Pénzt ígér a kormányzat legújabb egészségügyi reformja – azoknak, akik megérdemlik

  • Haskó László
  • 2020. január 11.

Publicisztika

A költségvetési alapú finanszírozás egyáltalán nem szolidáris, és soha nem lesz elég.

Vajúdnak a hegyek, és (ezúttal is) egeret fognak szülni. Kormányunk hangos trombitaszóval kondította meg a félrevert harangot – csak ezzel a förtelmes képzavarral lehet érzékeltetni azt a cinikus gonoszságot, amellyel mindenható és mindentudó kormányzónk ismét elővette a viszály (rothadt) almáját, hogy uszuljanak össze és egymásba a nemzeti egészségügy kopott függönyű drámai színházának szereplői és nézői. Tudom, abba kellene már hagyni az idétlenkedést, mert kormánypártjaink 232. egészségügyi reformjáról beszélek.

Részleteket – a biztonság, illetve a bizonytalanság kedvéért – nem szokott közölni velünk, páciensekkel és orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal az (ismeretlen) Alkotó. Alighanem olyanféle blöffről van szó, melyhez legfeljebb Kásler orvos és mesekutató professzor arcát lehet odatenni, neki már úgyis mindegy. Ő az igazi mestere az olyan demagóg bejelentéseknek, amelyekre

azt illik mondani, hogy a semminél azért ez is jobb.

Több pénzt kap mindenki – ígérik. Kivéve az, aki nem érdemli meg. Az már nincs a zászlón, hogy többen szoktak lenni azok, akiknek a szája jár, de pénz nem.

Természetesen gumicsontról van szó. Az „ellenzéki szakértők” még azután is vitatkoznak majd a 2020-as reformtervek hibáiról, fölemlítve „egynémely igekötők helytelen használatát” a leírásokban.

Sem az orvosok, sem a betegek, a politikusok pedig végképp nem hajlandók tudomásul venni, hogy az egészségügy sem képes előbbre lépni egy tapodtat sem, ha nincs verseny mind a finanszírozók, mind pedig a szolgáltatók között. Továbbá a költségvetési alapú finanszírozás egyáltalán nem szolidáris, és ráadásul akármeddig növelik, soha nem lesz elég.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.