárok lemondanának azon alkotmányos jogukról, hogy egy ilyen művelet előtt megismerjék annak esetleges kimeneteit. Hogy független szakértők bevonása és civil kontroll nélkül kezdhessen neki bárki egy eljárásnak, amely esetleg növeli a társadalmilag elfogadott és hatóságilag szabályozott nukleáris kockázatot.

Magyarországon viszont simán megtörténhet ez is. Meg az is, hogy növelik az atomerőmű teljesítményét, hosszabbítják az élettartamát, sőt további blokkokról beszélnek anélkül, hogy bárki érdemben hozzászólhatna ezekhez a tervekhez. Érdemben ugyanis csak akkor lehet valamihez hozzászólni, ha alapvető dokumentumokat, információkat ismerünk. Ha felnőttként vehetünk részt egy általunk ismert folyamatban. Most pedig csak gyermeki módon, konkrét ismeretek hiányában nyugodhatunk meg Rónaky József, az OAH főigazgatója szavai olvastán: "Súlyos üzemzavar bekövetkezése oly kicsiny valószínűségű, hogy azokra számítani és ellenük intézkedésekkel készülni értelmetlen." Ezt követően pedig: "...minden belátható lehetőséget gondosan mérlegelve az eltávolítás végrehajtását úgy tervezték meg, hogy emberi számítás szerint kizárt bármilyen, a környezetet károsító hatás." Szép álmokat!

A szerző az Energia Klub igazgatója.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.