Publicisztika

Az utóbbi hetekben számos irodalmár posztolta a Facebookon Térey János Udvari kultúra című 2016-os versét „Vasalt vagy, mégis űzött, / Mint egy közszereplő, mivel ott élsz, / Ahol az irodista az isten, / A sajtó élet vagy halál; / A klientúra kenyérért könyörög, / És cirkuszba zúdul a zöm.”

2017-ben Ferenc pápa a nagycsütörtöki katolikus szertartás keretében több rab – közöttük tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt és muzulmán vallású fogvatartott – lábát mosta meg. A pápa ezzel követte a jézusi példát (a Megváltó a tanítványai lábával tett hasonlót), nem katolikusok számára is bemutatva az alázat és a társadalom alján lévők iránti megértés fontosságát.

S a kiegyezés merő illúzió.

Az ökológiai szemléletű jövőt szemléltető kiállításnak ad helyet a Berlinben tavaly szeptember elején megnyílt Futurium, a főpályaudvar közelében lévő intézmény iránt nagy az érdeklődés, legalábbis a kezdetekben így volt, amikor szeptember végén ott jártam, csak sorállás után lehetett bejutni.

Abban a hosszú pillanatban, amikor az Orbán-rendszer már összeomlott – ami október 13. után a legkevésbé sem tudományos fantasztikum –, de még állnak a bukáshoz vezető csaták (reméljük, inkább virtuális) barikádjai, magától értetődően merül fel majd az igény: a Fidesz hatalmát bebetonozó alaptörvény helyett új alkotmányra van szükség.

Rácz Zsófia diplomájának megléte vagy hiánya tényleg huszadlagos kérdésnek tűnik.

Az orvosi kamara béremelést követel és a hálapénz kriminalizálását, amire az Emmi azt mondja, nem lehet.

Mert itt költségvetésből finanszírozott, hiánygazdálkodó, szocialista egészségügy van.

A radikális fiatalság néma borzongással és megbotránkozással fordul el mindentől, ami kommersz (különösen, ha kompetitív), ami érzékborzolóan közönséges, ami andalítóan szentimentális, mindentől, ami komolytalan és sekélyes. Rengeteg mindenre mond átkot.

A magyar közoktatásban egyre növekszik azoknak a diákoknak az aránya, akik sem érettségit, sem szakképesítést nem szereznek; a diákok kompetenciaeredményei egy évtizede folyamatosan romlanak, ötödük pedig funkcionális analfabéta.

Paks 2 építése késik. Ez nem újdonság, előre tudható volt, hogy itt is úgy lesz, ahogy általában az atomerőmű-építkezéseknél és az előkészítetlen állami gigaprojekteknél. A manapság előtérbe került cinikus klímapolitikai érvelést és az eddigi csúszások miatt elvesztett idő behozására tett kísérleteket azonban érdemes alaposabban megvizsgálni.

A költségvetési alapú finanszírozás egyáltalán nem szolidáris, és soha nem lesz elég.

Tizenöt éve, hogy a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére, a Fidesz támogatásával népszavazást tartottak Magyarországon arról, hogy az országon kívül élő, az országban letelepülni nem kívánó magyar nemzetiségű személyek magyar állampolgárok lehessenek. A kezdeményezők és támogatók, akik biztosak voltak a győzelemben, súlyos kudarcot vallottak: a részvétel csak 37 százalékos volt, így a népszavazás érvénytelen lett, és alig többen szavaztak a kezdeményezésre igennel, mint nemmel (a választásra jogosultak 19, illetve 18 százaléka). Én magam magától értetődően nemmel szavaztam, s részt vettem a „nem” melletti kampányban is.

Nézzünk szembe a valósággal: a magyar sport a belátható múlt minden pillanatában közpénzfüggő volt.