Máris itt az új MOK-vezetés első próbája: az Emmi lesöpörné a béremelési javaslatot

  • Kökény Mihály
  • 2020. január 17.

Publicisztika

Az orvosi kamara béremelést követel és a hálapénz kriminalizálását, amire az Emmi azt mondja, nem lehet.

A napokban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) új vezetése markáns béremelési igénnyel állt elő. Olyannal, amely a hálapénz kivezetését is lehetővé teszi, egy lépésben jelentős jövedelemtöbblethez juttatja az orvostársadalmat, érdemben befolyásolhatja a szakemberhiányt és képes áthidalni a szürke vagy fekete zónás bérkiegészítést. Javaslatukban azt is megfogalmazták,, hogy a bértábla bevezetésével egyidejűleg kriminalizálják a hálapénzt.

A kormányzati válasz négy napot váratott magára. És nem is akármilyenre sikeredett: a Cser Ágnessel közös államtitkári sajtóértekezlet provokáció, sőt hadüzenet. Hogy miért?

Mert azt állítják, hogy csak lépcsőzetes emelésekre van mód. Ez, ha le akarjuk fordítani, azt jelenti, hogy bele akarják fullasztani a kamarát egy olyan vég nélküli alkudozásba, amilyenbe Éger István belebukott.

A Kincses Gyula vezette MOK-nak igaza van, egy nagy ugrás, legkésőbb 2021 elején elkerülhetetlen. Különben végleg visszafordíthatatlanná válik az orvosok pályaelhagyása, és kritikus helyzetbe jut a betegbiztonság.

Van-e erre fedezet?

A válaszom az, hogy igen. Ugyanis az az ország, amely tartós gazdasági növekedés mellett a kormányzati kiadások 7,4 százalékát képes egyházaknak adni, illetve sportcélokra fordítani (jegyezzük meg, ebben a rovatban azért van egy kevés kultúrára szánt pénz is), míg az EU-s átlag 2,3 százalék, és mindössze 10,2 százalékot költ egészségügyre, míg az EU-s átlag 15,3 százalék, ha akarna, tudna forrást teremteni az orvosi béremelésre. Orosz Éva kutatásai szerint ha a szabadidő, sport és a többi rovaton 2010 óta bekövetkezett növekmény az egészségügyre fordítódott volna, akkor 2017-ben az egészségügyi közkiadások szintje 37 százalékkal (680 milliárd forinttal) lehetett volna magasabb.

És mi az, hogy a hálapénzt nem szabad kriminalizálni? Kinek az oldalán állnak az Emmiben? Talán az orvosbárókat védik?

Meggyőződésem, hogy az orvosi kamarának ki kell törnie a sztrájktárgyalásnak csúfolt mókuskerékből, és leválnia a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéről és annak szervilis vezetőjéről, Cser Ágnesről.

Önállóan kell egyeztetésekre kényszerítenie a kormányt, esetleg a szakdolgozói kamarával együtt, hogy az orvosok, az ápolók és az asszisztensek számára is méltányos juttatásokért együtt küzdjenek.

Továbbá az a kérdés is feltehető, hogy ki és mikor ismerte el Cser Ágnes gittegyletét reprezentatív szakszervezetnek? Azt a diktatórikusan vezetett tagság nélküli ál-érdekképviseletet, amelyben évek óta nem volt demokratikus választás. Jellemző, hogy a kormányzat exkluzív partnerévé vált bérügyekben.

Még 50 nap sem telt el Kincses Gyula és csapatának megválasztása óta. A MOK új vezetése számára hitelességi próba is, hogy keményen, megalkuvás nélkül kitartanak-e javaslatuk mellett.

Tisztességes orvos – betegeik és leendő betegeik érdekében – támogatja őket.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.